Kislányom lisztérzékenysége és cukorbetegsége

2009.04.13. 14:31

Kislányom 2002.március 21-én született, makk egészségesen. Nagyon szépen fejlődött, boldog, kiegyensúlyozott baba volt.

2003.júniusában megkapta a 15 hónapos babáknak járó oltását. 2-3 hét múlva egy csomót fedeztünk fel a bal füle mögött. Rohantunk a fülészetre, ahol megnyugtattak, hogy nincs semmi baj, csak nyirokcsomó duzzanat, semmi komoly.

Ezután már nem volt étvágya, de rengeteget ivott. A gyerekorvos azzal vigasztalt, hogy örüljünk neki, hogy egyáltalán iszik, ebben a nagy melegben. “Megnyugtatásunkra” felírt valamilyen savanyú étvágygerjesztőt, ami persze semmit nem segített. Ez még nem elég, a kis popsija is tele lett sebekkel, de olyan mértékig, hogy már a húsa látszódott, annyira sebes volt. Naponta, kétnaponta jártunk a bőrgyógyászatra, ahol azt mondták, hogy gombás, meg mindenféle kenőcsöt felírtak, amik csak arra voltak jók, hogy sorakozzanak a polcon. Persze teltek múltak a napok, hetek és minden erőfeszítésünk ellenére sem történt semmi. Saját házi gyerekorvosunkon kívül jártunk másiknál is, aki mindenféle vérvételt előírt, de vércukor kontrollt egyik vérvételnél sem néztek, mert az a gyerekeknél egyik rutinban sem szerepel. Ezek az eredmények jók voltak, de megvigasztalt, hogy ettől a gyerekem lehet még leukémiás is. Persze Kicsikém eközben csak fogyott, fogyott és nem tudott enni. Volt nap, hogy csak egy paradicsom volt benne és rengeteg folyadék. Október 3-án egy harmadik orvosnál jártunk, aki végre rátapintott a lényegre és vércukor mérést javasolt. Persze azért nem volt ez sem olyan egyszerű, mert a rendelőben lévő készülékben nem volt elem, ezért el akart küldeni a 3 buszmegállónyira és 3 villamosmegállónyira lévő SZTK-ba. Elszaladtam a sarki kisboltba elemért, visszamentem és mikor megmértük, gyermekem cukra 16,5 volt.

Irány az I.számú Gyermekklinika. Ott fogadott minket egy tündéri Doktornéni, meg aranyos Nővérkék. Az inzulinkezelés hatására kislányom étvágya visszatért, de nem tartott sokáig. A lisztérzékenységgel kapcsolatos vérvétel eredménye ekkor még negatív volt. Ezután pár hét megnyugvás után kálváriánk újból folytatódott, csak most még nehezebb lett, mert a beadott inzulin ellenére is nagyon nehezen evett.

Eltelt egy év, mikor a lisztérzékenységi vérkontrol pozitív lett. Ekkor jött a bélbiopszia, ami végül beigazolta a lisztérzékenységet is. Sajnos a műtét után belsővérzése lett. Szerencsére ezen is túl jutottunk és hála a mindent elkövető kórházi kezelésnek és segítségnek, az inzulinnak éa a betartott szigorú diétának, Kislányom mára már nagyon jól van.

A legnagyobb érdekesség az, hogy családunkban nincs senkinek ilyen betegsége.

#345 macska hozzászólása: 2009.10.27. 17:09

kislányom története

Szia!

Az hogy a családban nincs lisztérzékeny nézték családszűréssel EMA vérvétel ?

A lisztérzékenység egy genetikai betegség nem allergia!!!!!!!!!!

Vannak /lehetnek olyanok a családban akik ugyan hordozzák a hibás génszakaszt de ennek ellenére tünetmentesek maradnak.

Mindenképp kérjetek családszürést!!

Erről és sok másról a http://WWW.liszterzekenyseg.in oldalon kapsz felvilágosítást.

Üdv:macska

#344 Annika hozzászólása: 2009.04.14. 06:44

Jó egészséget kívánok: Anni

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close