egy vadállat lettem. akit ketrecbe zártak. a gondozója nem hajlandó többé gondozni a vadállatot,mert nem tetszik neki, hogy kiszámíthatatlan. inkább az olyan állatokat gondozza tovább, akikkel nincs gond. azokkal könnyű bánni. amikor időnként meghallja az üvöltését, csak legyint egyet, hiszen ő mindent megtett, a vadállat menthetetlenül vad maradt. volt idő, amikor a kezéből evett és akkor minden jól ment. de volt, amikor a vadállat nem tudta elfelejteni, hogy megvadították, bántották, összeverték. ilyenkor a gondozóját sem fogadta el. a vadállat elvadult. a többi állatot is megharapja. senkitől nem fogad el semmit. ételt sem. mert neki hiányzik a gondozója. hiányzik neki a hangja, a szemében a csend, a léptei, ahogyan közeledik a ketrechez. titkon a vadállat egy szelíd, védtelen állat volt csupán, éjjelente összekucorodott a ketrec sarkában és remegett. elképzelte, hogy egészen kicsi állatkölyök, elvették őt az anyjától, eltépték, éppen egy gondozó. rugdosta, kínozta. elképzelte, hogy jön az ő valódi gondozója, lehajol hozzá, látja a vérző sebeit, hallja a nyüszögését, s óvatosan egy tál vizet tol felé. nehéz megtanulni a vadállatnak, hogyan kell nem vadnak lenni. de a gondozó segített. aztán minden megváltozott. a gondozó már azt hitte, a vadállat már elfelejtette, hogy voltak sebei, hogy nyüszögött, hogy elvették az anyjától, hogy összeverték. azt hitte, hogy nem kell már neki külön ketrec, betette a többi állat közé. ám a vadállat ettől megijedt. félt, hogy elveszítette a gondozóját. kezdett ismét megvadulni, de a gondozó nem vette észre. túlságosan elfoglalták saját gondjai és a többi állat gondozása. már csak időnként, ha a vadállat várta őt a kerítésnél, vetett rá egy pillantást, gondolta, jól van, minden rendben. ám a vadállat egyre idegenebbé vált. megharapta a többi állatot, és egyszer amikor a gondozó éppen egy másik állattal volt elfoglalva, és ő ott somfordált, de a gondozó nem ért rá vele törődni, csak annyit mondott, “várj a sorodra” ekkor  a vadállat megértette, hogy a gondozója elhagyta őt. rávicsorgott és ettől kezdve nem fogadta el tőle az ételt. nem engedte meg, hogy gondozza őt, és ismét ő lett “a vadállat” . Kizárták a ketrecből, a többi állattól külön tették. nem volt már gondozója, mindig az adott neki enni, aki ráért. de ő látta a gondozóját, minden nap ahogyan a többi, engedelmes állathoz odamegy és inni ad nekik. benyúl a kerítésen és ők nem harapják meg. a vadállat felvonyított fájdalmában, ahogyan beleharapott saját lábába. emlékezett, ahogyan kölyökként a korbács nyomot hagyott a húsában, emlékezett, mennyire száraz volt a tál, ahogyan érdes nyelvével hozzáért, emlékezett, hogy volt egy gondozója, akinek békés volt a hangja, a szemében a csend megnyugtatta, a léptei reményt hoztak neki. nehéz megtanulni a vadállatnak, hogyan kell nem vadnak lenni. és ismét vaddá vált.