JÓ, HOGY RÁTALÁLTAM

2010.03.24. 12:57

SZIASZTOK!!

Először is nagyon örülök, hogy rátok találtam!!

Így első körben magam sem tudom, hogy mit írjak mert annyi minden kavarog a fejemben amit  hirtelen jó lenne megosztani veletek!!

Megpróbálom most röviden, és velősen-33 éves, és roppantul elkeseredett feleség vagyok, egy 9 éves gyönyörű és nagyon “rakoncátlan” lánycsemetével. A pánikbetegségem éppen az ő születésével alakult ki-rettenet volt, azt sem tudtam mi történik velem hiszen ilyet előtte még sohasem éltem át! Gondolom mint többetek én is orvostól-orvosi jártam mire kimodták ez PÁNIK!! Azóta szedem a xanaxot, és bár próbálom a lehető legkevesebbet bevenni belőle úgy érzem ez nem mindíg elég! Az évek alatt voltak nagyon rossz-rosszabb -jó és nagyon jó időszakok! De most megint itt a hullámvölgy…….. és már előre rettegek!! Napról napra szűkítem be megint a saját kis életem!! Pedig PRÓBÁLKOZOK-de ez most kevés … bár mindig az lebeg előttem, hogy a lányom ennél többet érdemel!

Kérlek benneteket ha van bármi jó ötletetek ami segíthet egy emelettel feljebb mászni a gödörből akkor írjátok meg!

Előre is KÖSZÖNÖM!

SZép napot mindenkinek -hisz ma még a nap is kisütött!!! :-)

 

#1471 monika26 hozzászólása: 2010.05.29. 09:56

sziaxtok!!énis szivesen beszélgetnék veletek!!msn cimem:moncsi262010@windowslive.com.én pár napja elég jol érzem magam sétálgatok a gyerekeimmel az utcánkban:)ezis haladás beszélgetek a szomszédokkal:)megvannak lepödve:)velem most ez van délután is kimegyek ha idö engedi most nagyon meleg van kint!legyen szép napotok!!

#1470 Adelka hozzászólása: 2010.04.14. 07:38

Szia..hat ma csak ugy ithon nekem is eloalt ujra  szedulok , hanyingerem van meg rosz kozerzet es persze fejfajas……….olyan reg  vannak es allnak elo es meg sem tudom megszokni……..a legzo gyakorlatokat szoktam csinalni ilyenkor en……..Szia minden jot kivanok neked!!

#1469 bobita76 hozzászólása: 2010.03.25. 21:15

SZIA ADELKA!

Köszönöm Neked a bátorító szavakat,pont rám fértek a mai nap után!

Ma már a kocsiban is pánikrohamom volt mikor álltam a dugóban!Na ilyenkor mit lehet tenni??-Nekem ez még teljesen új volt-pedig azt gondoltam én már nem tudok meglepődni,és most mégis!! :-(

 

 

#1468 Adelka hozzászólása: 2010.03.25. 10:40

Kicsit hibasan irtam…bocs!

#1467 Adelka hozzászólása: 2010.03.25. 10:38

Szia…..hat  majdnem igy vagyok en is,nekem 13 eves a lanyom, es en most nem dolgozzom.De 3 eve elhagytam a xanaxot azert mert olyan surun kelet vegyem mert mar nem hasznalt.Nehez volt az elhagyas de tul estem rajta ami fontos ne szukisd le az eletet sehogy nem jo, en 2 evet ki se mozdultam a hazbol mert nem tudtam nem mertem ?! nem is tudom de ahogy kileptem az ajton olyan erosen szedultem ,hogy visza fordultam pedig kellet volna ugy is menem,na de konyu ezt mondani..igaz??!! kivanok neked erot es kitartast mindenben…!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close