Legördült ez a fehér lap és nagy-nagy gond lett úrrá rajtam. Előbb is írásra ingerel, de  mégis  megtorpanok.

Másodszor versenyszellem semmilyen téren, főleg fogalmazásban  nincs bennem. Ismerem korlátozottságomat. Harmadszor olyan hosszú történet, hogy végiggondolni is sok idő.

Mégsem tudok ellenállni.

Egy 39 éves, kicsit hiú, munkára éhes nő, aki túl van 3 gyereke nevelésének nehezebb korszakán /naív gondolat/ rádöbben, hogy nincs rendben valami vele.

Remeg a bal kezem. Na és akkor mi van? Semmi, majd el múlik. Új munkahelyen kezdek, nem túl barátságos légkörben, érzem a kollegák közömbösségét. Egyszer csak elkezdett a bal kezem nagyon erósen reszketni, lerántottam a pad alá és próbáltam nagyon erősen szorítani a jobb kezemmel.

Ekkor már tudtam, hogy valami nagyobb gond van.

Napközis tanárként az volt a feladatom, hogy étkezéskor a  gyerekekkel szemben ülve mutassam a szépen evés technikáját. Nem ment a dolog, nem tudtam összehangolni a jobb éés a bal kezemet.

Nagy bajban voltam, új munkahely, ráadásul bizonytalan, bármikor elküldhetnek,

Orvoshoz kellett fordulnom, nem volt mese.

Ideggyógyászhoz lettem utalva. Egy szőke nő volt az orvos, amiben nem a szőkesége volt a lényeg, nem is az, hogy nő, hanem az, hogy eszméletlenül ideges volt, nem tudott magán uralkodni.

Nem sikerült  neki a térdemen reflexet kiváltani, ennek persze én voltam az oka, mert én direkt és akarattal  visszatartottam a reflexet. Elkezdett kiabálni, hogy ő nem fog velem szórakozni, írt egy beutalót a klinikára, mert azok úgysem csinálnak semmit, ráérnek az ilyenekre mint amilyen én vagyok.

Talán majd folytatom.

Most a betegségem ideje alatt festett képek kiállítása hoz egy kis örömet életembe.Mert  a hosszú éveket nem teljesen tétlenül töltöttem, szinekkel töltöttem fel a fehér falakat. Ez egy következő törétnet lenne.