Hogyan lehet élni a depresszióval…

Téma címkék:
2010.06.16. 13:57

Tiszteletem minden Betegtársamnak!

 

Elmesélem hogyan derült fény a betegségemr,e, és hogyan élek azóta is. Remélem lesz akiknek segítek a történetemmel.

Az egész úgy kezdődött, hogy amikor hazamentünk egy régebbi kapcsolatommal a szüleimhez, akkor ott közölte vége… Enyhén kiborultam, anyuék meg hívták a mentőket és bevittek a körzeti pszihiátriára. Szerencsétlenségemre htévége volt, s a kórháuzi protokoll szerint zárt osztályra kellett mennem. 3 nap tényleg őrültek között, kicsit  kinyitotta a szememet. Utána 1 hónapig terápiára jártam a nyílt osztályról…

Kiengedtek, és elkezdtem dolgozni, letettem orvosi felügyelet mellett a gyógyszert, megismertem a férjemet, összeköltöztünk. Aztán A terhességi teszt kimutatta a terhességet, az orvos nem látott semmit az ultrahanggal (ezek utá n UH) és viszarendelt 2 hét múlva újabb vizsgálatra. 1 héttel később megjött, és nagyon erősen fájt is véreztem is. Felvittek a sürgősségire. Pont az az orvos volt ügyeletben, aki előtte kezelt. Beutalt másnap vérvételre, mert nem feküdtem be, nem bírtam volna ugyanis, elég rossz lelki állapotban voltam, zokogtam és remegtem félelmemben. A vérvétel adatai szerint nem voltam terhes, de mégis mutatkozott minden klasszikus terhességre utaló jel rajtam.

Készültünk az esküvőnkre, eltereltem a figyelmemet. Esküvő után szinte azonnal teherbe estem, kisfiam már 3 éves elmúlt. De amikor ő volt baba, 6 hónapos akkor elválasztotta magát, nem volta képes feldolgozni, hogy nem szoptathatok tovább, elmentem segítséget kérni. Az ideggondozóban az orvos rivotrilt és dalsant írt fel, és közölte ez szülés utáni depresszió. Beveszegettem a gyógyszereket, de 4 hónap után reegni kezdtem a hangulatjavítótól. Mondta az orvosnak, és erre az volt a válasz emeljem az adagot, én az ellentétét tettem, leraktam és elmúlt a remegés, a nyugtatót 2 hónappal később raktam le… A gyógyszer mellékhatásaként aludtam egész nap, a fiam legfontosabb pillanatairól lemaradtam.

Vissza kellett volna mennem az orvoshoz amikor vártam már a kislányomat, de nem mentem, hol jobb hol rosszabb hangulatom volt egész terhesség alatt, és azóta is. Most hogy a kislányom 1 éves lesz és kb fél éve szinte gyógyszer nélkül élek egy közösségi oldal klubjában szintén beteg emberekkel beszélgetve sokkal jobban sikerül feldolgoznom a dolgaimat.

 

Jelen pillanatban olyankor rossz a hangulatom, amikor fronthatások vannak és a ciklusom közeledik, Akkor is feszültebb vagyok, ha készülök valahová… Kezdem kitapasztalni hogy mikor és hogyan tudom kezelni a dolgaimat, és megpróbálok higgadt maradni… A megfigyeléseimen alapszik a gyógyulásom, legalábbis a stagnálásom, a gyógyszerek nélküli életem és ehhez nem is kell szakorvos sem.

 

Remélem tudtam segíteni valakinek.

Üdv Hajni

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close