Nem tudom hogyan tovább…már-már hosszú éves depressziós korszak után, megcsillani látszott a fény, sikerült letenni a gyógyszereket, “megszűntek” az életnek nem nevezhető periódusok, de a halálvágy mondhatni ittmaradt. És nem jól van ez így, mert “józanul”, nem kellene, hogy foglalkoztasson, és mégis egyre többet van megint a fejemben. Kezdem unni, feladni, képtelen vagyok emberi kapcsolatokat kialakítani, haszontalan az egész életem, TASZÍTOM az embereket, beszűkült a tudatom, egy dobozban élek. Élek?hát ,nem nevezném annak, csak vagyok. Teszem is fel a kérdést: minek? kinek? napról-napra süllyedek a mélyesztőbe, senki nem akar segíteni. Megint kezdődik minden előről? Vagy folytatódik inkább. Öngyűlölet, önmarcangolás, önvád, düh, xanaxon való létezés és talán az erő is megérkezik, elmenni…el örökre, elhagyni magam…nem akartam ezt megint, de látom csúfos vesztem! Kihez fordulhatnék? Azt hittem kaptam esélyt az életre, mikor sikerült gyógyszerek nélkül létezni, de gyengülök, fogyik az ittmaradás utáni vágy, pedig nincsenek nagy vágyaim, higgyétek el,nem akartam sokat sose….
Kezdek fáradni…..
Legaktívabb felhasználók
RSS 2.0 Kommentek
Nem tudom kiürül-e, 20 éve történt, és a mai napig nem sikerült megfejtenem a viselkedésemet. Amikor azt mondták a halál felfoghatatlan, régen csak frázisnak tartottam, azóta nyert értelmet, mióta apám már nem él. Nem tudom mit kell ezzel kezdeni, pedig megéltem már sok telet ;)
Nekem a kedvencem a kopasz csokoládék, a kerek csokoládé, csomagolt csokoládé…
ha olyan öreg vagy, hogy láttad még a Pom-Pom meséket
bár lehet mostanság is vetítik
Na, most olvasom mit írtam: ennyi, már a habos torta szó láttán elcsábulok. Hát inkább értettem szó szerint, mint átvitt értelemben. Betudható édességimádatomnak.
A fájdalom nem feltétlenül párosul sírással, de mindenképp hatásos, ha jön vele együtt! Igen, annyira jellemző a sírás nélküli gyász, de micsoda pusztítást visz végbe, ott legbelül….gondolom idővel kiürül valamilyen formában?
Nekem volt olyan periódusom, amikor a habos torta sem érdekelt. Már az is valami, ha valakit igen
Most kicsit jobb paszban vagyok, de ha valaki csúnyán néz rám, fél napot el tudok rágódni rajta, hogy mit csináltam rosszul, vagy most mér haragszik. Aztán van, hogy kiderül, hogy nem is nekem szólt, csak rossz kedve volt…érdekes az emberi lélek, amikor apám meghalt (imádtam) akkor meg nem tudtam sírni, csak néztem ki a fejemből, és intéztem anyámmal a temetést annak rendje és módja szerint.
Kedves mzsolt, Inez és hofeher!
Nem vonom kétségbe, hiszek Neked, hogy megélted a poklot és tudod miről beszélsz. Poklot nem kellett megélnem, mégis elkeseredett vagyok…mások vagyunk, másképp dolgozzuk fel a bennünket ért hatásokat, van akit, egy kis dolog taccsra vág ,és van, aki több tucat borzalmat átvészel anélkül, hogy lelkileg összeomolna. Na most, én az előbbihez tartozom, és már akár, egy gúnyos pillantás meghatározza a napomat, vagy éppen egy kedves gesztus egy idegentől felvillanyoz. Tudom , hogy sokat töprengek, ahelyett, hogy cselekednék, de éppen itt kezdődik a bibi! Nem járok jóformán sehova a munkahelyen kívül, nincsenek barátaim, 1-2 ismerős, akiket mondhatom évekbe telt, közelebb engedni magamhoz. Próbáltam ismerkedni, és minden alkalommal úgy érzem, hogy egy hústömegbe zárt űr vagyok. Soha nem kezdeményezek, olyan szintű önértékelési problémám van,amitől , ha nem változik meg valami oknál fogva, bedilizek ,a többit rátok bízom….lehetséges egy introvertált személyiséget átfaragni? Írtam, hogy tünetmentes vagyok, mégis a probléma gyökere kezeletlen. Járjak társaságba, akkor is , ha nincs kedvem? Sajnos, sose kedvkérdése volt ez, kicsit többről van szó. Próbálom az apró dolgokat észrevenni, örülni a napsütésnek, egy jó filmnek, a bókot bóknak venni, és nem hazugságnak elkönyvelni, ésatöbbi-ésatöbbi. Csodállak Titeket is és másokat is, az erőtökért,a küzdeni akarás képességét magatokban hordozzátok A minden mindegy hozzáállás, tudom nem elég, és a csodákban sem hiszek, mégis megkötöttem a kezem és nem tudom egyedül kibogozni, hiába én csimbóztam be!
Pedig hogy szeretem a habos tortát
Kedves crying!
Tényleg nagyon fontos az, hogy amíg nem találod meg a VALÓDI okát a depressziódnak, rossz érzéseidnek, addig tereld el valahogyan a figyelmed, olyasmivel, ami leköti a figyelmed, ami közben (akár csak egy pici) örömet tud okozni…
Jómagam nagyon hosszú éveken át (13 évig) voltam mélyen depressziós és nagyon szerettem volna megölni magam… Sehogyan sem tudtam jobban lenni és képtelen voltam kihúzni magam ebből az állapotból. Azután találtam rá a családfelállítás módszerére, amely szó szerint megváltás volt nekem!!! Már az első alkalom után éreztem, hogy ÉLEK és hogy céljaim vannak – hiszen ezen a terápián megtaláltuk a gyökerét annak, hogy miért akartam annyira meghalni, miért nem tudtam élni az életem! Követni akartam valakit a halálba…. Mert aki nem akar élni, meg akar halni, el akar menni ebből a világból, az nem valami ELŐL menekül, hanem valaki UTÁN menne – ez a nagyon fontos!
Kedves crying, próbáld ki a családfelállítást (Hellinger-terápiát), mert nagyon-nagyon hasznos és kiválóan működik. Minden depressziósnak nagyszerű lehetőség ez arra, hogy letegye terheit. Én tapasztaltam, én végre boldog vagyok és tünetmentes!
Pedig nagyon nagy szenvedések vannak a hátam mögött. Ezért ajánlom Neked is és mindenkinek, aki benne van még a depresszióban.
Én – mivel annyit kaptam ettől a módszertől – az utóbbi években meg is tanultam ezt, (és egyéb tisztító eljárásokat, amelyekkel még harmonikusabbá tehetjük az életünket), hogy tudjak segíteni azoknak, akik jelenleg is együtt élnek azokkal a szörnyű érzésekkel, amelyekkel én is kénytelen voltam régen.
Szívesen válaszolok Neked a hellingerterapia@gmail.com -on keresztül, ha kérdésed van
Üdvözlettel: Hófehér
Kedves Crying!
Mi is így vagyunk nem akarunk már mást jóformán, csak egészségesnek lenni, vagy fájdalom nélkül élni, vagy meghalni. De nincs élet fájdalom nélkül. Kapaszkodót kell találnod, valakit, vagy valamit, ami elsőre segít, hogy ne csak a halálon járjon az eszed, ki kell kapaszkodnod, amíg el nem süllyedsz végleg. Először, csak fogadd el magad, ilyen vagy, most nem számít, hogy megfelelj bárkinek is, keress valamit ami még örömöt okoz, próbáld átélni, ha úgy érzed feljebb jutottál megint kapaszkodj feljebb, lépésről-lépésre. Egyél valamit ami jólesik, simogass állatot, vagy ami közel áll hozzád. Nézz hosszan valamit amit jól esik nézni, amíg úgy érzed a sok méreg ami most benned van (én így érzem ha tele vagyok negatívummal) tisztul kicsit. Keresd meg magadon amit elfogadsz, ami tetszik magadon, magadban, és örülj neki. Csak te tudsz magadon segíteni, mi pedig szurkolunk, ha kell meghallgatunk! Mi is próbálkozunk, van hogy megéri. Talán még boldogok is lehetünk egyszer…
Helló!
Sajnálattal olvastam soraidat,már majdnem búcsúlevélként értelmeztem.
Ne add fel,ne foglalkozz ennyit magaddal,tudom sokan mondtak már hasonló dolgokat.
Kegyetlen betegség jól tudom, vannak változásak egyik nap,másik nap minden összeszakadt.Az élet erről szól,nem lehet mindig minden rendben.
Sokaknak vannak hasonló érzetei, vannak kik nem is tudják mi történik velük, azt hiszik ennek igy kell lennie.
Ne add fel,menj a közösségbe, ismerkedj,menj bulizni ,akkor is mikor abszolút nincs kedved se beszélni,se szórakozni, igyál meg egy két rövidet, táncolj,és ne foglalkoz vele ki néz,ki mit gondol,engedd el magad,és éld a te életed úgy ahogy neked tetszik.
Akarnod kell,mert a gyógyulás benned van, ne harcolj magad ellen,éld az életed .
Ne várd hogy valami kihuzza belőled azt amit te építettél fel magad körűl,az első lépéseket meg kell hogy tedd magad,elsőre nem is lesz érdekes,ha ezt gyakorlod nap mint nap, úgy fog elmúlni mint ahogyan jött.
Tudom mit beszélek,és nem fogok félrebeszélni, örülj a kicsinek is,egy műsornak, egy sétának,vagy bárminek,mire eddig nem figyeltél,és meglátod ,vannak olyan örömök is az életben mire eddig oda sem figyeltél.
Nem vagyok,se orvos,so okostojás, de átéltem a poklot,néha vissza jön minden,de az élet nem habos torta, egyszer jó,máskor nem,EZÉRT ÉLJ,MERT EZ A TE ÉLETED,.
Üdvözlettel