Morfondírozom a Depresszión!!!

Hosszas morfondírozás után rávettem magam, hogy beszéljek illetve elmondjam gondolataimat a depresszióról. Hol kellene kezdeni az emberi életben hol is kezdődik, azt senki sem tudja megmondani. Valamikor réges – régen az hittem én egy erős, karakán nő vagyok 29 éves koromig a környezetem mondogatta, “milyen jó, hogy amin keresztül mentél nem törtél meg”. Az életemből simán regényt írhatnék nagyon nehéz kiragadni belőlük a fontos momentumukat, hisz mindet átéltem, túléltem, minden perce én vagyok és a szívem dobbanása. Egész életembe embereken segítettem lelkileg és magammal sosem törődtem, csak embereknek a lelkét megmenthessem. Mindenkivel azzal kezdődik, hogy elkezdünk okokat és okozatokat keresni a múltunkban, hogy hova vezethető vissza az életünkbe, melyik gyökerünkig a Depresszió kialakulása. Az ok és okozat olyan jelenség, ami elkalauzol minket eészen a Depresszió világába, hiszen hiába is kutatjuk ezeket sajnos nem értjük meg, miért ép velünk történt meg, ami megtörtént az életünk során. A stádium akkor kezdődik el, amikor már a környezetünkben mindenki idegesítőnek tűnik, amikor senkivel sem akarunk kommunikálni és egyedül sokkal jobban érezzük magunkat és szabadjára engedjük a könnyeinket, hagyj csorogjanak. Igazából, ha ilyenkor nincs mellettünk egy igazi partner, akkor nagyon nehezen állunk talpra, hisz nincs ki kiragadjon ebből az állapotból minket. Valamikor ilyenkor szembesülünk vele kik az igaz barátok körülöttünk. A Depresszió olyan pszichiátriai betegség, ami a lelkivilágunkat tükrözi vissza nekünk, nálam nagyon nehezen tört fel a felismerés, hogy ebben a betegségben szenvedek. Egyik napról a másikra  nem akartam emberek közé menni, féltem mindenkitől és mindentől, magzati pózba bújtam el a világ előla takaróm alá és sírtam, mikor senki sem látott. Egy napon elájultam, s aztán két nap múlva újra elájultam elvesztettem az eszméletem és a gyermekeim sírtak felettem a házunk padlóján fekve, hogy felébredjek, magamhoz térjek. Az orvos, azonnal kórházba küldött, beszélni sem tudtam, csak folytak a könnyeim. A szüleim korán elváltak két éves voltam, anyám pasikat – pasikra halmozott és követelte tőlem mindenkit apának szólítsak, aztán egy nap mikor mindenki elhagyta valamiért az alkoholba fojtotta bánatát. A pénz hamar elfogyott, minket naponta vert abban látta örömét és egy nap úgy döntött pénzt szerez, eladott egy arabnak, aki 1 milliót adott neki, ha én az övé leszek. ( gondolta ezzel pótolhatja az alkohol utáni vágyakozását) Utolsó percekbe sikerült az arab karjai közül kiszabadulnom, félig megtépázott állapotban és anyám nagyon csúnyán elvert, amiért nem adtam magam oda az arabnak, aki természetesen ezért fizetett neki. Sokáig anyám terrorja mellett az éltetett csak egyedül, hogy jön majd egy nap és sokkal szebb jövő vár rám tele boldogsággal. Elköltöztem 20 évesen, addig leheteőségem sem volt kiaszakadni a fájdalmas környezetből.
Apámat sosem ismertem ezért elkezdtem kutatni, aztán 16 év után mire megtaláltam és a találkozót is megbeszéltük a legkisebb, elrejtett kis községben a találkozó előtt 2 nappal megcsörrent a telefonom, a polgármester hívott ” jöjjön és temesse el az édesapját”
Temessek el egy olyan embert, akivel a vérvonalaink és a génjeink megegyeznek, de sosem láthattam. Anyám mindig ezt mondta gyerekkoromba “gyűlöllek, mert minden mozzanatod, tetted és cselekvésed az apádé”. Az élet elvette tőlem az egyetlen igazságot, összeomlottam abban a percben és azt mondtam nem hiszem el, hogy miért nem tudhatom meg az igazságot?! A temetés napján megismertem apám felőli rokonaimat, akik közül az unokatesóm közölte gyerekkorom óta szerelmes belém.( mélyebb fázisba estem betegségembe, mert folyamatosan zaklatott a szerelmével)
Lassan egy éve küzdök ezzel a betegséggel és vannak tapasztalataim, sajnos hosszasan mesélhetnék még mi okból történt ez meg velem, hogy rá kellett jönnöm és kimondani Depressziós vagyok. A felismerés a szívemig hasított és azt éreztem, hogy a talaj eltűnt a lábam alól, kerestem az okokat és okozatokat miért történik ez velem??? Nem tudom miért valamiért lassan az a meglátásom, hogy ez a betegség egy népbetegség, mint egy infulenza. Van aki beismeri magáról, van aki meg titkolja. A kórházban kaptam egy gyógyszert, amitől nem sok mindenre emlékszem és a többi beteg társam elmondása szerint a földön kuporogtam, míg nem egy angyal jött arra és az irodájába invitált, amikor már tisztult a tudatom.A mai napig nem tudom, hogyan kerültem vissza a kórterembe az ágyamba. Hosszas beszélgetések után neki köszönhettem az életem, hogy életben maradtam és ma is kitart mellettem nap, mint nap!!!! A szomorúságom még csak ezután következett a hosszas kezelés után, amikor már rehabilitáción is voltam fél évet, ahol aztán mélyen vájkáltunk az életembe az orvosommal és a pszichológusokkal, megjártam a poklok – poklát. Kaptam olyan gyógyszert, amitől olyan mámorba nyomtak, mintha alkoholista lennék talán, három napot azt se tudtam fiú vagy lány vagyok, le voltam lassulva és nem bírtam a járásomat koordinálni, ringispil volt minden egyes elindulásom.Alkalmanként az volt a mázlim, hogy valaki ép velem szembe jött a terápiájáról és a lépcsősoron közlekedve a karjaiba landoltam a kábulattól.
Magamtól jöttem ki a rehabilitációról elnézést kérve, hogy ennyit foglalkoztak velem, de nekem elég volt a kezelésükből. A való világba lépve újra napról – napra rosszabbul lettem , fulladtam nem kaptam levegőt és elmentem különböző vizsgálatokra. Az első vizsgálat után a számítógépes rendszerbe benne volt feketén – fehéren, hogy kezelt pszichiátria beteg volt a kórházban.
Az orvos rám nézett és közölte miért nem ezzel kezdtem nem kell szégyellni, ha valaki pszichiátriai beteg, na onnantól az összes többi orvosi vizsgálaton megvettettek és lenéztek, azaz Deviensként kezeltek. Magyarán mondva sajnos megbélyegzett lettem ezzel, hogy pszichiátrián kezeltek egyszer. Sajnos a környezeted és az orvosok véleménye szép lassan Delikvenssé ért meg az emberben, azaz bűnössé váltam, hogy kezeltek betegként.    Gondolataimban sok dolog jár, sajnos rá kellett döbbennem, hogy a mai világot nem érdekli te miért és hogyan kerültél a pszichiátriára, lehetsz, akár alkoholista, akár net függő, akár drogfüggő, egy a lényeg egész életed során hordozod magaddal a megbélyegzést, hisz a mai világ erről szól sajnos. Az egészbe az a legszebb, hogy ma már tudom, hogy nem kell senkinek se elszámolnom, sem bizonyítanom, hogy miért kerültem Depresszióba, mert bárki és bármikor odakerülhet még az is, aki ezért megvet minket betegeket. A felállás a betegségeinkből egyedül rajtunk múlik és azokon az embereken, akik a végsőkig kitartanak mellettünk és hisznek bennünk, hogy újra olyanok leszünk, mint egykor a megbetegedéssünk előtt. Bennem az angyalom hisz, akit időközben anyukám szerepébe léptettem és olyan ember, aki tényleg aggódik, önzetlenül szeret és ha megbotlom, akkor felállít és tovább járatja velem együtt az utamat. Óv, védelmez és nagyon sokat beszélget velem, többet, mint az orvosaim, akik mindig elfoglaltak voltak a beszélgetések alkalmával.
üdvözlettel: Krysia74