Részletféle a Cyránóból: Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el…”

    Nézem-nézem a kezeimet, ha kinyújtom magam elé, hát bizony reszket. Ma talán jobban, mint tegnap, ez mindig változó, függ a lelki állapotomtól, az időjárástól, nehezebb munka végzésétől, pl. ha lógatom a kezemben a megrakott cekkert, hidegben a fázástól, meg mit tudom én még mi a nyavalyától.

     Itt van a nyakunkon a tél, jönnek a hideg napok, és azok hívatlan kísérői, az influenza és megfázás. Ezek egyik legundokabb jelensége a szűnni nem akaró nátha, és a vele járó orrdugulás, ami éjjel a legelviselhetetlenebb. Behunyom a szemeimet, végrehajtom a doktornőmnél már százszor véghezvitt próbát, kinyújtott jobbkezemet behajtva, megpróbálom eltalálni az orrom hegyét. Sikerült! Na akkor gyerünk, most a ballal! Az is sikerült! Nagy, nagy öröm! Most már biztosan végre tudom hajtani, az éjjeli -levegőhöz jutást biztosító- orrfújást! Persze, ha a sötétben megtalálom a párnám alá dugott zsebkendőt! De ez már nem reszketős dolog! Megint ránézek a kinyújtott kezeimre, és lám-lám, ez a sikerélmény már is csökkentette a kilengést!

    Nézem a finom rezdüléseket, kicsit jobbra, kicsit balra, föl, le, -előre, hátra nem!- mert ha igen, akkor jó lesz vigyázni, mert földrengés van! Figyelem az ujjam hegyét, amely mögött, kicsit homályosan hol az órát, hol az apósom festette akvarellt, hol a magasra nőtt filodendront látom. És ekkor villámcsapásszerűen hatolt belém a felismerés: relatíve a környezetem remeg az ujjam körül Tehát, én tök egészséges vagyok!!! Azért egy kis szomorúság is vegyül az örömömbe. Milyen kár, hogy az egész világ parkinsonkóros. Ezen kicsit elgondolkozva, kissé szomorkásan lemondtam a relativitás-elméletem adta örömről. Mi lenne, ha a világ mittudomén hány milliárd lakosa, most miattam elkapná a kórt? Megint az ujjam hegyére néztem, és most szabad szemmel alig láthatóan mozgott. A jóság megkapta a jutalmát!

CIVILKE