Mi ez a hatalmas szomoruság bennem?

Téma címkék:
2011.05.02. 20:46

Már hetek óta bujkál bennem ez az érzés. Reggel felkelek, már amikor felbirok és nem éppen nagy nyüglödéssel lemászok az ágyamról. Majd sikeresen kétlábra állok és megpróbálom beinditani magamat a járásra. Ha mindez sikerült elinditom magamat a fürdöszoba felé. El is érek egy 1O perc múlva, pedig a távolság pár lépés volna. Hova rohanjak ráérek majd odaérek mire kell. Persze ha sürgös lenne bajba lennék.

Megpróbálom magamat egy kicsit jobb kedvre deriteni, még meditálok is. Elképzelem milyen szép napom lesz ma, már mosolygok is. Jobb kedvre deritettem magamat és boldog vagyok.

Alig telik el 15 perc és már kezdödik, kezd beférközni, belém bújik és amit felépitettem félóra alatt ő már tönkre is tette 2 perc alatt. Már folynak a könnyeim és nagy cseppekben pottyan az ölembe. Mit akarsz? Miért tetted tönkre ezt a pár perc boldog érzést? Válasz nincs, legfeljebb  még nagyobbak a könnycseppek.

Miért van bennem ez az érzés, miért sirok, mit siratok, azt hogy még mindlg meg van a betegségem és nem tudom elhagyni, mint egy görbe botot. Jó messzire eldobni, minél messzebbre, hogy senki meg ne találja, mert ha felveszi nem  szabadul meg töle soha!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

#6210 ferenc57 hozzászólása: 2011.11.11. 07:26

Szia! Nekem van információm!!!   Keress meg légyszíves.

fmatkovics@gmail.com

Kösz.   Segítünk.

 

#6209 freyattila hozzászólása: 2011.07.26. 09:53

Sziasztok!

Attila vagyok és 11 éve Pk. beteg.  Azt nem értem miért siránkoztok a állapototok miatt, miért nem tesztek ellene valamit! Pl. a műtét lehetősége mindenki előtt ott áll. Én megjártam a hadak útját a betegséggel, óriási akaratlan túlmozgásom volt. Aztán jelentkeztem műtétre amit március 17-én el is végeztek. Azóta tünetmentes vagyok. Teljesen. Reggel ébredéskor -7óra alvás után – úgy fizikailag, mint lelkileg teljesen fitt vagyok.Az egész napot aktívan, munkával töltöm. Este nem az ágyat keresem, hanem még a netre is marad energiám. Éppen munkát keresek ezerrel, mert az itthoni már nem köt le. Mármint az energiámat nem köti le. Javasolom mindenkinek a műtétet, ne féljetek tőle nem olyan nagy dolog. Siránkozni semmiképpen se siránkozzatok hiszen az az állapototok romlásához vezet és a depresszió kialakulását segíti elő, ezt remélem tudjátok. A depi és a Pk egütt szinte legyőzhetetlen párost alkot. Ezt jól véssétek az agyatokba! A depi szintjére süllyedve már szinte lehetetlen a szabadulás, csak nagy  akaraterővel (amit ugye a depi elvisz) és elszántsággal lehetséges, az is esetleges eredménnyel. Mindenkinek további jó egészséget kivánok.

#6208 Ikszypszilon1 hozzászólása: 2011.05.05. 12:37

Szívesen, máskor is!

Csokolom Erzsimama!

#6207 Erzsimama hozzászólása: 2011.05.04. 18:59

Drága jó ikszypszilon !

Te egy csodálatos ember vagy.Neked köszönhetem és Roznak,hogy egy kicsit jobb hangulatban vagyok.Ti valoban törödtök -e közösséggel.Próbáltok ugymond lelket önteni belénk.Köszönet és hála nektek.Neked is csodás szép napot kivánok

Erzsimama.

#6206 Erzsimama hozzászólása: 2011.05.04. 18:49

Drága rozmars !

Nagyon kedves tőled,hogy hozzászoltál a történetemhez,igazán jólesett.Köszönöm!Ugy gondolom neked sincsen rózsás kedved.Ez a betegség néha nagyon komisz tud lenni.

Legyözzük az akadályokat nem hagyjuk ,hogy ök gyözzenek.

Csodálatos szép napot kivánok Erzsimama.

rozmars
#6205 rozmars hozzászólása: 2011.05.03. 12:19

Erzsi mama! Nem túlságosn szeretek levelet írni.

Ilyen az én reggelem:

“Reggel felkelek,már amikor felbirok és nem éppen nagy nyüglödéssel lemászok ,az ágyamról.Majd sikeresen kétlábra állok és megpróbálom beinditani magamat a járásra.Ha mindez sikerült elinditom magamat a fürdöszoba felé.El is érek egy 1O perc mulva,pedig a távolság pár lépés volna.Hova rohanjak  ráérek majd odaérek mire kell.Persze ha sürgös lenne bajba lennék.”

Csakhogy én már elsírtam a könnyeimet., elfogytak.

 

 

#6204 Ikszypszilon1 hozzászólása: 2011.05.03. 06:34

Kedves Erzsimama:)

Ha rendszeresen látogatod orvosodat, minden esetben a diagnózisodra szedett gyógyszerek, közted és orvos közti kapcsolat és a tudatod jár egyfajta pozitív hatással. A tényleges gyógyhatás mellett a gyógyszerek felírásának, az orvosi felügyeletnek számos jó oka van: A gyógyszer és orvos jelképezi a modern tudomány  technika, tudás hatalmát. Kézzelfoghatóan bizonyítja neked, hogy az orvos eleget tesz kötelességének. Kifejezi az orvos aggodalmát és érdeklődését irántad. Kommunikációs eszközül szolgál. Teljesíti állapotod tüneteinek csökkentésének folyamatát.  Ez megnyugvással tölt el, ugye?

Jah, mindenkinek-nekem is vannak jó napjaink, amikor minden simábban megy, meg rosszak is, amikor bármennyire erőlködünk , semmi sem sikerül, nem vagyunk képesek koncentrálni. Fizikai, szellemi, érzelmi hullámzásaink vannak. A fizikai ciklus 23 napig tart, és életkedvet, erőt, kitartást, önbizalmat, szexuális késztetést; a betegségekkel szembeni védekezőképességeket és a betegségekből való felgyógyulást irányítja. 28 napos érzelmi, vagy érzékenységi ciklus a hangulatot, az alkotóképességet, az idegrendszeri válaszokat irányítja. A 33 napig tartó szellemi ciklus pedig adöntéshozatal képességét, a tanulási képességet és az emlékezőtehetséget határozza meg. Passzív – , figyelmeztető 0,  és aktív +  bioritmusa van mindenkinek. Egyszer fent, egyszer lent vagyunk. Tudom milyen nehéz ezzel a betegséggel együtt élni, de hidd el nekem is van, hogy nem vagyok a csúcson, hullámvölgyben vagyok, gyakran hibázok, sírok, betegségek alakulnak ki. Nincs olyan ember, akinél ez ne alakulna ki, a kritikus időszakok kihatnak az egészségre.

Fel a fejjel, ne légy szomorú, nem éri meg. Légy türelemmel, Várnak a Boldog, Szép Napok!!!! 

Csokolom.

Anita.

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close