Mit tanácsolnátok?

Téma címkék:
2011.10.22. 17:50

Sziasztok,

Az életem igen táv időtartamra nézve feltétlen gyógyszerekn nélkül szeretném elképzelni. Valószónílüeg legtöbbetek osztozik ebben a véleményben. Azonban már elég régóta nem vagyok teljesen önmagam. Mi másban is nyilvánul, mint a folyamatos zsörtölődésben, teljesítménykényszer során rám törő mérhetetlen stresszben, és ezekkel karöltve egy általános önbizalomhiányban. Akik olvasták előző történetem tudják, hogy szedtem Myrallt, olyan mint a Remotiv kb. egy hónapig, de semmi javulás. Nyáron nagyon szerettem volna átütő eredményeket elérni ez ügyben, de semmi. Pszichiáterem akkor nem írt fel gyógyszert, lehet, h kellett volna. E hét kedden azonban Cipralexet felírt, mivel korábban szedtem Citapramot, azzal azonban voltak gondjaim, nagyon megnehezített a koncentrációban, és memóriazavaraim is voltak. Mióta szedem ezen új szert, nem tudok normálisan aludni, inkább úgy írom, hogy jószerivel semmit. Érdekes, hogy azonban érzek pozitív változást. Kevéssé van jelen a feszültség, szabadabban tudom magam kifejezni, ennek örülük. Ám tudom, hogy hosszan képtelen ebben az állapotban maradni. Nagyon, de nagyon remélem ez csak átmeneti állapot, és csakhamar beáll a szer e mellékhatás megszűnése mellett. Ma már egy felet vettem csak be (10 mg a szer szal 5 mg), bízom benne, ha megszokom fokozatosan, néhány nap után visszatérhetek az egy bogyóra. De nagyon félek az estétől. Nem tudom, hogy milyen hozzászólni valótok lehet mindehhez, ha valami felsejlik bennetek, írjátok meg bátran, köszi.

#7495 Bobe86 hozzászólása: 2011.11.01. 16:24

Szia Gabica! Igen, egyetértek Veled! Én is pont ezt mondom, hogy ha lehet, akkor éljen az ember gyógyszermentesen, de azért a szakembereket semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni. Nekem is mondták, hogy a stressz levezetése képpen érdemes sportolni. Nekem a jógát ajánlották :) . Nem egyszerű az élet, de el kell foglalni magunkat.

#7494 Gabyca hozzászólása: 2011.11.01. 09:06

Talán a bogyók helyett próbálj meg természetesen kikapcsolódni. Séta, olvasás, zenehallgatás… Amit szeretsz. Iktass be sportot, hogy a felesleges energiáid levezesd, és talán igy könnyebben, nyugodtabban fogsz aludni. Erősítsd az önbizalmad! Nap mint nap mondd el magadnak, ha lehet tükör előtt, hogy igen, meg tudom csinálni, és igen felemelt fejjel nézek a nagyvilágba, mert értékes ember vagyok. Ha lassan is, de fog segíteni. Nekem is hasonlókat tanácsoltak ebben a közösségben, és ha lassan is, de javulok. Jó egészséget neked, vidám napot.

#7493 Bobe86 hozzászólása: 2011.10.31. 12:30

Szia! Hát, én ezért nem kezdtem el szedni gyógyszert. Bár én nem is voltam orvosnál, talán nem is vagyok beteg. De az biztos, hogy a túl sok szer nem tesz jót. Persze ha muszáj, akkor muszáj szedni. Én örülök, hogy nem kellett orvoshoz mennem, és a természetes nyugtatókkal is sikert érek el. Nem tudok mit mondani. Jobbulást!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close