Én is együtt élek egy szkizofrénnel. Ráadásul még a fiam is, aki már húsz éve, hogy beteg. Most negyven éves. Amikor rossz napja van úgy érzem, hogy már nem bírom tovább, de olyankor mindig arra gondolok, hogy ez a kereszt amit hordanom kell, és ilyenkor mindig imádkozom és kérem a jó Istent, hogy segítsen tovább hordoznom a keresztet. Elvesztettük a barátainkat, nem tudunk hívni senkit hozzánk, mert ilyenkor mindig dühkitörései vannak, ha valaki nálunk van és hangosabban beszélgetünk, vagy netalán kacagunk. Egyszóval mi is magányosak lettünk. Az egyik rokonunk mondta, hogy akinek a családjában szkizofrén beteg van, a családtagok is betegek lesznek. Sokat gondolkoztem ezen, de az az érzésem, hogy rossz indulat volt az egész. A rokonok is ritkán látogatnak meg, mert talán félnek tőle, pedig nem bánt senkit. Egszóval az emberek megvetnek, mintha egy kicsit bolondnak néznének minket, gondolok itt a szomszédokra. De nincs mit tenni ,nem kell tudomást venni  az egészről.