Magányos lettem, mert nem tudok magányos lenni. Mit jelent ez? Azt jelenti hogy a külsőségeket a kinti ingereket hajszoltam eltompultam és elvesztettem belső fogékonyságom hallását a csendre.. képességem az elmélyülésre. Elfelejtettem befele fordulni. És ezzel egyidejűleg vesztettem el másik képességemet is.. nyitottságot a világ és a többi ember felé. A vad életvitelem a belső nyugalom, a szerelem, a meghittség utáni vágyam kielégületlenségét igyekeztem pótolni… leplezni… magam és mások elött is..

A rövid távú kapcsolatok hajszolása azt az illúziót keltette bennem hogy nem vagyok egyedül. Utána aztán gyakran csak üresség marad sőt..mindig.. ördögi kör.. amennyi “jót” adott az illuzióval akkora pofont is adott a valóság keserű megmutatkozsásával..

Mindenkinek hasznára akartam válni, segíteni jó dolog, de valójában bármit el/be vállaltam.. és felőrlődtem másokért, csak hogy addig se legyek egyedül…. Egy senkinek érzem magam, csak mert nincs valakim. És a valakit értsd nyugodtan szó szerint, már nem is érdekelne ki az, csak ne legyek ennyire magányos… Néha megpróbálok pörögni, emberek közé menni, de miután hazamegyek szinte megfulladok, annyira szerencsétlennek és magányosnak érzem magam… De emberek között sem jó, mert arra megy el minden erőm, hogy kifelé azt mutassam, hogy ez egy önként választott függetlenség nem pedig szánni való magány… Barátaim, ismerőseim nem alig vannak, hanem konkréten egy sincs………. Nem szeretek társaságba járni mert úgy érzem megbélyegeznek… Az egyedülálló mások szemében, az hogy se pasim se barátaim nincsenek mindkét esetben vagy lúzer, vagy selejtes kivülálló szemmel.. Néha csak azért megyek bevásárlóközpontokba, hogy ne érezzem magam olyan egyedül. De ez sem megoldás mert az ilyen helyeken még inkább úgy érzem, rajtam kívül mindenkinek van párja, családja, barátai, ezért menekülök vissza haza.. Bármennyire szenvedésnek élem meg a magányt, nem teszek nem tudok tenni ellene… Hacsak azt nem vesszük annak, hogy pszichiáterhez járok vagy hogy elmegyek hébe hóba egyedül bulizni ami mindig szerencsétlenűl balul sül el… A legnagyobb gond az, hogy nem tartom magam annyira sem hogy elhiggyem, szívesen lennének velem az emberek. Mások attól félnek hogy öregkorukra egyedül maradnak én meg néha attól, hogy el sem jutok addig mert már jóval előbb feladom…………..