“Ha elege van ebből a félrebeszélésből és az igazságra kíváncsi!”
Sajnálom, hogy eddig nem láttam „A szerelem és más drogok” című filmet a megjelenésekor anno 2011-ben a moziban, de most – hála “Szi72″-nick figyelemfelkeltő írásának – lassan 3 esztendő elteltével bepótolhattam ebbéli hiányosságomat.
“Mindennapos küzdelem ez, hogy megőrizzük emberi méltóságunkat a társadalomban, de ez csak úgy megy, ha elfogadjuk a korlátainkat!”
Sajnos nem vagyok esztéta, mégis azt gondolom ez (IS) az a film, ami mellett nem illik szó, helyesebben vélemény (nem kritika!) nélkül elmenni egy magamfajta több síkon is érintett kvázi „beavatott” férfiembernek. Írom ezt annak ellenére, hogy Jake Gyllenhal orvoslátogató-gyógyszerügynök mellett a film másik, (Parkinson kóros) főszereplője történetesen – velem ellentétben – egy hölgy (Anne Hathaway), és hogy a történet egy romantikus, amolyan két szálon futó „végén sírós” szerelmi kapcsolatot dolgoz fel.
„Ez a betegség sokkal empatikusabbá tett”
Az 1996-ban játszódó film műfajára nézve nem egészen egyértelmű a számomra. Erősen keveredik benne a drámai elemekkel átszőtt „Love Story”-s romantika (melodráma) a realista, szókimondó, szex jelenetekkel tarkított vígjátékkal; amely sokszínűség azt gondolom, egyben ki is emeli az egyszerű, langy-romantikus vagy a XXI. század kereskedelmi tv-s csatornáira oly jellemző zombikkal teli „kukkolós”, úgynevezett „való világos”, vagy „olcsó humorú” futószalagon gyártott alkotások átlagából.
„Hali! Szép vagy babám! Bekapod a kobrát?”
Mind e mellett – habár testközelből nem ismerem a távoli USA sajátosságait, jellemzőit, mindennapjait – némi átfogó képet, valós amerikai társadalom (kór)rajzot, valamint néhol erős, jenkori rendszer kritikát is véltem felfedezni a különböző társadalmi osztályokból való mellékszereplők karakterében, viselkedésében, megjegyzéseiben, a helyszínekben, valamint nem utolsó sorban magában a történet egészének alapjaiban is.
- „Mi jár a fejedben?”
- „A pénz!”
- „Irány Chicago!”
Befejezésül azért halkan megjegyezném, annak ellenére, hogy távol élünk egymástól, nem csupán a Parkinson kór tüneteiben hasonlít az általam megismert közép európai (magyar) ember amerikai (sors)társaira. Sőt tovább megyek: néhol döbbenetes a hasonlóság! Hogy ez jó irány-e vagy sem, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie.
„A depresszió! Az az igazi aranybánya!”
Egyet határozottan kijelenthetek, a film leszámítva néhány apróságot (már ami a Parkinson kór bemutatásával kapcsolatos hiányosságokat, és a szerintem aránytalanul eltúlzott elitcentrikusságot illeti) nekem nagyon elnyerte a tetszésemet! Éppen ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki esetleg még ez idáig hozzám hasonlóan le maradt róla, hiszen belekóstolást enged többek között a fiatalabb Parkinson kórban szenvedő sorstársaim, – éljenek bárhol is a Földön – és közvetlen környezetük happynek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, apró örömökkel és nehézségekkel teli életmorzsáiba.
„A hivatalban mindent figyelnek!”
Üdv! BenMar
