Elveszitettem régi önmagam.

Téma címkék:
2014.02.28. 09:52

Réka vagyok, 20 éves.Nem is tudom, hogyan kedjem el a kis irományom. Az egész januárban kezdődött. Először nem tudtam aludni, majd enni sem.Később ezek a tünetek megszüntek igy egy kicsit fellélegeztem. Ez egy hónapig minden egyes nap előfördult. Ahogy ennek vége lett, teljesen hatalmába keritett egy hatalmas üresség érzet. Amit igyekeztem elfojtani, valamennyire sikerült is. Beszélgettem a szüleimmel is erről de ők csak annyit mondtak, hogy biztos kezdek felnőni. Ami valóban igaz is, most nagyon boldognak kéne lennem mert a célt amit kitüztem magam elé, remélhetőleg hamarosan el is fogom tudni érni. Bizonyosan az is benne van, hogy dolgozok és tanulok is egyszerre, egyedül tartom fenn magam mondhatni.Tudni kell rólam, hogy nagyon nagy dumás,mosolygós, életvidám, könnyen barátkozós tipus voltam. Már születésnapom környékén észrevettem, hogy valami gyökeresen megváltozott.Ezeket mind felváltotta a rosszkedv, és minden amilyen voltam csak úgy elveszett.Borzasztóan ijesztő ez az érzés.Elég érdekes, hogy fiatal korom ellenére ezt átkell élnem, és nem igazán tudok mit kezdeni vele. Próbálkozom visszahozni a régi énem, de nem egyszerű.Már mindent elolvastam amit lehetett. Menjek vele orvoshoz? Tanácstalan vagyok teljes mértékben. Borzasztó nyomasztó érzés, pedig minden nap küzdök ellene. Nem tudom mi tévő legyek. Annyira szeretném visszakapni a régi önmagam. Már többen észrevették, hogy valami nem stimmel velem, de nekik sem tudtam jobb válasszal szolgálni. Remélem valaki tud segiteni, vagy járt már hasonló cipöben. Köszönöm a válaszokat előre is.

Inez
#17268 Inez hozzászólása: 2014.04.08. 19:15

Kedves Réka!

Mi történt januárban, amikor kezdődött? Ha nem tudtál aludni és enni, akkor kiürülhetett a “spájz” vitamin, ásványi anyagok, esetleg ezekre is oda kellene figyelni. Lehet, hogy ilyen egyszerű, bár a nem alvást valami kiváltotta, azon azért el lehet gondolkozni.:)

Decens
#17267 Decens hozzászólása: 2014.03.12. 19:25

Szia Réki!

Remélem tudtam segíteni és valami hasznodra válik a tanácsaim közül! :)

Üdv:Decens

 

#17266 Reki hozzászólása: 2014.03.04. 12:53

Köszönöm szépen, a válaszokat, és a tanácsokat is egyaránt. Igyekszem, elterelni a figyelmem a problémáimról. Hol sikerül, hol nem.

Kedves Decens!
Vannak pozitiv dolgok a mindennapokban, szerencsére csak eddig valahogy jobban éreztem magam ezektől a visszajelzésektől. A barátaimat kicsit elhanyagoltam, hiszen tanulni, dolgozni nem egyszerü. Igyekszem forditani rájuk időt. Meghallgatnak, de nem tudnak segiteni,hiszen ők sem értik mi lett velem. Inkább ez a dolog nyugtalanit, hogy a mindig mosolygós, beszédes énem hová lett. De nem csak engem hanem őket is. Orvoshoz nem szeretnék fordulni, mert mindenféle nyugtató gyógyszert irna fel, amitől zombi lennék. Inkább megpróbálok saját erőből talpra állni. Köszönöm a tanácsodat. :)

Decens
#17265 Decens hozzászólása: 2014.03.02. 23:38

Szia!

Vannak pozitív dolgok a mindennapokban?Sikerélmények a tanulásban,munkában?Elégedett vagy önmagaddal kívül-belül?Vannak most barátaid akikkel jól érzed magad?Van vki akivel meg tudod osztani az örömödet,bánatodat?Én is azt gondolom kezdődő depressziód van,ne hanyagold el,nem biztos,hogy orvosra van szükséged,megoldhatod magad is.Próbálj meg több időt eltölteni olyasmivel,ami örömöt okoz!Mozdulj ki sokat,elég egy séta is.Gyűjts élményeket,amikből energiát merítesz a rosszabb napokra,meg egyébként is a jó közérzetedért,önmagadért.Kitartás!:)

Üdv:Decens

#17264 phorvath hozzászólása: 2014.03.01. 17:56

kedves réka sajnos tudom miröl beszélsz ez szerintem nálad egy kezdödö depresszio és én azt ajánlom keress fel egy szakembert probálj sokat emberek között lenni gondolom sok barátod van tölts velük több idöt és ne terheld le magad annyira mert dolgozni is meg tanulni is nem könnyü dolog és másra már nem jut idöd én is felkerestem egy szakorvost gyogyszeres kezelésen vagyok de nem mondom hogy mindig segit azért nekem is vannak rossz idöszakaim de te ne hanyagold el magad ahhoz még tul fiatal vagy

#17263 OhMe hozzászólása: 2014.02.28. 22:39

Megoldási javaslatom: legyél dühös a világra, hogy milyen szar minden, fordulj ki magadból és legyél szabad. Tadaaam.

Írd meg, ha sikerült, majd kapsz egy klubkártyát is.

(olyan bunkó vagyok, ne haragudj)

#17262 voltdom hozzászólása: 2014.02.28. 21:55

madarakrepulnek@gmail.com ha szeretnel beszelgetni

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close