Újra és újra…

2014.04.21. 22:31

Megint a gödör fenekén…

Miért kell mindig visszazuhannom? Miért nem tudok csak előre nézni,és nem vissza-vissza tekintgetni? Miért nem tudok végre….továbblépni….

Írtam már, hogy vannak könnyebb és nehezebb napjaim… úgy tűnik a kezdeti lelkesedésem megint lankad,és kezd kicsúszni a talaj a lábam alól…

Könyörgöm valaki magyarázza meg nekem, ha van/volt egy személy,akihez ragaszkodtam,még annak ellenére is ha bántott,akár lelkileg,akár fizikailag,miért akarok visszamenni?

Nem vagyok hülye,felfogom azt, hogy a bántás rossz,és érzem is,fáj…nem is kicsit. De aztán újra és újra visszamennék…aztán újra koppanok és újra megalázva érzem magam….

Elegem van nagyon magamból,tényleg utálok panaszkodni,és nem is akarok. Csak rohadtul magányos vagyok,és nincs senki,akivel meg tudnám ezeket beszélni. Így maradt az, hogy kiírom magamból.

Elegem van abból, hogy szinte belém égette a kedves exem azt, hogy egy semmirekellő ember vagyok,hogy nekem nincs jogom boldognak lenni….

És az ilyen beszólásai miatt tényleg iszonyúan senkinek érzem magam….Nem akarok az emberekre nézni,nem akarom, hogy rám nézzenek….ha vannak vidámabb pillanataim,utána bűntudatom lesz,hogy hoppá hoppá én nem érdemlek vidámságot. Nekem bűnhődnöm kell,és okulnom egy életen át a tetteim miatt…

Felemészt ez az egész… megint rémálmok gyötörnek(már ha tudok aludni).. kimerült vagyok,a pulzusom is rendetlenkedik….

Nem tudom mit tegyek. Nem tudom már mi a helyes….nem merek semmit csinálni,nem merek senkivel beszélni,félek…..egyszerűen félek,hogy rossz emberek közé kerülök,hogy befolyásolnak,hogy rossz irányba megyek és ……

Ez egyszerűen nevetséges! Az Isten szerelmére 23 éves múltam! Hogy gondolkozhatok ilyen gyermetegen?

Úgy rettegek, mint egy kis taknyos! Rettegek az emberektől, nem bízom senkiben, egyedül az otthonom,a 4 fal között érzek biztonságot,csak a családomban érzem biztonságban magam.

Tudom tudom,fogjam be,és ne nyafogjak,álljak fel,küzdjek,blabla. Ismerem a járást,tudom mit kell tenni. De SAJNOS én is csak ember vagyok,érzésekkel,gyengeségekkel…. és senki nincs velem. Nincsenek barátaim,nincs lelkitársam,nincs “bizalmasom”….

Itt a családom,de nem merek velük ilyen mély dolgokról beszélni….nem értenék meg…..tudom….próbáltam már…..

Így én vagyok csak magamnak,aki seggberúgom magam,hogy na elég volt,fel kell állni,és nekem kell saját magamat kitoszigálnom abból a gödörből…..és saját gyengeségem miatt zuhanok vissza…..nem kapok erőt,nem kapok támogatást,csak magamra számíthatok.

Nem nyafogok. Csak nehéz. Néha.

Lehet fejemhez vágni bármit…állok elébe….ne kíméljetek….

 

 

#17879 Mesi hozzászólása: 2014.04.26. 21:02

Kedves Moncsi,

Dehogy sértődöm :)

Köszönöm szépen a könyv ajánlást :) felírom magamnak és utána fogok nézni mindenképp!

 

#17878 moncsi6 hozzászólása: 2014.04.25. 06:11

Kedves Mesi!

Nem akarok kettőtök eszmecseréjébe beleszólni de több goldolat is van amit ki kell írnom! Az egyik az hogy /ne sértődj meg/ Te is egy manipulatív ember vagy mint én, vagyis könnyen manipulálnak az emberek. Ezzel sokan vagyunk így akik érzékenyebb idegrendszerrel vagyunk megáldva. Én is ilywen vagyok. Ajánlok egy könyvet megint az a címwe hogy Báránybőrben az írót nem tudom. A neten nézd meg. Példákkal illusztrál és hihetetlen nekem sokszor telibe talált és olyan dühös voltam magamra hogy kínomba röhögtem. Az én életem is arról szól és szólt hogy manipuláltak kisebb nagyobb mértékben. Ezt nehéz felismerni, főleg magadnak bevallani. Az hogy a környezet be folyásol az természetes csak Te határozod meg mennyire. A döntésképtelenség nálam is meg van, sokszor olyan dolgokon hogy 10 vagy 20 tojást vegyek. Nevetségesnek tűnik. De döntések sorozata az élet és benne van a rossz döntés is igen! De a Te döntésesd! A legrosszabb ha nem döntesz vagy hagyod hogy helyetted más döntsön. Én is úgy vagyok hogy tudom merre kell elindulni ami jó lenne és mégsem megy a lábaim nem mozdulnak. Ugyanezt érzem én is. Ez is te vagy ne szidd magad. A lényag amit Bálint is írt a nagyon kicsi lépések és a sikerélmény. Az önzőség nem ugyanaz azzal hogy magadért a boldogságodért teszel. A lényeg még hogy szerintem ha őszinte szeretetet adsz de tényleg érdek nélkül segítesz és nem vársz érte semmit akkor előbb utóbb visszakapod. Ez saját tapasztalat. Ennyit tudok még segíteni. Én is rengeteget hibáztam az életbe súlyos hibákat követtem el de megbocsájtottam magamnak. Csak így tudok továbblépni. Te is csak így tudsz fejlődni. Sok mindent nem tudok Rólad de sok közös vonás lehet bennünk. A családod az jó támasz lehet nekem még az sem volt. Üdv:Mónika

#17877 Mesi hozzászólása: 2014.04.25. 00:55

Kedves Bálint,

Amit most írni fogok, úgy vélem utána dupla rugással kell számolnod.. :)

Ugyanis….. annyira jó dolgokat írsz, komolyan öröm olvasni a soraidat, és nem ér, hogy te csak így megmosolyogtatsz, én meg hasznavehetetlen módon semmi olyat nem tudok makogni, ami rajtad segítene,jobb kedvre derítene, vagy ilyesmi… :(

Nem csak azért szeretném viszonozni, mert így illendő. Hanem mert neked is kijárna már a mosolygás! Én meg csak rizsázok a hülyeségeimről…….

(kettő rúgást kérek szépen mindkét félre, hogy egyenlően fájjon :) )

Azt hiszem ez a “keresem a boldogságot” dolog picit nehezebben fog menni. Nem azért mert nem akarom. Miért ne akarnék boldog lenni, mindenki az akar lenni….

Csak szinte belém égett ez a “nem érdemlek szeretetet és boldogságot” dolog.

Meg ha olyat vágnak a fejemhez, hogy tönkre tettem a másik életét…utána nem tudok bűntudat nélkül, önfeledten örülni semminek sem…

Nincs önmarcangolás, csak….csak foggalmam sincs mit érdemlek na.

Az emberek….áhh nincs nekem már reményem hozzájuk. Max meg tudnak lepni, ha tényleg tudnak még EMBERKÉNT viselkedni. És szomorú, hogy ezen kell meglepődnöm….

Igaz amit mondtál a döntésképtelenségről, viszont honnan tudom, hogy melyik döntés a helyes? Mi van ha mindkettőben van jó is meg rosszabb is?

Sok hibát követtem már el életem során,és…..egyszerűen félek, hogy a döntéseimmel újabb és újabb hibák jönnek… ezt nem akarom.

És igen,elég idegesítő egy személy vagyok,tudok károgni bármin, mint egy vénasszony. Szörnyű. Be is fejezem mostmár.

Nem tudom, hogy kellemes alvást, vagy szép napot kívánjak…. (éljen a döntésképtelenség.. haha)

Emese

#17876 balint hozzászólása: 2014.04.24. 23:29

Kedves Mesi!

Komolyan kezdek azon gondolkodni, hogy (mivel csodát tenni nem tudok) magam megyek oda és “rúglak seggbe”! Meg ne merjen fordulni a fejecskédben, hogy a saját boldogságodért tenni önzőség! Hallottad már azt, hogy: “Mindenki a saját boldogságáért felelős”? Én is mostanában kezdem megérteni, hogy mit is jelent. Véletlenül sem azt, hogy a környezetünk ne befolyásolná azt ahogy érezzük magunkat, de az már csak rajtunk múlik, hogy mennyire. Nem akarok okoskodni, de ahogy olvastam az írásaidat, elég sanszos, hogy jól elültették benned a bűntudatot, mint a boldogságod “árát”. Tessék gyökerestől kitépni, azonnal! Így nem csoda, hogy minden lépés amit megteszel éppen az ellenkező irányba visz. Helyette fogadd be és nevelgesd ezt: A BOLDOGSÁGHOZ MINDENKINEK JOGA VAN!

Ne hidd, hogy engem rózsaszín felhőn ringat a marhaboldog életem… Leginkább köszönő viszonyban sem vagyok a boldogsággal jó ideje. Kénytelen voltam ezt-azt elhinni, kipróbálni.Ici-pici lépéseket tettem még csak, de eddig működik… ÉN felelek a boldogságomért, senki más.

Az emberek… hááát igen. Hihetetlen mértékben, ragályként terjed mostanában az ellenségesség, a közöny, az egoizmus. Sokszor volt már sírhatnékom ha azon forogtam, mit tesznek egymással az emberek. És ha más tud róla, miért nem lép közbe? Hozzá kell szokni, ilyenek. De nem mindenki. A munkámhoz tartozik, hogy elég sokféle emberrel találkozok.Manapság az alap, amit a trend megkövetel, hogy “letojom mi van veled” stílusban nyit majdnem mindenki. Így az egyszerű, beolvadni a tömegbe. Mondhatni “más is tesz rám, én is rá”. Úgy gondolják így korrekt. Viszont ha teszel feléjük egy lépést, és érzik, hogy nem támadni akarsz, vagy elvenni tőlük valamit, a legtöbben ledobnak egy réteget a páncéljukból. Ilyenkor általában már kiderül, hogy igenis érző emberrel van dolgod.

Megváltoztatni a világot úgy sem lehet, ha nem akarja, de utat mutatni lehet, sőt kell az embereknek. Azt pedig csak úgy lehet, ha köztük vagyunk, úgyhogy tényleg mindjárt indulok “seggbe rúgni” Téged!

Ha a döntésképtelenséggel kapcsolatban nyilatkoznék, akkor Én lennék a bagoly, Te pedig a kisveréb a jól ismert mondásból. Sokszor olyan csip-csup dolgokon tudok hezitálni napokig, amiben bárhogy döntök, az eredmény ugyan az. Néha szinte fáj, hogy valamit nem lehet több féle képpen csinálni egyszerre. De hozzá kell szokni, ha nem te hozod meg a döntést, megteszi helyetted más, vagy az élet. Így viszont még a lehetőségtől is megfosztod magad, és újra jöhet az önemésztés. Ebben van rutinom, bőven.

Tehát melyik oldalra kéred? :)

Üdv.: Bálint

#17875 Mesi hozzászólása: 2014.04.24. 00:13

Kedves Bálint,

Akkor ne haragudj,rosszul fejeztem ki magam, tetszik a szövegkörnyezet, amit írás közben használsz.

Én sem szerepelek jól “élőben”….

Amúgy sem vagyok beszédes( ki hinné egy nőnemű lényről haha..), de valami történt az évek során, mert mostmár a családommal való kommunikálás is problémát jelent. Ha írnom kell,az nagyon könnyen megy,de a szóbeli társalgás…. kész kataszrófa…pedig nem vagyok “debil”….

Megint vissza kell ugranom az “elméletre”. Mint mondtam,ott minden rendben. Azzal is,hogy “akarom”… a lábaim mégsem mozdulnak meg.

Mintha egy láthatatlan lánc kötne a szék lábához…

Vagy talán csak egy seggberúgás hiányzik…..

Ez csak vicc volt. Nem várok én semmire….talán csak valami csodára, vagy égi jelre.

Még egy dolog ami visszatart attól, hogy keressem amiben örömömet lelem…..

Az elmúlt időkben akárhányszor a magam boldogságára figyeltem……valahogy minden elromlott… tehát az,ha “önző” vagyok, nem egy jó irány..

És nem is akarok önző lenni. Talán csak meg kéne találnom az egyensúlyt valahogy…

Túl sok a “talán” a telezsúfolt buksimban…. túl sok a kérdés…..túl sok a döntésképtelenség……

Sok embert kergettem/kergetek ezzel az őrületbe,de…. még 1 ok, amiért nem szívesen megyek emberek közé….

Ha kimegyek,és nézem az embereket…hogy bánnak egymással…..a mozdulataik,gesztusaik,beszédjük,akármi…… csak csóválom a fejem,mint egy öregasszony aki az ablakból kémleli a semmirekellő szomszédokat…

Senki sem tökéletes,aláírom. De mi lett az emberekkel? Mi lett a tisztelettel? A feltétel nélküli szeretettel? A megbocsájtással? Miért korcsult el minden……

Hogy képes egy érző emberi lény ennyire gonoszságra? Hogy képes egy érző emberi lény olyan szívtelenné és érzéketlenné válni, mint egy robot???

Ahh sajnálom….elragadtattam magam…..

Bálint,kedves….nagyra értékelem, és hálás vagyok újra és újra a bíztató szavakért,a tanácsokért…

 

Emese

 

 

#17874 Mesi hozzászólása: 2014.04.23. 23:54

Kedves Moncsi,

Úgy tűnik most kezdem megérteni, hogy igazán csak azok tudják átérezni,és valóban segítő kezet nyújtani,akik hasonló problémákkal küzdenek.

Nem általánosíthatok persze, de ez most egy olyan helyzet. Csak pislogok nagyokat,hogy valaki nekem akar segíteni,nem csak a levegőbe beszél,hogy jaj nyugodj meg,minden rendben lesz és vállba vereget.

Nagyon jól esik, közben mégis szégyellem magam…

Ahogy többen is írták már nekem, bizony léteznek olyan emberek akiknek 1000000szor rosszabb a helyzetük. Ezzel tisztában voltam eddig is.

És ezért is szégyellem, hogy én a kis piti butaságaimat írogatom ….

Mindenesetre igyekszem megfogadni a tanácsaidat :)

Nagyon köszönöm, hogy szenteltél pár percet nekem….hálás vagyok,őszintén.

:)

#17873 balint hozzászólása: 2014.04.23. 08:46

Kedves Mesi!

Nagyon örülök, hogy a hozzászólásaimmal mosolyt tudok csalni az arcodra, még ha csak virtuálisat is. :)

Lássuk a gyakorlatot, ahogy én próbálkozok. Ha magadból nem, meríts erőt másokból. Nézz szét! Nem kell bíznod senkiben, csak nézz körül. Sokan vagyunk itt, durvábbnál durvább szituációkban, állapotokban. Mindenkinek iszonyú nehéz, mégis AKAR előre lépni! Az akarás pedig mindenkinek a saját választása. Nem kell hozzá sem bizalom, sem erő. Segítségből, bíztatásból pedig úgy látom ez a kis közösség próbál annyit adni, amennyit csak lehet, ki-ki a maga módján. A bizalomról… Szemléld meg kívülálló ként ezt az oldalt. Kik vannak itt? Olyanok, akik vadidegeneknek tárják fel életük azon részét, amit mások titkolnak, rejtegetnek. Te is közéjük tartozol. Te is nyitottál itt egy ablakocskát magadon. Mi ez ha nem bizalom? Aprócska ugyan, de kezdetnek nagyon jó. Ja, és már én is kaptam belőle vissza tőled. Eredménye viszont csak akkor lesz, ha kavicsról kavicsra tovább bontod a téged körülvevő falat. Vagy nyiss egy másik pici ablakot, más irányba is. A magad által emelt bástyád közepén ücsörögve hiába kérdezgeted kiabálva, hogy merről süt kint a nap, kivül fogalma sincs senkinek arról, hogy éppen merre nézel, merre kellene fordulnod, hol törj ki egy téglát. Ehhez csak akarat kell, az erőt majd adja az amit a réseken hagysz beáramlani. Nekem néha elég annyi, hogy meglátok egy virágba borult fát. Tudatosan szippantok nagyot a levegőbe, hogy érezzem az illatát. Elindít bennem valamit, ami jó irányba visz. Nem tudom mit, de érzem hogy pozitív. Máris több lettem. És még csak szólnom sem kellett senkihez, de talán már arra is képes lennék ettől a pillanatnyi kis energialökettől. Szóval valahogy így néznek ki az első tétova lépéseim vissza, az élet felé. Merthogy a jópofa beszédstílusom nem is beszéd. Csak leírni tudom. Élő szóban nem tudom kiadni magamból ezeket a gondolatokat, érzéseket. Begörcsölök, ha valakivel beszélgetnem kell, néha mégis meg kell tennem. Olyankor általában félreértenek, mert ezt a “stílust” más hallani, mint olvasni. De centinként, milliméterenként haladni akarok,mert ki akarom mondani, sőt, vigyorogva, fennhangon kikiabálni ami bennem van.

Nem írom le mégegyszer: AKARJ és RAJTA, INDULJ!!!

Csak a ház elé a padra, öt percre. Holnap hatra, aztán hétre. Aztán a sarki boltba, mondjuk egy rágóért. Köszönj! Kérj, köszönd meg! Pár nap, és mosolyog rád az eladó, mert azt hiszi ismer. Nem baj hogy nem, lényeg hogy egy mosolyt már begyűjtöttél! Visszaadni sem szégyen, és még midig nem adtál támadási felületet senkinek, mégis több lettél, szépültél.

Mégis leírom, de utoljára: INDULJ!

Üdv.: Bálint

 

 

EN-ek
#17872 EN-ek hozzászólása: 2014.04.23. 07:18

Pd az í van! a besavanyodott még uborkába SE yo, nemh csajba! – n szeresse! ezért ink. legyen kicsi DE játékos, kicsit tcsúnyább DE bele való! ne legyen híján az HUmorzsáknak, vmint pendüjjön 1 húron velem!  (na sajn ijet még sose N találtam…)

A zé sse (n)agybaj HA 1 cseppnyi agya IS van! n túl sok – arra itt vok ÉN

#17871 moncsi6 hozzászólása: 2014.04.23. 05:14

Kedves Mesi!

Látod milyen sok ember próbál Neked segíteni? Persze ezek csak pár perces odafordulások de mégis…. Minden hozzászólásban voltak szerintem jó gondolatok. Egy közös van mindegyikben:INDULJ ER VALAMERRE!Mert a sültgalambot hiába várod. Szerintem a lényeg hogy nagyon kicsi lépésekben kezd mert így lesz sikerélmény. Ha valami sikerül jutalmazd meg magad. Óvodás dolognak tűnik de nekem bevált. Pld. tegyél színes dolgokat a szobádba. Vegyél pár szál virágot. Máris inspirál a szépség és a vidám színek. Nem kerül sokba de sokat jelent, nekem segített. Nagyon apró lépésekben haladj, adj időt magadnak. Sétálj, nézd az embereket. Ülj le egy padra egyél egy fagyit. Magad is jó társa lehetsz önmagadnak, nem is kell mindig valaki. Először szeresd, tiszteld magad olyannak aki vagy, amíg ez nem megy más sem fog tisztelni soha. Lehet hogy hülye okoskodásnak tartod de ez jött ki belőlem. Nem fog rögtön sikerülni, de a kudarcért se szidd magad . Beszélj magadhoz mint egy gyermekhez. Hát ez a napi okosságom Neked!!!! INDULJ!!!!!

#17870 Mesi hozzászólása: 2014.04.23. 00:36

Kedves Bálint,

Talán már nem is illene ilyen késői órában írnom,de hát az alvászavar már csak ilyen..

Ahogy már mondtam,igazat adok neked,egyet értek és…. és nem az elmélettel van a baj. Elméletben tudom és értem a dolgokat mit és hogyan, de…a gyakorlati része az kemény dió….

Nem tudom honnét kéne erőt merítenem ahhoz,hogy hinni és bízni tudjak újra….

Lassan már a saját tükörképem sem ismerem meg. Egy besavanyodott ürestekintetű “robot” néz vissza rám. Ijesztő.

Nagyra értékelem, hogy még így is, viharfelhőkkel környékezve lelket próbáltál önteni belém.

Ha szabad ilyet mondanom – van egy jófajta beszéd stílusod :)

Emese

#17869 balint hozzászólása: 2014.04.22. 23:54

Kedves Mesi!

Köszönöm, hogy elolvastad a sztorim, köszönöm az együttérzést és abíztatást. De ez a bíztatás ne csak nekem szóljon, Magadnak is. Arról pedig szó sem lehet, hogy bárki beléd taposson. De ácsi! Nem pontosan Te taposol saját magadba nap mint nap? Nem bízol senkiben. Oké. Elárulom én sem. De ha már saját magadban sem, akkor ki fog kiemelni abból a mélységből, amibe kergeted magad? Nem kell a végletekig megbízni senkiben, de az önmagadba vetett hitet sokkal könnyebb úgy erősíteni, ha mások hisznek benned. Nem kell egyből az életedet a kezébe adni senkinek. Mindig csak akkora darabot adj magadból, amekkora fájdalmat még el tudsz viselni, ha eldobják, kiforgatják, elárulják. De valahol EL KELL KEZDENI! Nem mindenki él ám vissza a bizalommal. Ezt még én is csak most tanulom újra. Pontosan ettől leszünk erősebbek. Csak egy morzsányit adunk magunkból, de van aki ezt nem kihasználja, hanem gondosan becsomagolja, elteszi, dédelgeti és ő is ad cserébe egy picit magából. Ilyen fura az ember lelke… Amit odaadsz, azzal nem leszel kevesebb, de amit visszakapsz cserébe, attól növekszel, erősödsz és szépülsz. Tudom hogy nem könnyű, ezért nagyon sok erőt kívánok hozzá, de válassz egy morzsát magadból, és válassz valakit, akinek a kezébe nyomod! Minél többet hezitálsz, annál később lesz esélyed kapni cserébe valamit. Különben is a múlttal és önmagunkkal vívódni úgy is lehet, ha közben haladunk előre. Aztán AZ a múlt, és AZ az önmagunk egyre inkább csak egy része lesz a múltunknak. De ehhez haladni kell, mert ha leragadunk, nem lesz semmi ami felhígítja a sűrű sötétséget.

Tehát… hol is hallottam… “mindenhonnan van kiút”… valahol olvastam talán… mindegy…

Bálint

#17868 Mesi hozzászólása: 2014.04.22. 22:47

Kedves Bálint,

Üzeneted könnyek közt olvastam. Nem tudom miért hatott így rám. Nem bántottál meg,szó sincs róla, talán inkább…..azért könnyeztem meg,mert igazat adok a szavaidnak,ha nem is az összesnek….

Én soha az életben nem hittem ebben a lelkitárs dologban addig a szent pillanatig, amíg ő az életembe nem lépett.

Nem csak maga a hiány fájdalmas, hanem az, hogy nincs esély arra,hogy valahogy …helyrehozzam a dolgokat és minden jó legyen…

Tényleg nem vagyok se buta,se hülye,a sok rinyálásom ellenére tisztában vagyok a tényekkel… tudom, hogy soha többé nem kaphatom vissza.

Belefáradtam a párkapcsolatosdiba,tényleg úgy érzem kinőttem már ebből. Nem tesznek jót nekem. Családot szerettem volna.

Nem tudok és nem akarok senkit magam mellé engedni többé. Nem tudok többé bízni. És nem engedhetem többé,hogy bárki belém taposson.

Őszintén sajnálom a te helyzeted is,és az, hogy gyerekek is vannak…..

De hidd el,megérelek. És nem csak úgy mondom. Mivel ezt látom nap, mint nap. A szüleim 34 éve házasok, itt vagyunk mi a 7 gyerek,már mind felnőttünk. Úgy vannak egymás mellett, mint két idegen,két albérlő. Talán csak a vallás miatt maradtak együtt..nem tudom…..de hallom ahogy beszélnek egymással,ahogy……annyira közönyösen néznek a másikra….

Kívánom, hogy forduljanak jobbra a dolgaid..

Nem akarok közhelyes lenni,de mindenhonnan van kiút – mondják az okosok :)

Hát úgy legyen…..

 

Emese

#17867 balint hozzászólása: 2014.04.22. 22:23

Kedves Mesi!

Értem az érzéseid, hasonló dolgon mentem már keresztül, kb. egy éve, csak gyerekkel és közös lakással nehezítve. Visszakaptam, de most ugyan ott tartunk, csak durvábban. Mostmár az életem minden részét tönkre akarja tenni. A jóhíremet, az idegeimet, az egészségemet, el akarja venni a jövőmet (szellemi, lelki, érzelmi és anyagi értelemben e. gyaránt) Igaz, fizikailag most sem akarom elengedni, de ennek más oka van. Érzelmileg bármennyire fáj is, hagyni kell, mert gondolj bele: leélnél egy életet úgy, hogy minden nap fáj? Nagyon FÁJ. Tudod, ott! Legbelül, ahol csak Te vagy és az, akit vágysz, kívánsz hogy ott legyen. És ezt a gájdalmat pontosan Ő okozza. És amitől még jobban fáj, tudatosan, direkt okozza. Ugye nem ilyen életet szeretnél? Akkor inkább engedd el, és fájjon egy ideig az űr, ami a helyén tátong. Majd lassan engedj be valakit. Még nem oda, csak a küszöbre. Lehet, hogy az a valaki “fele annyira” sem olyan, de néhány sebedre gyógyír lehet. Mindjárt jobb, még ha fáj is az az üresség legbelül. Nem kell egyből hellyel kínálni magunkban senkit, de ha ezt megérti, már megérdemel egy lépést a küszöbről az előszoba felé. Honnan tudod? Mire a konyhába ér, lehet hogy már Te rángatod befelé, mert rájösz, hogy ugyan másképp, de lehet hogy jobban betölti azt a helyet ott mélyen, csak Ő sem bízik meg hipp-hopp senkiben. Idő kellett neki is, hogy téged beengedjen.

Kérlek gondolkozz el ezen, hidd el: hárommilliárd férfi közül nem egyetlen egy lelki társad van!

Üdv.: Bálint

#17866 Mesi hozzászólása: 2014.04.22. 21:37

Viszont.

Decens
#17865 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 21:28

Mesi,bocs,de csak a történeted utolsó mondatára reagáltam:”Lehet a fejemhez vágni bármit…állok elébe…ne kíméljetek…”

Az ismerősöm pedig jó ember,nem hagyom ám bántani!!

Remélem egyszer majd elfogadod vki véleményét ami hasznodra válik!

Addig is szép napokat kívánok!

Üdv:Decens

#17864 Mesi hozzászólása: 2014.04.22. 20:10

Kedves Decens,

Akkor csókoltatom a kedves ismerőst.

Nem sértődtem meg. Lehet valakinek bejön a Csernus féle nyers hozzáállás,elismerem hatalmas fazon,de nem nekem. Ennyi.

Pont.

Üdv: Emese

Decens
#17863 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 19:57

Kedves Mesi!

Ahogy az egyik ismerősöm mondta,a besértődés nem jó irány…igaza volt.

Üdv:Decens

#17862 Mesi hozzászólása: 2014.04.22. 19:25

Kedves Decens,

Köszönöm a Csernus doktor féle hozzáállást.

Lehet, hogy eltelt azóta egy kis idő,hogy elhagyott, de nem én választottam őt lelkitársamul. Csakis őmellette tudtam volna elképzelni a jövőmet,csakis neki tudtam volna gyereket szülni. Ilyet soha nem éreztem,pedig voltam már szerelmes….

Nem egy tiniszerelem volt. És volt oka, hogy csúnya dolgokat vágott a fejemhez,de az nem fair,hogy nem képes elfogadni, hogy ember vagyok,de megváltoztam,más ember lettem, nem az ördög gyermeke vagyok vagy mi a szösz.

A lényeg,hogy akármerre is visz az utam,egyedül vagyok és egyedül is maradok,mert soha a büdös életben nem akarok senkit magam mellett,aki fele annyira se lenne nekem megfelelő.

Miért is kéne mást keresnem ha egyszer ő volt AZ a személy aki…..

Ahhh feleslegesen tépem a számat. NEM SAJNÁLTATOM MAGAM most mondom el utoljára.

Csak rossz beletörődni olyasmibe, ami kihat az egész életemre.

De sajnálom, hogy ki akartam írni magamból a dolgaimat,többet nem teszem és csöndben maradok.

Köszönöm mégegyszer.

 

Decens
#17861 Decens hozzászólása: 2014.04.22. 15:42

Mesi,kedves,talán most már elkezdhetnél kikászálódni a masszív önsajnálatból,elvégre elég sok idő telt el,amióta a “drága” párod elhagyott.

Ha elhiszed,hogy semmirekellő vagy,az vagy.Ha elhiszed,hogy nincs jogod boldognak lenni,nincs is.Ha Te egy olyan emberhez akarsz visszatérni aki számtalanszor beléd rúgott,lelkileg terrorizált azt mártírkodásnak hívják.Ha elérte mindezt nálad,hogy egy senkinek érezd magad,az azért van,mert TE megengedted neki!Gondolkodj el ezen.A sorsod tőled függ,hogy Te milyenné teszed.Legyél rohadt önző és kezdj el foglalkozni magaddal,avval,ami neked fontos és ne egy olyan ember mércéjével mérd magad,aki megalázott és semmire sem tart!Az életben jönnek még pofonok és mindegyik után fel kell majd állnod..

Kis útmutatás:Csernus Imre-A kiút (mindenkinek odab…)bocs

Üdv:Decens

Ui.Én is elgyengülök néha,hogy nekem milyen rossz,hogy lehúz a depi,parázok a buszon és még sok más családi problémákon agyalok,aztán meglátok vkit az utcán vagy bárhol,aki nyomorog,éhezik,sérült,rokkant és rögtön bevillan,hogy NEKIK mennyivel nehezebb lehet az életük!Úgyhogy fogjam csak be a kis számat és örüljek annak,ami van!

#17860 Mesi hozzászólása: 2014.04.22. 10:48

Kedves Moncsi,

Sajnálom a helyzeted,és kitartást kívánok és erőt a mindennapi megpróbáltatásaidhoz!

Fújok? Dehogy fújok! Tudok róla, hogy vannak emberek 1000szer rosszabb helyzetben és igen,próbálok állva maradni, és sehol egy szóval sem említettem azt, hogy mások sajnálatát várom. Szó sincs róla. Nem kell engem sajnálni,na az lenne még csak megalázó…szánni engem..

Köszönöm a jótanácsokat, igyekszem őket betartani…

“Örökké nem eshet…”

#17859 moncsi6 hozzászólása: 2014.04.22. 09:42

Kedves Mesi!

Nem foglak kímélni! Én 42 éves vagyok, van egy sérült gyermekem, itthon végzem a munkákat ami mindig van. Sok mindenben hasonlítanak a problémáid az enyémhez. DE!!!! Te még nagyon fiatal vagy igen most gondolod jön a blabla… de ha ezt gondolom nem írhatok mást mert akkor hazudnék azt meg nem akarok, nem sértelek meg vele. Tanácsolom.: pszichológus, olvass életutakról amik sokksl rosszabbak mint a Tiéd mégis fel tudtak állni! Ne nyafogj, foglald el magad és nem is fog eszedbe jutni panaszkodni. Segíts másokon önzetlenül, nagyon sok erőt ad saját tapasztalat. Ha így folytatod elszúrod az egész életed és mindig bevonzod a rossz embereket. Szarul esik hallgatni ha nem sajnálnak tudom, nekem is szarul esik de tönbbet ér mint aki még jobban belehúz ebbe a gödörbe. Tessék felébredni! Nyitni a világ felé, sétálj, sportolj az nagyon jó. Fordulj időnként befelé, a múltból tanulj de ne abból élj! Tudom nehéz, néha nekem is csak én nem tehetem meg hogy elhagyjam magam van akik számítanak rám!!!! Hát ennyi a véleményem lehet fújni rám!

EN-ek
#17858 EN-ek hozzászólása: 2014.04.22. 05:00

Hmm… Nos nekem – természesen – erre IS +van a pontos és KImerítő magyarázatom. DE amennyire ÉN eddig ismerlek, ink +tartanám magamnak! bocsi  HA majd 1x jobb útra térsz, ÉS +tanulod Lviselni .osabban Lfogadni a kritikát – amej időnként kib* N kellemes, sőt mond6nók büdös! – akk majd lehet h Lmesélem… 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close