Szemüveges történet

2015.01.30. 14:41

1 évet élt, a mindenféle időskori kedvezményt igénybevevő – csak 24000 potomért vásárolt, – munka-szemüvegem. Erőszakos halál végzett vele, mert úgy bevágtam a szoba sarkába, hogy több darabra széjjeltörött. Pedig eleinte jól megvoltunk egymással. Két szárával szerelmesen, magához szorította a buksimat. De ahogyan a szerelem sem tart örökké, úgy a szorítás sem. Megtörtént az első összekoccanás, melynek következménye képen durcásan levetette magát a földre. A helyzet tovább „fokozódott”. Alattomosan kilazította az összeerősítő csavarokat, az eredmény: hol az üveg, hol a szár indult országjárásra. A bajt tovább növelte, hogy közismerten jó reflexemmel még gyakran leesése előtt elkaptam az imposztort, mire az fölfelé meredő szárával komolyan veszélyeztette a szemem világát. Következő lépése volt, hogy önmagának is ártva, eltörte az üzletből már nem beszerezhető szárát. Szerencsémre ezermester barátom megforrasztotta, de ez már nem tudta megakadályozni, hogy a szárakat egymáshoz viszonyítva V-re hajlítsa. Amikor az így már a legkisebb mozdulatra is leeső szemüveg után kapva csak a szemhéjam akadályozta meg a nagyobb bajt, előre megfontolt szándékkal, végrehajtottam a régóta esedékes ítéletet.

Az élet nem állhat meg. Pláne szemüveg nélkül. Hm! Üveg nélkül-? Gyerünk a romokhoz! Alig ismertem rá a két üvegre. Olyan porosak lettek, hogyha pókháló is lett volna rajtuk, akkor egy 100 éves tokaji borokat őrző pincéből is jöhettek volna. Miközben szappanos vízben próbálta tisztára mosni őket, elgondolkodtam. Mitől lesznek ezek a műanyag lencsék olyan hamar koszosak? Apró, szabad szemel alig fölfedezhető karcolások adhatnak otthont a finom pornak. Vagy a nem megfelelő tisztító folyadékok, törlőkendők okozzák az elhomályosodást. Vigyázzunk arra, hogy ne használjunk véletlenül se olyan finom batiszt zsebkendőt, amibe 10 perccel korábban kifújtuk az orrunkat! A gyakran föl-le vett, – főleg olvasó – szemüveg ajándék az ujjlenyomat kutatóknak. Aztán jön a tél, a hőmérséklet különbség okozta párásodás, melynek eltávolítását, is követhetik látászavaró szürke csíkok.

Ma már csak a szemüveg szó van használatban. Lassan a homályba vész a pápaszem elnevezés is. A belvárosi kutya illemhelynek használt utcában sétáló, szemüvegét egy rakásba leejtő ember meglátva maszatos végeredményt, elkeseredetten csak ennyit mond: ó, kula. Majd hozzálát, hogy megtisztítsa ókuláréját. Talán ezért a kétértelműségéért használjuk a legritkábban a szemüveg elnevezésére ezt a szavunkat?!

Befejezésül egy bizonyára sokak által ismert jó tanács. Aki szemüveges, annak célszerű mindjárt 3darabot beszereznie. Egyet általános használatra, a másodikat az egyes keresésére, ha nem tudjuk hová tettük, a harmadikat pedig a kettes keresésére. Ezt a példányt ajánlatos mindig tisztán, tokban tartani, mert ha el van koszolódva igen nehéz a társait megtalálni. Így fönnáll annak a veszélye, hogy ráülünk és elgörbítjük, vagy ami még rosszabb, eltapossuk, ha a földre esett. Na, írtam eleget, gondosan elteszem tokjába a szemüvegemet. Pihenek egy kicsit, aztán nekilátok a másik kettő eltévelyedett kereséséhez.

Szeretettel

EN-ek
#20109 EN-ek hozzászólása: 2015.02.01. 10:39

:DDD

Na esse nem piksóta!:) kanyar-ki1engetést se vállalnak mamá túl ócsóért;) sőt apap SE prédikál inygyé ugye bár…
Tegn vki írt itt 250 körüli árakról; csak serényen +jegyzem h annyiér má komplett SASszem kezelést leh kapni jobb hejeken – akciósan, fulleXtrásan, lájftájm garival, sötöb.:D

DE mivel itta legtöbben úis kb. 100 évesek, a keret legalább ingyé jár ;)))
- – -
Mara Donna, a törpe-csodacsatár?:) a szitte a má +hallt, DE most lát h még éldegél… (mivel utájja a focit, n tartja nyilván nagyon. csak arra mléxik, h 1 időbe L volt hízva mint 1 gyisznó, mer annyira yol meggy dolga:)

#20114 cryply hozzászólása: 2015.02.01. 20:00

Barátom!
Az a “sasszem” kezelés sem adható mindenkinek! Gondolod nem jártam körbe? Ha még növésben vagy azért nem, ha meg a kísérő betegségeid közt ott a diabétesz vagy egyéb nyalánkság akkor meg azért nem vagy kezelhető! Marad a szemüveg! Akár milyen drága is.

Ezustfelho
#20103 Ezustfelho hozzászólása: 2015.01.30. 20:28

Mosolyogva olvasom a kissé humorosra sikeredett szemüveg történetet. De ez bizony véresen komoly.. Jó pár évvel ezelőtt én is megkaptam az első szemüvegem,ami belefért a keretbe és családi összefogással 120 ezer forintom bánta.Mivel az évek múlása megviselte a szervezetem,úton útfélen bukdácsolok,( unokám szerint vetődök mint Maradóna.) Az előtt csak nyulat fogtunk.Természetesem a szemüvegem is velem eset,nem volt időm levenni meg minek is, legalább látom hova esek. Utolsó balesetem a kórházi lift ajtó gyűrte le a fejemről. 8-as formáját felvette és elvittem az ofotért-ba ,hogy mi lenne ha újra váltanák. Hosszas számítások után 200000 ft.nál megálltak. Én is.megkérdeztem,hogy mibe kerülne ,hacsak kiegyenesítenék a kanyarokat és majd gondolkodom még egy kicsit.Már fél éve történt…

Zsazsu
#20099 Zsazsu hozzászólása: 2015.01.30. 18:03

Vagyis legyen egy hétköznapi, egy ünneplős és egy viselős szemüvege Mindenkinek?
Ez jó ötlet csak anyagilag igen zsebbe nyúlós volna ha csak nem a Rossmanos ókulárékon kukucskálunk! :)

#20098 cryply hozzászólása: 2015.01.30. 17:37

A leírtakkal egyetértve azért volna egy kérdésem? Akinek több cilinderes erős 10 dioptria fölötti szemüvege van az bizony örül ha egyet meg tud venni! Már a megfelelő minőségben mert bizony azok a negyvenezer forintos műanyaglencsék hasonlatosan járnak mint ez a kedvezményezett! Milyen kedvezmények és hol lehet őket idős korban igénybe venni, mert bizony nekem a legutóbb kerettel, tokkal vonóval, ahogy mondani szokták kettőszáz-ötvenezer forintba került a minőségi műanyag lencse. Igaz ez nem karcolódik már hét éve! Megköszönném a segítséget mert a negyvenezres már megint cserére szorul egy év után!

bagoly04
#20107 bagoly04 hozzászólása: 2015.01.31. 00:24

Kedves Cryply!
Látogass el az OFOTÉRT honlapra! Ott többet megtudhatsz az engedményekről, határidőkről!
Egy prospektust néztem még év elején, abban lencsére 10, 20, 30%-ot, keretre pedig annyit, ahány éves vagy!
Szeretettel

#20108 cryply hozzászólása: 2015.01.31. 19:43

Kedves bagoly04!
Köszönöm az infót! A gond a szemüveg bonyolultságával van mert erre nem adnak kedvezményt (sima dioptriásra igen!) de ha a keret olcsóbb már az is sokat számít! A keret árából meg az a 64 % igen jól esne! Még egyszer, köszönöm!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close