MEGŐRÜLTEM??

Téma címkék:
2015.03.07. 17:34

Hát, nem is tudom hol kezdjem,.. 28 éves vagyok, de a történetem az valahol 14 éves koromra vezethető vissza – akkor kezdődött minden.

Általános iskola 7. osztálya. Valahogy megváltozott minden, nem érdekeltek a társaim, nem érdekelt semmi, aztán rémálmok is megjelentek. Ott lett vége, hogy 14 öngyilkossági kísérlet után 4 hónapra a gyermek pszichiátrián kötöttem ki.

A pszichoterápiák alatt kiderül illetve előtört, hogy 12 évesen megefrőszakoltak, és ennek az eltitkolt, elnyomott érzése tört bennem elő. A 4 hónap kezeléssel nem volt vége a történetnek. Igazából akkor kezdődött minden. Kaptam szüleimtől egy terápia kutyát, de ez nem volt mindenben segítség, a problémáimmal mindig egyedül kellett megbirkóznom, mert apukám előtt szégyelltem magam, anyukám meg inkább ellenem fordult :(

Mindig magamban küzdöttem ezeket a dolgokat, mert a problémáim nem voltam képes kimondani. Az a cselekmény hogy lazítani, nálam az nem létezik.. Állandóan jár az agyam és gondolkodom..

Millió és millió dolgot megpróbáltam a depressziót nem tudtam leküzdeni, csak megtanultam vele élni.

Aztán jött a tavaly nyár. A munkahelyemen elbocsátottak, mert nem tudtam beilleszkedni a családias munkakörbe; ahogy sírva felhívtam apukám hogy kirúgtak – apukám rámnyomta a telefont, hogy nem ér rá ezzel foglalkozni, mert meghalt a mama.

Innentől az apukám az egyetlen támaszom, nekem kellett segíteni, én nem sírhattam, nekem keménynek kellett lenni.. egészen februárig észre sem vettem ezt a terhet..

valamikor akkor kezdődtek az ismételt, nem akarok menni sehova, nem akarok senkit látni, csúnya vagyok utálom magam időszak, de mégis akarom hogy legyen velem valaki, de szólni nem tudok hozzá szólni. így aztán vagy kellemetlen társaság lettem, vagy átvertem saját magam, és nevettem miközben bent sírtam.. Mindenki lelki szemetesládája vagyok, miközben a sajátom nem bírom el :(

A helyzetemen tovább rontott, hogy a párom elment külföldre dolgozni, és 3 hetet teljesen egyedül töltöttem, a másik 3 hét azzal telt el, hogy minden ő róla szóljon..

Ez a kapcsolat tavasz végén véget is ért. Megismerkedtem valakivel..

Augusztus eleje.. Az új párommal alszom – reggel van – szorít a mellkasom, nehezen kapok levegőt és mintha félnék valamitől.. Nem sok ügyet vetettem rá mert boldog voltam és szerelmes.

Ez egyre gyakrabb lett.

Január második hetében volt az első komolyabb pánik rohamom. Egyszerűen nem tudtam bemenni dolgozni. Elkapott a sírás, az ágyból nem akartam kikellni, rettegtem (de volt bennem ilyen mélyen megbújó idegbeteg érzés is)

Apukám segített, kivitt sétálni, akkor jobb is lett. De jövő héten újra előfordult, aztán a következő és a következő. Már aludni sem tudtam..

2 vagy 3 hete, dolgoznom kellett menni pénteken, úgy hogy előtte csütörtökön és szerdán pihenőm volt. Már szerda este jött a nyomasztó érzés.. Csütörtökön végig rettegtem, már péntek hajnali 2-kor légszomj, mellkas szorítás, sírás, rettegés, remegés, de itt valami más is történt.

Felhúztam a redőnyöm, ahogy elfordultam a szobám felé a szőnyegem helyett fű volt, és denevérek ülltek rajta.

Idegösszeomlás – Ordítottam hogy megőrültem.. Pszichiátria.

Az orvos elég hogy is mondjam mérsékeltem foglalkozott velem, mivel szinte kolléga vagyok (Pszichológiát és pedagógiát tanultam). Tisztában volt vele, hogy a depresszióm nagyjából tudom kezelni, de ezt én sem tudtam hogy mi volt, én azt hittem megőrültem.. Nem is igazán mondott semmit, 3 vagy 4 kérdést tett fel. Majd írta volna fel a SANAX-ot.. Mondtam neki hogy felejtse el, én nem fogok nyugtatót szedni, meg gyógyszeren élni.. Rám nézett; és megkérdezte, hogy akkor mit akarok??

- Szerintem érdekes arcot vághattam, mert rögtön vissza vonta a nyugtatót, és elmondta, hogy ez pánik betegség, ami a depresszióm miatt alakult ki, tehát még sem tudom kezelni – de mégis? szedjek gyógyszert tünetre, az okokat meg seperjem továbbra is a szőnyeg alá???

Akkor egy új gyógyszert említett; ESCITALOPRAM Teva.

Állítólag ettől nem leszek függő, csak elmulasztja a betegséget szépen lassan..

A gyógyszert szedem, de azóta a szobámban ülök és 2 hete nem jöttem ki. Rettegek..

- MEGŐRÜLTEM???? Rettegek kimenni, félek valamitől, de nem tudom mitől :( és a párom is elvesztettem a héten.

#21707 Nem adom fel hozzászólása: 2015.10.03. 12:55

Szia!

Hidd el nem vagy egyedűl a problémáddal!-én is pánik beteg voltam,de nagy nehezen leküzdöttem…-az időszakos hangulatingadozások azért megmaradtak sajnos…-de ahogy a kedves hozzászólók is írták,mindent agyban le lehet küzdeni!!!
Én ajánlanám neked az agykontrollt,mert nagymértékben tud segíteni!-ha el tudsz lazúlni,és gyakorlod,szépen lassan össze tudsz szedni annyi erőt,hogy megváltozzanak benned a rossz érzések!
Minden jót,és mielöbbi gyógyulást kívánok!
Ha van kedved beszélgetni;
procuk712@gmail.com
Ha kibeszéli magából az ember a problémáit,az már fél siker a belső ,rendszer’ helyreállításához!

#20300 Mesi hozzászólása: 2015.03.07. 21:55

Kedves Micuska!

Először is, mint sorstárs – üdv a klubban.
Másodszor – bátor dolog volt, hogy mertél írni a problémáidról.
Én is hasonló cipőben jártam,mint te. Én a pánikbetegségről azelőtt nem sokat tudtam, így amikor nálam jelentkeztek a tünetek, komolyan azt hittem beteg vagyok,és bele fogok halni. Én sem tudtam aludni,kimerült voltam. Az alváshiány, a rohamok is mind-mind kimerítettek.
Akkoriban volt egy párom, aki nem tudott segíteni rajtam(halkan megjegyzem neki köszönhetően alakult ki a pánikbetegségem), szüleimtől sem kaptam támogatást, azt hitték csak azt akarom, hogy rám figyeljenek. Úgyhogy én is itt voltam egymagam a rohamaimmal, aztán egy nap erőt vettem magamon és utánaolvastam. Oké,és akkor hogyan tovább? Mert én sem vagyok hajlandó gyógyszereken élni. Igyekeztem tehát a magam módján kezelni. Annyit tettem, ha éreztem roham lesz, próbáltam elterelni a figyelmem,lekötni magam bárhogy. Közben pakoltam magamra egy kis hideg borogatást is, kinyitottam az ablakomat is, hogy bejöjjön a friss levegő.
Ez az egész pánikroham fejben zajlik. Te is tudod jól, hogy nem fulladsz meg, igenis kapsz levegőt, senki nem akar megtámadni, biztonságban vagy. És igenis legyőzhető! Sajnos 5 évembe telt, hogy rájöjjek és tudjam kezelni,kontroll alatt tartani. Ma ott tartok, hogy havonta egyszer, ha előjön,de akkor is kis mértékben, és tudom már kezelni.
Le lehet győzni. Ha nekem sikerült, neked is fog! A gyógyszer a leggyengébb megoldás. És ahogy az emberi gyengeség, úgy az akaraterő is lehet határtalan! Higgy nekem!
Sajnos az én depresszióm megint rosszabb stádiumban van, és nem vagyok képes kimozdulni a 4 fal közül. Teljesen elszigeteltem magamtól az embereket, már arra sem emlékszem milyen az emberi érintés…nem akarhatod ezt…
Ha ki akarsz mászni ebből, akkor küzdj! Akármilyen módon elterelheted a figyelmed,rajzolj,olvass, kösd le magad ez a fő cél. Hogy eltereld a figyelmed a rohamról. Menni fog. Képes vagy rá. De ehhez neked saját magadnak kell akarnod. Bárki könyöröghet neked, csak te rajtad múlik. Ne engedd, hogy az elméd irányítson téged. Légy erős.
Ha bármiben tudok segíteni, írj bátran.
Kitartást kívánok!
(MINDIG VAN KIÚT)

#21276 Nagyne hozzászólása: 2015.07.27. 14:37

Nagyon igaz a hozzászólásod! Tényleg a fejben dől el minden! Azért én úgy gondolom, hogy a gyógyszeres kezelést nem kell elutasítani! Nekem segített és másfél évembe telt, hogy kigyógyultam és amikorra elhagytam a gyógyszereket (kétfélét) akkorra már fejben annyira megerősödtem, hogy igyekeztem ill. feldolgoztam azokat a problémákat amelyek a pánikrohamot kiváltották! Nagyon rossz lehet, hogy depressziós lettél! Kérj segítséget! Nem szégyen a gyógyszeres kezelés, csak segít, és amint lehet, hagyd el!

#20299 hanezsu hozzászólása: 2015.03.07. 20:24

Kedves Micuska!

Nézzed meg ezt a videót, és ha ráérzel a zsenialitására, a könyvet is rendeld meg a kiadótól mert jóval olcsóbb. A gyakorlatot rögtön elkezdheted, én lassan két hete csinálom, és a könyvnek még most járok a kétharmadánál. Az író bár pszichológusdoktor, a saját feleségét nem tudta a depresszióból X évig meggyógyítani. Mikor “megtalálta” a módszert” rövid idő múlva meggyógyult a felesége. A társszerző orvosdoktor halálos betegséget kapott. Világsiker a könyv, nem véletlenül.

https://www.youtube.com/watch?v=yErlAGW1k1g Gyógyító kód. Könyvbemutató a József Attila Művelődési Házban http://agyogyitokod.hu/ http://www.leviter.hu a magyar kiadó weboldala.

Vigyázz magadra, és a Magasságos is Rád.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close