Döntés

Téma címkék:
2015.03.08. 12:56

Közgazdasági iskolába járok, ahol ugye szakmai tantárgyak is vannak, így a természettudományi tárgyakat nem tanítják olyan magas óraszámban és csak szakközépiskolai szinten. Mivel mindig is orvos szerettem volna lenni, sosem értettem miért is jöttem ide. Egyáltalán nem érdekel a közgazdaság, nem tudnék ilyesmit dolgozni. Nyelvi előkészítős vagyok, már 0. osztály elejétől el akartam menni, de sajnos mindig képtelen voltam rávenni magam. Most 10-es vagyok (gimnáziumi osztályban 11) és mivel jövőre faktot kell választani és itt nem lehet bioszt. Ha itt maradok és elvégzem még ezt a 2 évet akkor azt követően csak 1-2 év kihagyással, érettségi után mehetnék egyetemre egyedül, külön tanárral, pénzért kéne megtanulnom azt a két tantárgyat a kémiát nagyjából a semmiből kéne felépítenem, mert itt a 2 év alatt nem tanultunk igazán fontos dolgokat. Ennek ellenére ha maradok akkor az értettségikor csak az 5 kötelező tárgyra kéne koncentrálni plusz 5-ös kémia, biológia jegyet vinnék tovább. Ezt követően pedig 1 évig heti több alkalommal külön tanárhoz járnék, úgy hogy már meg van a többi tárgyból az érettségim és csak erre kéne koncentrálni, meg persze az elkövetkezendő 2 évben suli alatt is járnék. Ami visszatart, hogy itt már megszoktam az osztályt, ide jár a legjobb barátnőm(persze erre nem alapozhatom az életem), nem érzem olyan nehéznek ezt az iskolát, de még így is csak 4.0 az átlagom amin próbálok javítani. Viszont ha gimnáziumba járnék és emelt szinten szeretnék biológiából, kémiából érettségizni el sem tudom képzelni milyen nehéz lehet, mivel mi csak alapszinten tanuljuk. Új osztályba kerülnék csupa idegen közé, akik már összeszokott osztály és még az is lehet, hogy később mégsem orvos szeretnék lenni, akkor viszont szintén döntésképtelen lennék azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdjek. Mégis onnan könnyebb lenne és meglátnám,hogy ezt akarom-e itt pedig csak sok különóra után derülne ki, hogy mennyire vagyok képes rá. Ott magasabb szintű oktatást kapnék és a lehetőségek sem lennének ennyire korlátozottak. Mit tennétek a helyemben? Köszönöm, hogy végigolvastátok és válaszoltatok.

EN-ek
#20311 EN-ek hozzászólása: 2015.03.09. 11:03

YO dolog az, h neked ez a LEGnagyobb bajod, így zsenge élted hajnalán!:P – kicsit irigyellek is ezé (mint állat:)

De h a lényegre törjek: TÖK mind1 h te mit csinálsz, még akár tanulhacc is HA akarsz! hanem, nem… közben Lpazarolod a LEGszebb éveidet, majd a egész kib* rövidke éltedet mindenféle értelmetlen FAssággal; mígnem aztán 1 szépnapon RÁjössz (jobb ESETben) h mekk 1 MARHA voltál, továbbá arra h semminek nincs semmi értelme!;)

Tehát mki azt csinál6 amit akar, tervezget7i is a “szép jövőt” DE yo ha tuggya: azt már soha L n érheti, ugyanis a jövő végleg Lveszett! (hejette csak a Pokol jő L nagy-öles léptekkel!:P) – sztem ink igyál…:D

Na rem seggitettem;) (a iGasság ugyan büdös, DE hosszútávon kikerül7tetlen!):

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close