Depreszió? A gyógyítása pofon egyszerű!

Téma címkék:
2015.06.12. 09:33

Sziasztok! :)

Évtizedek óta depis vagyok, bejártam a betegség(?) szinte az összes megnyílvánulását. Vallásos is lettem, miközben gyógyszerek kavalkádját adagolták belém! Tavaly nyár végén eljutottam arra a pontra, hogy (már úgyis mindegy alapon) megpróbálom önmagam gyógyítani: Fénylámpáztam magam (csakra módszer szerint is), tornáztam, gyakoroltam magamon a reflexológiát s minden napra feladatot tűztem ki magam elé. Eredménye Tragikus volt: cukorbetegként kaptam egy jó kis hasnyálmirigy gyulladást, torna közben, elszédüve folyamatosan jobbra kívánt a testem esni, nyakam elkezdett fájni és utána rá a fejem is s bevallom a sok kéz és láb maszirozás is kellemetlen érzést keltet bennem… Egyszóval az a kevés is amit elértem (nem sok volt) szerte foszlott és elkönyveltem hogy ez zsákutca, hiábavalóság!

Kijózanodva elkönyveltem: sorsomat nem tudom, már 59 évesen változtatni: gazdasági, testi, és technikai téren megcsonkulva, a társadalom legalján sem tudom már meg állni magam. Ezután tudatomat “halálsorra” helyeztem és el kezdtem újra lepörgetni “életem filmjét” a “vesztesek lelki nyugalmával”.

Persze nem tartott sokáig: Mások nagyravágyása és kevélysége miatt, keletkezet irigységem, gyűlöletté fajult, a s tudván hogy ez se helyes kerestem az okokat miért vannak ezek jelen az emberiségen? Odáig jutottam a vizsgálódásomban: ha feltevésem igaz (amire rájöttem), akkor gyógymódot is kell változtatnom: abbahagytam a gyógyszerek szedését (Csak az orbáncfű teát és a cukor gyógyszereket hagytam meg), és két hete saját magam kreált, módon fénylámpázom magam! Az eredménye pozitív! :) már nem fáj a fejem, 2-3 órás vizelési kényszerem 6-8 órára szelídült, víszereslábam világosodik, az erek már nem annyira dudorodnak ki, és már nem érzek annyira zsibbongást ha lefekszem, pedig meleg van. Cukromnak is jót tehet: a lábam nem zsibbad és egyre ritkábban érzem a tojáson járást. Alvászavarom megszűnt: többet és kipihenten, alszom gyógyszerek nélkül, mint elötte gyógyszerekkel! A sikerélmény(?) növeli magabiztosságomat: állandó suicid hajlam szűnőben van!

#21108 illike hozzászólása: 2015.06.22. 21:07

Köszönöm ! Tehát akkor előbb be kell szerezni egy ilyen lámpát. Nekem nincs a tudatommal semmi gond, és nagy általánosságban kiegyensúlyozott vagyok, végülis az elalvás nehézsége miatt szedem. A mozgás, torna valóban jó, csakhogy csipőficammal születtem, és sokat fájnak a csipőim terheléskor. Engem a függőség zavar, és persze a mellékhatás, reggel nehéz felkelni…

aranyalbum
#21110 aranyalbum hozzászólása: 2015.06.23. 19:49

Csak óvatosan kell: kicsi adagokban kezdeni!
Nemrég ki lett próbálva ez a szín adagolás a feleségemen és magas vérnyomás betegséggel küszködik: Felszökött a vérnyomása! Úgyhogy abba kellett hagyni!

#21095 illike hozzászólása: 2015.06.19. 15:50

A hosszútávon szedett gyógyszereket nem könnyű elhagyni, ez hogy sikerült ? Én a frontint szeretném, de nem tudom, sokszor próbáltam már, nem sikerült.

aranyalbum
#21096 aranyalbum hozzászólása: 2015.06.19. 17:56

Szia illike! :)
Abilify szedését abba hagytam, és a frontin (xanax) szedését is! :)
Igazából a mellék hatásai zavartak! A saját felelősségemre döntöttem így: nem tanácsolom hogy ezt követni kell!
A polarizált lámpával való színkezeléssel, lassan de fokozatosan gyógyulok: tudatom éberebb, nyugodtabb és kiegyensúlyottabnak és egyre erősebbnek(?) érzem magam! (Mindennap érdemes csinálni!) Már egyre több feladat teljesítését merem vállalni mert egyre nehezebben fáradok el! Incselkedek avval a gondolattal hogy újra rendszeresen kezdek tornászni! :)
BOZZAI PÁL történetemben részletesebben írok erről a kezelésről….

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close