Azthiszem nem vagyok egyedül a negatív gondolatokkal , erős hangulat ingadozásokkal vagy az öngyilkos képzelődésekkel. Talán kicsit javul a helyzet ha meosztom másokkal ezt a problémát , mintha magamban tartom. Több éve tart már ez az állapot , nem is igazán tudom mi akadályozott meg az öngyilkosságban , azthiszem leginkább a jobbra való remény tartott eddig vissza , vagy , hogy a családomnak hiányoznék. Pár hónapja még rosszabb lett , teljesen közömbös vagyok minden iránt , semmi nem hoz lázba vay lelkesít fel , habár igazán igyekszek lelkesíteni magam , tehát most sem adom fel , de őszintén szólva csak nehezebb lesz és szívesebben tölteném az időm valami elhagyatott helyen mint itthon vagy társaságban. Szüleimmel nem szívesen osztanám meg ezt mert tudom , hogy nem értenék meg vagy azthinnék az egész nem nagy ügy , barátaimmal szívesen beszélnék róla de túlságosan elfoglaltak. Igyekszek összekapni magam de nem tudom mit tehetnék. Szeretném ha végre nem lenne mindi sírhatnékom és kevésbé lennék magányos. Szégyenlem is magam valahányszor csendben ülök szótlanul egy buliban vagy ha elsírom magam esetleg közösségben. Úgy érzem bármit amit csinálok vagy belekezdek csak elronthatom és mindig kudarcba fulladok. A legjobb barátaim cserben hagytak és nem találom sehol sem a helyem. Úgyérzem mindenkinek csak unszimpatikus lehetek ezért nem is igazán próbálok meg barátkozni. A barátom itt van mellettem de úgy érzem sosem hallgat meg és nem is igazán foglalkozik velem. A szüleim azthiszik jó szülők ha megadják a lehetőséget nekem sportolni vagy továbbtanulni vagy külön órára járni , de én nem érzem így ezért még hálátlannak is érzem magam. Nem merek velük megosztani semmit sokáig volt hogy eltitkoltam előlük dolgokat. Nem tudom , hogy most egyedül létre van szükségem vagy éppen ez a baj , hogy eygedül vagyok. Vajon mi lehet a hiba bennem….