Pikkelysömör

Téma címkék:
2016.03.12. 20:26

Jó estét kívánok! Egy budapesti gimnazista diáklány vagyok. Még 2009-ben a vádlimon észleltünk édesanyámmal egy számunkra ismeretlen és furcsa bőrelváltozást. Azonnal orvoshoz fordultunk vele. Több orvosnál is jártunk, de egyik sem tudott megfelelő diagnózist mondani. Körülbelül két hónapon keresztül hetente vért vettek tőlem, hiszen a lábamon megjelenő vöröses bőrelváltozás terjedni kezdett. Ebben a két hónapban teljes immunerősítést és teljes belső testi tisztitókúrán vettem részt, minek hatására teljesen tünetmentes lett és eltűnt. Pár évvel később, 2012-ben egy 10 Ft-os nagyságú vöröses, sebes, vérző bőrelváltozás jelent meg a tarkómon, mely napról napra egyre nagyobb lett. Újra orvoshoz fordultunk, ahol elmondták, hogy azon “kevés” emberek közé tartozom akiket érint a pikkelysömör. Mára már az egész fejemen elterjedt, sőt mindkét könyökömön és térdeimen is észlelhető. Egész életemet arra szeretném szentelni, hogy gyógymódot talaljak rá. Sokmindenben megakadályoz. Nem tudom felkötni a hajamat, mert mindenki megbámul és a körülöttünk élő emberek tudatlanságukra hagyatkozva barátkozni sem mernek, mert azt hiszik fertőző! Egyetlen egy ismerősöm van akit ugyancsak érint ez a “borzalmas és örök” betegség! Nagyon sokat jelentene nekem, ha találkozhatnék és esetleg barátokat, felnőtt ismerősöket is szerezhetnék, olyanokat akik nem bámulnak meg, akik átérzik azt amit én. Ezért is írtam le ide a történetemet. Köszönöm a lehetőséget.

Réka, 15 éves

klmaan
#29973 klmaan hozzászólása: 2023.02.24. 17:18

Szia Réka!
Többedik menetben kapott el a pikkelysömör. Nekem most “csak” a fejemen van. Kihullott a fele hajam. Megettem a 3 hónapos gyógyszert, a Neotigasont. Elég durva gyógyszer, babát akarók nem ehetik, vagy évekig nem vállalhatnak terhességet. Nagyot javult a helyzet, de úgy érzem, még 3 hónap kell, s aztán remélem, hogy pár évre újra elfelejthetem. Persze, gyógysamponokat használok, és kaptam valami gélt is, aminek nem tudom a nevét.
Gyógyulást mindenkinek!
Üdv! Klmaán-Klári

#24989 Gorodo hozzászólása: 2017.06.05. 19:06

Szia Réka!
Nekem is pszoriázisom van már évtizedek óta. Többféle kezeléssel próbálkoztam, amelyek közül volt néhány hatásos. A Sandimmun Neoral kapszula sokat javított a tüneteken. Jelenleg a Humira injekciót használom, amit két hetente kell alkalmazni. Ez is hatásos, habár teljes tünetmentességet nem ad. Tudomásom szerint a pszoriázisnak az a legkellemetlenebb tulajdonsága, hogy az a kezelés, amely valakinél hatásos volt, az nem biztos, hogy másnál is beválik. Addig kell próbálkozni, amíg nem sikerül. Ne add fel!

#27109 Kodi0 hozzászólása: 2018.08.20. 22:50

Szia Gorodo!
Nekem is pszoriàzisom van egy éve jelentkezett elöször.
A hajas fejbörtöl a làbamig, mindenhol van, ugy el terjett.
Csütörtökön fogom kezdeni én is a Sandimmun Neoral kapszulàt, az orvosom azt mondta hogy nagy oda figyelésel szedhetö, mert igen erös gyogyszer.
Milyen tapasztalataid voltak a gyogyszeröl? Valoban enyhiti, egyes foltokat eltünteti?
Vàlaszod elöre is Köszönöm
Ildikó

#23444 kacsa hozzászólása: 2016.06.16. 07:59

Szia Réka ! János vagyok .
Bár nincs sok időm most írni , de a lényeg :
15-éve küzdök én is ellene minden arzenált kipróbálva , viszont most szerencsémre ráakadtam , az( Uno medical) nevű cégre , akik humán kísérleteket folytatnak ezzel kapcsolatban , amerikai cég itteni képviselete. Négy hónapja kapom az inekciót és ennyi idő alatt a 70%-ról vissza esett 15%-ra és persze még nincs vége .semmilyen mellék hatással nem találkoztam , és még csak nem is kenem semmivel .
tudomásom szerint az egyik vakcina már kapható . Javaslom keresd meg őket a neten megtalálod , csak nagyon limitált a létszám . nagyon kedvesek és közvetlenek.

#23064 Agi68 hozzászólása: 2016.03.31. 21:13

Szia Réka!
Amikor két éve elmeséltem a történetemet, kutya sem szólt hozzám (meg azóta sem). Így magamnak kellett kikísérleteznem, hogy mi az, ami jó nekem. (A párom nagyon sokat segített, a biztatásával meg tényleg sok mindent “felfedezett” nekem.) Krémek közül nekem a legjobban bevált a HB-től a Psoderm. Van itthon is http://www.hbdeadseawebshop.hu/termeklap/psoriasis/pikkelysomor-ekcema-szaraz-bor-kezelese/holt-tengeri-bornyugtato-krem-szaraz-irritalt-pikkelysomoros-borre , de érdemes szétnézni a külföldi oldalakon is. A legutóbb pl. innen rendeltem meg, mert itt volt a legolcsóbb: http://www.marybelleza.com/en/73-hb-psoderm-skin-relief-cream-psoriasis.html. Ezt hosszú ideje használom, és számomra ez a holt-tengeri készítmény a legjobb (nagy tégelyben van, így viszonylag hosszú időre elég.)
Több helyen ajánlják a Psorifix-et, csak pár napja kezdtem el használni, hogy jelentős változást hoz-e, nem tudom megmondani, de így néhány nap után is nagyon jónak tűnik.
http://psorifix-cream.eu/GS-HU/product/?Network=Search&kw=psorifix&ad=92635799245&SiteTarget=
Ami rendkívül hatékony, és egészen biztosan változást hoz a betegségben, az a fény-terápia. Tavaly már az egész testemet elborította ez a rózsaszínű-hámló-viszkető-vacak (a hajas fejbőrömön is volt). A huszadik kezelés után már alig maradt (illetve, amikor nem jártam már még utána is mindig csökkent). Sajnos, a két alsó lábszáramról még mindig nem tűnt el (tél volt), így gondolkozom rajta, hogy egy év után újra felveszem az ingyenes kezeléseket (csak munka mellett ez nem olyan egyszerű). Kedves Réka, ha budapesti vagy, meg ha nem is, akkor is “érdemes” felkeresned bármelyik egészség centrumot, mert a holt-tengeri fürdő és a fény is sokat segítenek. Bőrgyógyász szakorvos van, és az első 20 kezelést a TB támogatja, így tényleg teljesen ingyenes. Én a Hattyúházban voltam, aranyosak, kedvesek: a doktornő és a nővérek is, tényleg csak ajánlani tudom neked is, meg bárkinek, aki ezzel a betegséggel küzd, mert valóban jelentős változást hozott. http://www.pikkelysomorkezeles.hu/ Időpontot kell kérni az első kezelés előtt, s a továbbiakban is egyeztetni. (Kár, hogy a TB csak 20 kezelést támogat, s a következő 20-at, csak akkor, ha egy év eltelt.) Ja, igen. Van fény-fésű is, ez nem igazi fésű, de a hajas fejbőrt a fény rendbe teszi, meg a doktornő írt fel krémet a hajas fejbőrre pakolásként. Sampont azóta is HB-set használok, ez is viszonylag hosszú időre elég (nekem hónapokon át kitartott, igaz, tusfürdőnek olcsóbb készítményt használtam, nem ezt.) http://www.hbdeadseawebshop.hu/termeklap/haj/sampon/holt-tengeri-iszapos-sampon Jó még az argán olaj (bio boltokban lehet kapni), csak zsírossá teszi a hajat is, de egyébként puhít.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni, és abban is, hogy néhány hónap után már nem fognak “megbámulni”. Ha kevesebb helyen vörös, és ha kevesebb helyen viszket, már az is nagyon jó, és igen, itt a tavasz, jön a nyár, irány a Napra, s ha türelmesek vagyunk, akkor egyszer majd mehetünk standra is.
Üdv.
Ági

#22944 anyokneri hozzászólása: 2016.03.16. 21:21

Szia Réka!
Én nem vagyok pikkelysömörös, a férjem viszont igen. Próbálkoztunk mi is ezerféle “csodakencével” és segíteni szándékozók “tutira bevált” tanácsaival több-kevesebb sikerrel. Aztán végül egészen más témával kapcsolatban bukkantunk rá Barnai Robertora. pl:
http://www.ujmedicina.hu/publikaciok/a-pikkelysomorrol-es-ovsomorrol-roviden.html
de egyéb videomegosztókon és közösségi oldalon is megtalálod, nézegesd kedvedre. Nem tanács, ötlet.
1. az orvosod utasításait tartsd be (STRESSZMENTESSÉG, fűszereres kaja, vegyszerek-kemikáliák kerülése stb)
2. fény-fény-fény nagyon jó hatással van rá
3. Gondolkozz el magadban a témát illetően, s ha elég erős vagy, akkor saját magadat is meg tudod gyógyítani, de akkor át kell programoznod egy picit magadat.
4. Soha ne szégyelld és ne keseredj el, hogy ez egy ““borzalmas és örök” betegség”, mert akkor az is marad.
Mielőbbi tünetmentességet kívánok, s írj egy pár sort akkor is, ha sikerélményekkel örvendeztetsz majd!
Ircsi

#22942 Finder hozzászólása: 2016.03.16. 10:54

Kedves Réka.

Szeretnék többet tudni a teljes immunerősítös és teljes belső testi tisztitókúrás módszeredről. Folyamatosan keresem a jó módszereket és a jövőben is alkalmazható megoldásokat.
Ha van rá mód akár közvetlenül is felvehetnénk a kapcsolatot, hogy a tapasztalatainkat kicseréljük.
Köszönettel. Gábor.
jovogyogyaszata(kukac)gmail.com

#22940 Popper Daniel hozzászólása: 2016.03.16. 10:24

Szia!

Írj rám facebookon, ott ha godnolod dumálhatunk róla. Hasonló cipőben járok, van pár év tapasztalatom a dologban.
Nem vagyok sem cukrosbácsi és nem is itt akarok csajozni. :)

Üdv,
Popper Dániel
Budapest

#22918 Kato Imre hozzászólása: 2016.03.14. 19:14

Üdv!Próbáldmeg a mokshacseppet hátha segít én mostkezdtem el ésmár ugyérzem joblett egy próbát megér!!Imre.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close