Múló remény

2016.10.29. 20:18

Sziasztok!

A történetemet regénybe lehetne foglalni, úgyhogy megpróbálom röviden, tömören megfogalmazni mi vezetett odáig, hogy egy internetes oldalon megosszam magánéleti problémáimat és segítséget kérjek, hogyan másszak ki abból a gödörből, amit saját jóhiszeműségem végett egyre mélyebbre ástam.

Kezdeném a legelején, amikor is idilli képet mutató családban nőttem fel. Mindenem megvolt, viszonylag normálisak volt velem a családom. Úgy gondoltam, ennél többre nincs szükségem. Aztán, ahogy a kamaszkor véget ért, elértem a felnőttkort, akkor kezdett el igazán érdekelni, miért nem lehet nekem véleményem semmiről és miért van előre megtervezve minden lépésem? Ez nem egy lázadó fiatal felnőtt őrjöngése volt, hanem a pillanat, amikor kinyílt a szemem. Pl. otthonról elköltöznöm nem lehetett, el kellett szöknöm 20 évesen!!!!

Aztán külön éltem már a párommal, héba-hóba jóba -rosszba voltam velük. Mert mindig kétszínűsködtek, felhánytorgattak mindent. 3 év kellett, hogy kínomban google-ba beírva “mi van, ha nem szeret az anyám”, jöttem rá kivel pontosabban kikkel állok szemben. Édesanyám, mamámmal karöltve nárcisztikus, személyiségzavaros, lélektipró, terrorizáló emberek.

Mikor kisebb voltam nem tűnt fel, szerintem az évek alatt derült ki, mennyire is akarják az életemet a saját hasznukra fordítva irányítani. Itt nemcsak arról beszélünk kit akartak férjemnek, mit akartak szakmámnak, vagy épp, hogy leadni a keresetem ill. majdani férjem keresetét is, hanem hogy egész nyomorult életemben mindent-mindent elirányítsanak hasznukra váltsanak, persze úgyhogy kifele azt mutatják a világnak minden király, csak jót akarunk a leánynak (nekem), közben csak a saját javaikat hajtják!

Minden egyes nárcisztikus személyiségjegy illik rájuk, a diagnózishoz orvos sem kell… mert több évnyi kínlódás, tapasztalat eredményeképp ezt meg tudom állapítani. Egyébként az érdekes, hogy a legjobban a pénzt sajnálta, ami az én kis jövedelmem volt, gyűjteni akartam, hogy minnél hamarabb kirepülhessek a fészekből és eltartsam magam. Megjegyzem nem az ellen vagyok, hogy egy gyermek -ha rászorulnak szülei- ne segítsen be a kasszába. De itt anyagi gondok nem voltak, inkább nekik kellett volna segíteni, hogy külön mehessek, mert ez volt a vágyam.

A következő fájdalmam, a testvéreimre sem lehet számítani. Egy külön él a saját családjával, világ életében irigy volt rám, hiába nyitottam felé mindig elutasítóan viselkedett. A másik kettő testvérem anyámékkal él, ha akarnának se kereshetnének, de már ők is bizonyítottak, mert a többszöri békülés-háborúzás alatt, megmutatták mennyire ellenségesek velem.

A kisfiamat születése után könyörgések árán nézték meg, az esküvőmre részemről SENKI nem jött el, pedig meg lettek hívva, arra hivatkoztak, hogy nekik nem szimpatikus a párom (aki egyébként szerető férj és csodálatos apa).

Már letiportak a sárga földig, de én újra és újra felálltam. Nem adtam fel. Viszont,most eljutottam egy olyan pontra (na, ezt nem értem miért), hogy NEM érdekel senki és semmi. Szerintem közrejátszhat, hogy párom családjában volt egy konfliktus (távolabbi rokonoknál) és valamilyen úton módon én lettem bűnbak, valamibe belekevertek, ok nélkül és elegem lett. Lassan kezdek érdektelen lenni, csak a kis családommal foglalkozni..

Ám a depresszió nem hagy nyugodni. Egyik pillanatban szárnyalok a boldogságtól, mert itt a férjem és a kisfiam, boldogan élünk aztán beugrik, hogy mennyire lesz** /bocsánat/ a régi családom anyámék. Emellett mivel itthon vagyok gyesen kisgyerekkel nehéz kikapcsolódni. Nincsenek barátaim, senki a férjemen anyósomékon kívül, akivel beszélgethetnék.

Már nem tudok többször békülésért szaladgálni anyámékhoz, annyiszor pofára ejtettek, nem tudok már bocsánatot kérni, azért amit el sem követtem. A lényege a történetnek, hogy azért nem keresnek, mert nem azt tettem és teszem amit ők akarnak. De könyörgöm, a kis családommal boldogan élek. Nem ez a célja egy szülőnek, hogy boldog legyen a gyermeke?!

Szóval nem tudom milyen “stádiumban vagyok”. De az biztos, hogy amikor előjönnek ezek a heves síró rohamok, öngyilkosság fordul meg a fejemben…bár a belső hang megállít, mert van kiért élnem. De mi van, ha egyszer csak megbolondulok és olyat teszek, amit nem kellene…

Mit tegyek, hogy ne álmodjak velük minden egyes éjszaka, hogy ne legyenek sírógörcseim, hogy ne sóvárogjak olyanok után, akik simán elvannak nélkülem?! Miért vagyok ilyen jóhiszemű, naív kisgyerek 24 évesen? Mindenki felé tartottam a reményt, de már nem. Érdektelen lettem. De hogyan ne terjesszem ki ezt az érzést mindenre már az életemre is??

Ami még bánt, hogy a “tökéletes énképem” romokban hever. Régen maximalista voltam. Örömömet leltem a táncban, a tanulásban. Már hiába próbálkozom, rossz emlékeket fűztem a táncos hobbimhoz (anyámék szedték az óradíjat a tánc óráimon ill. figyelték kivel mit beszélek kivel ismerkedek stb ott is terrorizáltak mindenbe belekötöttek) pl. 2 órán keresztül taglalták, ha tánc közben nem úgy dobtam a hajam, ahogy szeretnék…durva mi? Szóval ebből kifolyólag semmilyen mozgásba egyedül nem tudok belekezdeni, pedig érzem, hogy szükségem lenne rá, mert stresszevéssel 30 kg-ot híztam!!!! Tanulni szoktam itthon ahogy van időm, azzal nincs probléma. De ha elkezdek táncolni, aznap tuti kiborulok!

Ez a gondom bajom. Bocsánat, kicsit hosszú lett, de így is tudnék még mesélni……

Kérek mindenkit, aki tud segítsen, hogy felejtsek, hogy lábaljak ki ebből, mert az egészségemre is rá fog menni. Nem akarom feladni, nem akarok már ilyen elkeseredett lenni, mikor itt van a kis családom,akikért érdemes élni…

Előre is köszönöm!!

noya99
#24051 noya99 hozzászólása: 2016.11.06. 15:01

Szia,

Örülök, hogy jobban vagy, csak így tovább, kitartás. A hit, természet, közösség, ezek tudnak még segíteni, és csak előre tekinteni, és elfogadni azt, amin nem tudsz változtatni, pl. a vér szerinti családod hozzáállása, tudom milyen nehéz, nekem is bonyolult a családi hátterem. Ha mégis még szeretnél beszélgetni, itt tudunk: noya9975@gmail.com
szia,
Noé

#24012 Esperanza hozzászólása: 2016.11.01. 14:18

Szia. Lehet ebben is valami… Akkor azt hiszem, még egy hobbit kell kitalálnom :)
Igen minden fejben dől el. Csak meg lesz az a kattanás is most már, hogy sikerült valamit tennem a depresszió leküzdése ellen. Pár napja, egyébként, hogy kaptam választ a kérdéseimre, kicsit jobban érzem magam. Nem kiabálom el, de jobb a közérzetem. Köszönöm még egyszer:)

Proxyone
#23992 Proxyone hozzászólása: 2016.10.30. 12:14

Kedves Esperanza,
Minden szülő a gyerekében akarja bepótolni azt, amit ő nem ért el. A nárcisztikus szülők, meg még inkább a gyerekében akarja megvalósítani magát.
http://pszinesztezia.blog.hu/2015/12/06/ezekkel_kuzdenek_a_narcisztikus_szulok_gyerekei
Ez annyit jelent, hogy a gyerekben egy megfeleléskényszer alakul ki, a saját énjét feladja és mindig úgy csinál mindent, ahogy a környezete elvárja. Az, hogy próbálod ledobni magadról a múltat az érthető, de mivel 20 év telt el így ez nem olyan egyszerű. Ez benned van. Nem minden része rossz, valószínűleg adtak pozitív dolgokat is, csak te az egészet ki akarod dobni a kukába. Gondold végig mi volt jó benne. Pl. a tánc. A visszatérő emlékek mindig teherként jelentkeznek ezenfelül nyilván meg akarsz felelni továbbra is mindenkinek; rokonság, stb. Ez energiát emészt fel. Nagyon sokat. Ez saját tapasztalatból tudom. Ettől kimerülsz és ez néha lecsapódik. Néha már csak egy apró dolog is elég ahhoz, hogy eltörjön a mécses. Odaégett valami kaja, sír a gyerek… És akkor kapsz sírógörcsöt. Kijön belőled és megy tovább az élet. Ha nagyon kimerülsz már úgy vagy vele, semmihez nincs energiád és “múljon már el…”. Ezért vannak öngyilkossági hajlamaid. Úgyszintén saját tapasztalat.
Ahogy Ranschburg Jenő írja könyveiben a kislányok amúgy is sokkal jobban igyekeznek megfelelni a szülőknek, ők nem adhatják ki magukból az agressziót mondjuk verekedés formájában mint a fiúk.

“Miért vagyok ilyen jóhiszemű, naiv kisgyerek 24 évesen?” Mert egész életedben megmondták mit csinálj. És most végre neked kell döntened egyedül. Ehhez nem vagy hozzászokva. Tudat alatt is várod, hogy valaki irányítson.

Nekem az a véleményem, hogy az énképed torz, eltorzult. Lehet a “tökéletes énképed” nem is létezett soha, csak azt hitted. Még nem engedted el/dolgoztad fel a volt énedet, de már teljes mértékben meg akarsz felelni a teljes értékű anya szerepének. Érzem, hogy jót akarsz, de nem fog menni… túl sokat akarsz. Hogy akarsz egy másik életet nevelni/kezelni, ha a sajátodat sem tudod?! Előbb magaddal kell tisztába jönnöd.
Menj el egy szakemberhez, hallgasd meg a véleményét. Simán lehet évekbe fog telni. Lehet gyógyszert kell szedned. Mellette pedig el kell foglalnod magad olyan dolgokkal, amik sikerélményt adnak. Pl. tánc. Menj el futni/sétálnia gyerekkel minden nap.
Remélem tudtam segíteni.

#23996 Esperanza hozzászólása: 2016.10.30. 16:25

Kedves Proxyone!
Köszönöm kielégítő vàlaszodat! Sìrva olvastam el minden szavad igaz. Jól làtod ebből a kis szövegből mi is a problémàm forràsa. Igyekszem felejteni a rossz dolgokat megtartani a jót. De sajnos az emlékeimben a sok csalódàs elhomàlyosított minden jónak tűnő élményt. Azért is nehéz ezt felfogni, mert vìgan elvannak nélkülem. De jobban fàj hogy a gyermekem sem érdekli őket. Igen érzem, hogy kényszeresen meg akarok felelni. De nem érzem magam alkalmasnak szinte semmire. Gyermekemnek lehető legtöbb szeretet nyùjtom jó anya szeretnék lenni. Àm bizony van hogy csak kicsit hisztizik és nem tudom kontrollàlni magam. Ugyanúgy ordítok vele ahogy anyàm tette velem akkor szintén sirok és undorodom magamtól. Mert nem a kisfiam tehet róla.. Kérlek tudnàl ajànlani egy szakembert Dunaújvàros közelében. Tudtam érzem, hogy el kellene mennem segítséget kérni….. köszönöm a hozzàszólàst!

Proxyone
#24003 Proxyone hozzászólása: 2016.10.31. 14:24

“De nem érzem magam alkalmasnak szinte semmire.”
Ne kapkodj… Egy valamit válassz ki azt fejezd be…

“Àm bizony van hogy csak kicsit hisztizik és nem tudom kontrollálni magam.”
Tőled várja a biztos pontot, de te magadnak sem vagy az, ezt a labilitást megérzi és még jobban sír.

“Ugyanúgy ordítok vele ahogy anyám tette velem”
Gondold el magadat külső szemmel… Akkor abbahagyod.

Sajnos nem tudok ajánlani. Innen válassz szimpátia/vélemény alapján: Ismertorvos pont hu

#24008 Esperanza hozzászólása: 2016.10.31. 18:35

Kedves Proxyone!

Rendben, a napokban ki is találtam, hogy megtanulok varrni. Karácsonyra kapok ajándékba varrógépet, elkezdtem olvasgatni addigis az alapokat. Már most jobb kicsit, hogy van egy új célom.

Ráírtam egy két régi ismerősömre, kicsit nyitottabb szeretnék lenni, valóban hiányzik mások társasága is.

Igyekszem rendbe jönni. Az ordítás közbeni énem elképzelése nagyon jó ötlet, mert sajnos ma volt rá példa, hogy akartam ordítozni, de lenyugtattam magam :)

Két hozzászólásodból is már sokat segítettél, bár biztosan ez a “gyógyuló folyamat” nem egy két nap lesz, de, hogy mertem merek segítséget kérni, ad kis motivációt, hogy elinduljak az úton… ezt nagyon köszönöm neked!

Még egy kérdést szeretnék feltenni. Milyen úton módon lehet a stressz/kényszeres evésből kigyógyulni? Van erre praktika? Vagy ez is ebből a múltbeli fájdalmaimból mostani depresszióból jön? Egyébként a hűtő is el volt zárva, az étel porciózva volt soha nem választhattam magamnak egy csokit sem a boltban stb….. Lehet ez miatt is ez a beteges evés?? :(

Egyébként nagyon fitt jókedvű lány voltam, szerettem enni. De nem zabáltam.
Most is legtöbbször mosolygós vagyok, ám néha a mosoly mögött szomorúság van…

Proxyone
#24009 Proxyone hozzászólása: 2016.10.31. 19:09

Szia,
Örülök. :)
“stressz/kényszeres evésből kigyógyulni?”
Nehéz kérdés, inkább szakemberre bíznám. Amúgy itt inkább valami “mi van ha elfogy, ki tudja mikor kapok legközelebb féle gyűjtögetés” -nek tűnik nekem. Lehet mást is gyűjteni nem csak kaját, ha ezt a vágyát akarja kiélni az ember. Meg tudatosan azért ez kezelhető. Ha van otthon étel, nem kell “felhalmoznod”. Azzal a tudattal élsz, hogy “mindig van”. Te kontrollálsz, már nem ők… Már nagy kislány vagy, ne felejtsd…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

Precognox

Close
Close