Szédülés, fülzúgás, stressz?

2017.01.23. 12:48

Kedves fórumtársak. Szeretném a történetem megosztani Veletek, mert hátha valaki hasonló cipőben jár és segíthetünk egymásnak.

Kezdjük ott hogy aggódós szorongós, önbizalom hiányos gyerekből szorongó felnőtt lettem de a komolyabb egészségügyi problémáim tíz éve kezdődtek. Állandó hasmenés gyötört, puffadás, rossz közérzet a vizsgálatok nem tudtak semmit bizonyítani. Ezzel élek tíz éve már. Majd öt éve a semmiből egyszercsak szédülni kezdtem szorított a fejem (tenziós fejfájás) és a fülem zúgni kezdett. Kivizsgálás után megint csak nem kaptam diagnózist. Végül ki tudja mitől ez elmúlt, és kisebb megszédülésekkel, enyhe szorongás tüneteivel elvoltam egészen tavaly tavaszig, mikor apukám halála után (idős szívbeteg volt) újra egyre gyakrabban szédültem meg, majd nyáron egy nagyon erős szédüléses roham (nem forgó) után állandósult a tünet. A szédülésem bizonytalanság érzés, lökések a fejben, mintha el akarnék ájulni, lebegésérzés, elszáll az agyam érzés kb. így tudom leírni. Közben erős tenziós fejfájásom lett újra, abroncsos szorítás a halántékomnál, és a fülem újra zúgni, susogni kezdett a pulzusommal egy ütemben. Kivizsgálás, kórház, MRI, gerinc, erek, kardiológia, vérkép, hormonok fülészet, neurológia, otoneurológia nem tudott szervi eltérést kimutatni. Így pszichiáterhez küldtek. Fél éve kezel egy pszichiáter, ill. pszichológus is, de sem diagnózist , sem gyógyszert nem kaptam, mert nem tudják mi a bajom. Szakorvosok (kardiológus, fül-orr-gégész, neurológus, belgyógyász) szintén nem adtak semmit mert szerintük nem vagyok az ő szakterületük. Pánikrohamaim és agorafóbiám alakult ki a tünetek miatt, izzadok, hidegek a végtagjaim, folyamatosan félek, ugrál a vérnyomásom, a pulzusom, nem merek közlekedni, utcára menni. Rettegésben élek, és itthon sem vagyok jól, állandó ájulásérzés, szédülés ágyban fekve is.

Valakinek van hasonló tünete, vagy átment valaki hasonlón? Mit lehetne tenni, nem tudok így élni?

Antidepresszánst nem szeretnék szedni, de nem is írtak fel, pszichiátriai kivizsgálás szerint nem vagyok depressziós, más diagnózist sem kaptam, a pszichiáter és a pszichológus szerint is atipikus szomatikus tüneteim vannak.

Ha valaki tudna segíteni hova fordulhatnék, vagy valakinek valami gyógyszer vagy módszer segített-e ilyenből kilábalni?

A tüneteim állandóak hullámzó erősségűek de soha egy percre sem maradnak abba. Kicsit jobb időszak után újra visszaesés jön.:( El vagyok keseredve még csak 37 éves vagyok.

#28389 Alexa07 hozzászólása: 2019.06.21. 14:07

Sziasztok,

Ugyan regi az eredeti post, megis leirom az en tortenetem, hatha valakinek segit :)
(Bocsanat az ekezek hianya miatt, angol billentyuzetem van)

Hasonlo szedules sorozatoktol szenvedek kicsivel tobb, mint 1 eve. Eloszor ejszaka kezdodott, panikoltam is rendesen, mert akkor nagyon durvan szedultem, forgott minden, masnap hanytam is, igy elmentem orvoshoz (Angliaban), majd ranezesre (minden vizsgalat nelkul, talan epp a fulembe neztek bele) azt mondtak, levalt egy kristaly a fulemben, es az okozza az egyensuly zavart, kaptam valami gyogyszert, ami semmit nem ert. Elmentem egy korhazba, ahol ugyanazt mondtak, szinte minden vizsgalat nelkul. En ezt nem tudom elfogadni indokkent!
Addig kutakodtam, mig valaki nem ajanlott egy magyar csontkovacsot, aki idokozonkent jon Angliaba is.
O volt az, aki azt mondta, ezt valoszinuleg az elso nyakicsigolyam elmozdulasa okozza.
Akkor helyre tette, es meg is szunt a szedules, viszont par het mulva elo jott, Irtam neki egy uzenetet, es azt mondta, van akinek 6 kezeles is szukseges ahhoz, hogy tobbe ne forduljon ez elo.
Sajnos nem jon olyan gyakran, es helyi csontkovacsot meg nem mertem kiprobalni, igy korulbelul havonta meg mindig szedelgek kb 1 hetig, majd elmulik, viszont most 2 hete folyamatosan tart, es mult heten annyira rossz volt mar, hogy talan olyan meg soha nem volt, igy ugy dontottem adok meg egy eselyt az orvosoknak, szerencsemre jonak tuno orvoshoz kerultem, aki elo is irt nehany vizsgalatot, es felirt anthisztamin tartalmu gyogyszert, ami ugy tunik segit most.
Nem szeretnek gyogyszereken elni, igy vegig csinalom a vizsgalat sorozatot, de en tovabbra is azt gondolom a csontkovacsnak volt igaza, es azon vagyok, hogy talaljak egy jot helyben, aki rendszeresen tud kezelni, es bizom benne, hogy egy nap megszunik orokre!
Meg egy dolog…egy ideig jartam edzo terembe, es volt, hogy akkor is mentem, amikor eppen szedultem, szenvedtem neha, foleg amikor talajgyakorlat volt es le kellett fekudnom, de vegig csinaltam es a nap vegere mar nem is szedultem. Ugyhogy most ugy dontottem megprobalkozok rendszeres uszassal.
Egyik kollegam anyukaja is ugyanilyen helyzetben van es neki is csak a rendszeres csontkovacsolas segitett.

Remelem tudtam segiteni valakinek.
Kivanok mindenkinek jo egeszseget es szedules mentes napokat/ejszakakat! :)

#28362 Liz1331 hozzászólása: 2019.06.12. 16:12

Sziasztok,

Teljesen ugyan ebben szenvedek. 26 éves vagyok.
Nagyon nagyon szeretnék olyanokkal beszelgeni akik ebben vannak, voltak, hasznàlt e valami. Stb.

#27395 KisCsillag88 hozzászólása: 2018.10.03. 11:47

Szia!
Ugyan a tiedhez hasonló probléma nem nekem van, hanem a nagymamámnak, de remélem nem haragszol meg, hogy írok

#27390 Carvin hozzászólása: 2018.10.02. 19:47

Sziasztok!
A történet kísértetiesen emlékeztet az enyémre. Több mint 1 éve tart, de én úgy tűnik kilábalóban vagyok belőle, bár nem merem elkiabálni. Biztosat sajnos nem tudok mondani, csak ötleteket adhatok a saját helyzetem alapján. Próbálom röviden.
Amiket érdemes lehet megvizsgáltatni, ha még nem történt meg: bélegyensúly (meg olyanok is még mint cöliákia, IBS, áteresztő/lyukas bél szindróma), candida (ezt sok orvos tagadja sajnos, kézikönyv is létezik hozzá magyarul), hisztamin (nem csak a dao szint, hanem a metabolitjai is, sajnos ebben sincsen otthon az orvosok többsége), nem kevés-e a gyomorsav, neuropátia, ortosztatikus hipotenzió (még 24 órás vérnyomás figyelés is javasolt), allergiák, ételintoleranciák, vestibular neuronitis, see sick syndrome, inzulinrezisztencia, pheochromocytoma, véroxigén szint (hypoxia), pansinusitis chronica (bár ezt a koponya MRI megmutatja, de van hogy negatív leleten azért mégis szerepel), pajzsmirigy (nem csak a tsh szint), hormonok, bizonyos migrén fajták, férgek/paraziták, immunrendszer, emésztési maradványok (vagyis mit emészt nehezebben a szervezet).
Hasznos feljegyezni miket eszel és a testmozgás is sok esetben általánosan segíthet, bár ezt csak ha elég jól vagy hozzá és a fő problémát jó eséllyel nem ez oldja majd meg.
Volt amikor egy sima gyulladáscsökkentő/fájdalomcsillapító segített, volt amikor emésztéssegítő vagy a gyomorsav pótlása patikában kapható készítménnyel, esetleg antihisztamin (a többségük sajnos aszpartám-ot tartalmaz), de az éhség miatt is szédültem, vagy a nem megfelelő ételektől is. Érdemes rájönni mikor melyik gyötör minket.
A nátrium-glutamátot és aszpartám-ot érdemes kerülni illetve az egészséges táplálkozás mindig lényeg.
Egyébként olyan is történhet amikor egy sokkhatás/trauma eredményeképp az agyban megmarad a hibás működés maradandóan (Persistent postural-perceptual dizziness (PPPD), ami nem pszichés problémának számít). Nem kizárt hogy ezért az olyanok is segíthetnek mint: vestibular rehabilitation therapy (VRT) ill. a home vestibular exercises (rá lehet keresni a videómegosztó oldalon is, úgy tűnik mostanában ez segít tovább javulni, úgyhogy lehet benne valami). Ezek a gyakorlatok szerintem akár felfoghatóak a neuroplaszticitás egy eszközének is, aminek szintén érdemes lehet utánaolvasni (magyarul is van irodalma).
Vannak nagyon jó gyógynövények és természetes készítmények akár immunerősítő kategóriában is (pl colostrum).
Végső esetben akár a ritka betegségeknek is létezik valamilyen intézete a fővárosban.
Ha emésztés alapú a probléma, akkor ott különösen türelmesnek kell lenni, mert a bél teljes regenerációja akár 10-18 hónap is lehet. Az emésztés meg azért is válthat ki szédülést, mert ha nehezen megy, több erőforrást csoportosít oda a szervezet, mástól elvonva azt (pl agytól a vért).
A legtöbb vizsgálatot lehet fájdalommentesen simán széklet-, vizelet vagy nyálmintából akár itthon is végeztetni, sőt van olyan patika ami külföldről is tud beszerezni készítményeket.
A fenti problémák közt akad olyan, ami ha kezeletlenül marad, veszélyes vagy végzetes is lehet akár. Remélem azért tudtam segíteni valamivel. Ha tudok, szívesen válaszolok felmerülő kérdésekre.
Kívánok kitartást és mielőbbi teljes gyógyulást nektek!

#27801 Zolindula hozzászólása: 2019.01.02. 17:04

Szia … Zoltán vagyok , és nagyon hasonló Tuneteim vannak … lenne kedved beszélni róla ?

#27803 Carvin hozzászólása: 2019.01.03. 18:17

Szia!
Persze, ha megadod milyen email címre írhatok neked.

#29063 aniko111 hozzászólása: 2020.01.19. 00:22

Kedves Carvin..úgy látom nagyon járatos vagy ebben a szédülés, fülzúgás, stressz témában, a hozzászólásod alapján utánanéztem néhány dolognak…például az én problémámat lefedi a see sick syndrome…de igazából magyar oldalon erről nem találok infót…honnan értesültél erről? Ismersz-e olyan orvost aki ebben elmélyült Magyarországon? Vannak rá esetleg gyakorlatok? köszi, ha segítesz aku200091@gmail.com

#26939 Ambriel hozzászólása: 2018.07.04. 22:40

Teljesen ugyanez a problémám, de 14dik éve…Találtál megoldást? Én 2008 óta néha kihagyással szedek antidepit, már a 6dik nevűt…egyik se ér semmit…36 éves vagyok…és már nagyon nehezen bírom

#26708 Kornel hozzászólása: 2018.05.11. 15:41

Megoldódott-e már a probléma?

#24430 Bubu01 hozzászólása: 2017.01.24. 17:21

Szia Béla (vagy Sándor?) esetleg tudnál írni magadról és a problémádról?

#24427 Sandor34 hozzászólása: 2017.01.23. 21:20

Szia még csak annyi, hogy napközben is és este 11-ig hívhatsz. Remélem tudok segíteni !

#24426 Sandor34 hozzászólása: 2017.01.23. 21:01

Üdv, hasonló problémákon mentem át az elmúlt években, hívj fel Béla 06-20/46-90-601. Visszahívlak !

#25537 monikamayer hozzászólása: 2017.10.23. 18:09

Szia Sándor vagy Béla sok hasonló dolgon átmentem én is. Ha nem lenne gond szeretnék veled erről beszélni. Köszönöm

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close