küzdelmeim mentális betegséggel

2018.07.14. 10:28

Sziasztok!

Történetem egészen 2013, 2014-ig vezet vissza. Nagyban kapcsolódik a skizofrénia kezdeti tüneteinek felismeréséhez és az önmagunkra figyeléshez. Egy stresszes időszakban, a korlátaimat feszegetve kevésbé figyeltem az apró jelekre körülöttem. Kulcs esemény volt egy tragédia is, édesanyám halála is, amit fel kellett dolgoznom. Először 2 héten keresztül a gyulai Pándy Kálmán Kórházban kezeltek, gyógyszerrel. Én pedig mintha nem érteném mi folyik körülöttem, később nem szedtem a felírt gyógyszert. Mivel szükség lett volna rá, ezért újra kórházba kerültem, akkor már Budapesten. Mintha az lett volna a célom, hogy időt nyerjek magam számára, de közben már nem tudtam, hogy ami körülöttem van, az hogyan kapcsolódik hozzám, és mit is jelenthet önmagában. Újabb és újabb kórházi kezelések következtek, egészen addig, amíg felismertem szükségem van gyógyszerre és azokat rendszeresen nyomon kell követnem. Segített, hogy támogattak művészetterápiával, foglalkozásokkal, közösségi térrel, ellátással. Orvosaim mellettem álltak és pszichoterápia is segített.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close