ALS betegség

Téma címkék:
2020.12.18. 00:08

Az én ALS történetem már tizenkét évvel ezelött kezdődött PLS-el ( primér laterális szklerózis ) -al, amikor még az erdészetnél dolgoztam és sok gyaloglással járt a munkám. Arról vettem észre, hogy valami nincs rendben, hogy egyre fáradékonyabb lettem, egyre rövidebb távokat tudtam megteni megállás nélkül. Érdekes, hogy a PLS felső motoneuron érintettségű azaz a felső testben észlelhető, amit az ENG vizsgálattal diagnosztizáltak ennek ellenére én a lábaimban éreztem csak. Munkámnak kétoldali combnyakcsont törés vetett véget amit hosszú táppénz majd munkanélküliség követet de mielött ez lejárt volna leszázalékoltattam magam. A második évtizedben társították betegségemhez ENG vizsgálattal még az ALST is. Azóta folyamatosan járok háromhavonként kontrolvizsgálatokrra egy neves neurológus magánrendelésére aki már egyre több gyógyszerrel lát el. Egyedül élek, de még mindig el tudom magam látni. Amikor az ALS diagnosztizálták rá kb. két hónapra megjelentek nálam a betegségre jelemző bulbáris tünetek és 49 napig kórházba kerültem. Idén tavasz óta rosszabodott az álapotom, most azóta csak járókerettel járok, anélkül csak néhány métert tudok meni. Ha valamelyik betegtársamat érdeklik az apróbb részletek, akkor csak írjon, szivesen válaszolok neki, mivel bőven tudnék mesélni erről a betegségről, tapasztalatokból nálam már nincs hiány. Üdv.: Laci

#29469 Laca 1964 hozzászólása: 2020.12.19. 06:56

Köszöntelek Klári !
Nagyon köszönöm a segítségedet, megfogadtam a tanácsodat a cím változással kapcsolatban, de, hogy mi lesz belőle ? Azt még nem tudom. Majd talán rájövök lasan mindenre.
Köszönettel: Laci

klmaan
#29466 klmaan hozzászólása: 2020.12.19. 00:24

Köszöntelek Laci!
Na, sikerült!
Bizzunk, hogy jön majd más is!
Annyit javasolnék még, hogy a címet módosítsad egy kicsit, legakább ilyenre: ALS betegségem, vagy ALS betegségemről. Ne legyen a 2 cím egyforma.
1964-bwn születtél? Hát, elég fiatalon lettél beteg. Kívánom, hogy ne romoljon az állapodon.
Üdv! Klári

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close