Más vagyok! – krónikus betegeknek

2016.12.24. 01:37
puzzle_no_felelem_konyorges_fajdalom625x400

Elvileg mindenki tudja, hogy nem vagyunk egyformák, sőt, szeretnénk kitűnni a tömegből. A „másság” érzését mégsem feltétlenül könnyen viseljük. Egy krónikus betegséggel együtt élve az ember kicsit mindenképpen másnak érzi magát, mint kortársai. A betegség, a fájdalom, vagy bármi, ami az ember testével történik, előhozza az emberből az elidegenedés – a „vagyok én, és van a külvilág” – érzését, magányt teremt az ember lelkében. Dr. Piczkó Katalin pszichiáterrel cikksorozatunkban arról beszélgettünk, hogyan lehet ezt az érzést feldolgozni, jóra fordítani. Különösen nehéz lehet, ha a krónikus beteg serdülőkorú, de felnőtteknek és kisebb gyermekek szüleinek is szólnak az alábbi gondolatok.

Egy krónikus betegség különösen előhozhatja a magányérzetet, hiszen azt jelenti, hogy átélője rendelkezik valamivel, amivel a többiek, az „egészségesek” nem rendelkeznek.

Kamaszkorban ráadásul attól erősödik az identitásunk, hogy másoknak érezzük magunkat, a korábbiakkal ellentétben – mikor a kislányok és kisfiúk a család részeként tekintenek magukra – ez a másság válik az öndefiníció alapjává. Az individualizáció a kamaszkor természetes, egyik legfontosabb eleme, amely gyakran ellenazonosulással megy végbe. (Megfigyelések szerint azok a serdülőkorú fiatalok hajlamosak a leginkább szélsőséges, veszélyes dolgokat is kipróbálni, „elzülleni” akik számára kisgyermek korban nem biztosítottak szabályokat, elveket. Akiket „túl szabadon” neveltek, azoknak nincs mivel szemben ellenazonosulniuk.)

A kamaszkorban megélt krónikus betegség tehát kettős teher: a serdülőkorú fiatal korából adódóan is egy, a saját másságát erőteljesen megélő, útkereső életszakaszban van, és emellett kell elviselnie azt a magányt, ami abból fakad, hogy rendelkezik valamilyen testi problémával, ami másoknak nincs. Egy teljesen egészséges kamasznak sokat jelent az, hogy míg a családjától, más korosztályoktól erősen különbözőnek érzi magát, a saját korosztályának tagjaival tud és szeretne azonosulni. Egy betegséggel együtt élve ez a „vígasz” csorbát szenved.

De mit lehet kezdeni ezzel az elmagányosodással (nem csak serdülőkorú fiataloknak)?

  1. Éljük meg a fájdalmat és növekedjünk általa
    Léteznek módszerek arra, hogy miként lássuk pozitívan a világot – kezdve az olyan amerikai stílusú tanácsoktól, hogy írjuk fel a tükörre, „jól érzem magam, meggyógyulok, szép vagyok és okos”, stb. – egészen a pozitív gondolkodás alaptechnikájáig, ami más helyzetekben nagyon jó is lehet: az átkeretezésig. (Az átkeretezés azt jelenti, hogy nem a félig üres, hanem a félig tele poharat nézem, és minden rosszban megkeresem a jót. Ez azonban valójában szemléletváltás, amelyet nem lehet egyik pillanatról a másikra alkalmazni.)
    Mindenek előtt azonban az elmagányosodást hasznos lehet befogadni, megélni, átérezni az ezzel járó fájdalmat. Ez nem azonos azzal, hogy az ember beleengedi magát az önsajnálatba, inkább azt jelenti, hogy őszintén megéli és elfogadja a rossz érzéseket is, mintegy kívülről is szemlélve, de át is élve mindazt, ami a lelkében történik. Ettől többé, erősebbé, érzékenyebbé válhatunk, és megteremtjük a biztos alapját annak, hogy felépítsük új, kiegyensúlyozott életünket.
  1. Nyissunk mások felé
    A fájdalomból persze egy idő után érdemes kiutat keresni. Kiutat jelenthet, ha az ember kinyílik, nem kizárólag magára figyel. A krónikus betegségek lehetőséget adnak a fokozott belső figyelemre és önreflexióra, de ha képes az ember a másikra is figyelni, akkor egy idő után észreveszi, hogy lehet, hogy a többiek mások, mint ő, de mindenkinek megvan a maga keresztje. Mindenkinek megvan a maga nehezítettsége az életében.
    Ráadásuk óriási segítség problémánk feldolgozásában, ha kicsit el tudjuk engedni az arra való koncentrációt, hogy mit kapunk, és arra figyelni, hogy mit adunk.
  1. Tekintsünk erőforrásként saját nehézségünkre
    A nehezítettségeket pedig sok bölcs megfigyelő szerint pont úgy méri ránk az élet, hogy ezekből megerősödve tudunk kikerülni, ha képesek vagyunk önismeretünk fejlesztésére is használni az adott problémával való együttélést és megküzdést. Életutunkban minden nehézség egyben fejlődési lehetőség is. Lehet a problémákra így is tekinteni: „Az élet hozott elém egy ilyen nehézséget, akkor nézzük meg, hogy én hogyan tudok ezzel együtt továbbmenni és boldogulni. Nézzük meg, hogy miként működök én ebben a helyzetben, mi történik velem?” Egy kicsit tehát érdemes kívülről is rátekinteni saját helyzetünkre.
  1. Kibeszélés, az érzések, gondolatok megfogalmazása
    A másság megélése, az ezzel kapcsolatos nehézségek vagy fájdalom érzéseket és gondolatokat szülnek az emberben. Ezeket nagyon fontos szavakba önteni. Nem feltétlenül szükséges, hogy hallja valaki ezeket a szavakat – a naplóírás is hasznos. A szavakban való megfogalmazás olyan, mintha már aprítaná is az ember a köveket, amelyeket a hátán cipel, de van, aki csupán ennek hatására ettől meg is szabadul a tehertől.
    Bármilyen művészeti ágban is ki lehet adni a bennünk lévő érzéseket és gondolatokat, versben, képben, stb.Ha van olyan családtag vagy barát, akivel mindezt meg lehet osztani, és aki kellő empátiával tudja fogadni a hallottakat, az még jobb. A „hallgatónak” nem kell feltétlenül tanácsot adnia, elsősorban nem erre van szükség. A nyitottság a lényeg, az intim kapcsolat, amelyben az ilyen témáknak is helye van. Ha valakinek nincs ilyen hozzátartozója, akkor bármilyen szakember is sokat segíthet, pszichológus, pszichiáter, bármilyen terapeuta.
  1. Társaság, klub, ahol hasonló problémával küzdő embereket találunk
    Minthogy a betegség magányérzést okoz az amúgy is magányos kamasznak, óriási jelentősége van annak, ha a betegséggel együtt élő fiatal megtapasztalhatja, hogy nincs egyedül. Az orvon keresztül vagy az interneten is lehet betegklubokat keresni.
  1. Mit ad nekem ez a másság?
    A másság nem csak elvesz, hanem ad is. „Mire tanít engem ez a betegség?” – tehetjük fel a kérdést. Általában idő kell ahhoz, hogy az ember át tudja keretezni azt a nehézséget, amivel együtt kell élnie, de pl. egy krónikus betegség kapcsán is számos lehetőség van erre. Észrevehetjük, ha állapotunk miatt érzékenyebbek lettünk a környezetünkre, jobban megértjük mások problémáit. A betegség és a fájdalom nem felétlenül kell, hogy magába zárja az embert, van, akit éppen ellenkezőleg: nyitottabbá tesz.

Szívesen megspórolnánk magunk és szeretteink számára azt az utat, amit egy krónikus betegség miatt az embernek be kell járnia – fűzte még hozzá az elmondottakhoz Piczkó Katalin. Az első reakciók – a tagadás, a szembesüléssel együtt járó kiborulás és a feldolgozási fázis – természetesek. Ezeket a folyamatokat nem lehet megúszni. Amikor az érintett már racionálisan tud gondolkodni, akkor lehet elkezdeni azon dolgozni, hogy a betegséggel együtt is jó életminőségünk legyen. Ezt azonban nem lehet sürgetni, idő kell, amíg ezt az utat az ember bejárja magában.

(RA)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close