Szülés/születés – ahogy mindkettőtöknek a legjobb

Téma címkék:
2014.08.12. 15:39
babavaras_pocak_nagy

Sokan a szülésre készülve elsősorban annak próbálnak utánajárni, hogy melyik kórház rendelkezik a legmodernebb eszközparkkal, a legtöbb berendezéssel, amivel segíthetnek a szakemberek a nagy feladat lebonyolításában. A szülés természetes rendjének hatásait vizsgáló kutatások szerint azonban nem feltétlen jár jó úton, aki kizárólag ezeket a szempontokat részesíti előnyben.

Hacsak nem kell valamiért komplikációra számítanunk, a legtöbb segítséget saját szervezetünktől, valamint az intim, bizalmat keltő környezettől remélhetjük. A részletekről dr. Varga Katalin, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Affektív Pszichológia Tanszékének  vezetője tájékoztatta lapunkat.

Az erő bennünk van
Természetszerűen úgy vagyunk megalkotva, hogy szülés közben a testünkben lezajló folyamatoknak köszönhetően csillapodjon fájdalmunk, félelmünk, sőt, az anyai ösztönök is a szülés közben termelődő oxitocin hatására indulnak be. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az agyban neurotranszmitterként működő oxitocin a későbbi anya-gyermek kapcsolatra is pozitív hatással van – akinél beavatkozás nélkül hagyják dolgozni ezt az anyagot szülés közben, az örömtelinek érzi majd a gyerekkel kapcsolatos teendőket, akár azt is ideértve ha éjszaka fel kell kelnie gyermekéhez. A kutatások ennél is többet mutatnak: szintén az oxitocin termelődését serkenti az újszülött és az anya azonnali bőr-bőr kontaktusa, ami pedig a a lepényi szakot segíti elő és visszafogja a vérzést. A korai szopás – ami általában egy-két órán belül történik meg – a baba immunizációja-, többek között az emésztés kialakulása szempontjából jelentős.

Amennyiben egy adott anyag: az oxitocin teszi ezt a sok jót, mi lehet a probléma azzal, ha kívülről, szintetikus formában adják? Varga Katalin a következőképpen adott magyarázatot:

“Az oxitocin egyrészt neurotranszmitterként az agyban is dolgozik, emellett a periférián hat a méhre, ill. szoptatáskor az emlőre. Az agyi hatás eredményezi a fájdalom csillapodását, a félelem csökkenését, a depresszió oldódását, ez teremti meg a  pozitív ráhangolódást. Az agyi hatáskörben félórás az oxitocin lebomlási ideje. Mivel löket-szerűen termelődik, a nő szervezetében folyamatosan biztosítja az ún. pszicho-emotív alapállapotot.

A periférián ellenben csupán egy-két percig érezteti hatását az oxitocin.

Ez egy zseniálisan összehangolt folyamat, hiszen az agyban így szünet nélküli a kedvező ráhangoltság és a fájdalomcsillapítás, míg a test munka-pihenés-munka-pihenés ritmusában dolgozik a gyermek világrajövetelén. A szintetikus oxitocin felborítja ezt a rendet, hiszen a perifériára hat, és rendkívül intenzíven, szinte szünet nélkül készteti a testet munkára. A szülés így a szükségesnél fájdalmasabb és fárasztóbb lesz, az agyi áthangolás pedig elmarad, mert a kívülről beadott oxitocin a véragy-gát miatt nem tud feljutni az agyba. Azt senki nem tudja, hogy agyi oxitocintermelésünk hogyan reagál a periférián jelentkező óverdózisra, de az állatmodellek tanulsága szerint a kívülről adott oxitocin mellett nem indul be az anyai gondoskodó viselkedés.

A szintetikus oxitocin adását természetesen nem tartják a kérdés kutatói sem ellenjavallottnak, amennyiben életmentő. Viszont ha nem szükséges, úgy az EDA (epidurális érzéstelenítés) sem ajánlott, ugyanis visszaveti az anya saját oxitocin rendszerét.”

Számít az első “benyomás”
Fokozva a kérdés súlyosságát, a szakértő további bizonyítékokon alapuló felfedezéseket osztott meg lapunkkal. Mint mondta, a születés körüli művi beavatkozások, vagy optimálistól eltérő behatások kockázati tényezői lehetnek számos felnőttkori egészségügyi problémának. A tudomány mai állása szerint az ilyen eseményeknek szerepe lehet az ember kapcsolatteremtési vagy kapcsolatvezetési nehézségeiben,  a szerfüggőség kialakulásában – különösen egy bizonyos, szülés közben gyakran alkalmazott fájdalomcsillapító adásának van bizonyos dózisban ilyen következménye. Az oxitocin adása összefüggésbe hozható továbbá a vegetatív háztartás zavaraival, így az obezitás, a hipertónia kialakulásával. Az autizmus okai között is egyre gyakrabban merül fel a kutatókban a nem természetes születés élménye.

A jövő szülőszobája
A kívülről “rutinszerűen” adott, szintetikus oxitocin tehát sok szempontból veszélyes lehet-, ellenben ha ez az anyag természetes módon termelődik, az a szülés, a születés, a későbbi anya-gyerek viszony és a gyermek későbbi testi-lelki egészsége szempontjából is előnyös. Vajon módunkban áll-e a természetes oxitocin termelődést direkt serkenteni?

Igen – tudtuk meg Varga Katalintól – mégpedig azáltal, ha a szülést annak megfelelő intimitással kezeljük, amilyen folyamat az valójában. A megfelelő aromák, a masszázs, a visszafogott fények, de főleg a bizalmas környezet, szerettünk közelsége, érintése – vagy ha épp nem kívánjuk az érintést vagy más szerettünkre van egy adott ponton szükségünk, mint addig, akkor ennek megértése – növeli az oxitocin termelődését. A szülő nő által szabadon megválasztott, és ha úgy érzi, váltogatott  pozitúrának is jelentősége van, ugyanis az anya ösztönösen azt a testhelyzetet keresi, ami a babának éppen megfelelő az áthaladásban.

Mindenkinél más
Mindezt a tudást birtokolva nem megijedni kell és arra rágörcsölni, hogy “Jaj, akkor nekem csak 100 %-ig természetes szülés jöhet szóba, különben drogos lesz a gyerekem és utálni fogjuk egymást”. A szakértő szerint alapvetően fontos pozitívan állni a várandóssághoz, próbáljunk meg már ekkor figyelni testünk jelzéseire annak ellenére, hogy a fejlett technikának köszönhetően különböző vizsgálatok által mondják meg nekünk a szakemberek, hogy miként is kell magunkat érezni – hiszen így szülés közben is jobban tudunk majd hallgatni a természet szavára. Amennyiben komplikáció lép fel, úgy a beavatkozások, művi eszközök – így akár a szintetikus oxitocin adása is – életmentőek lehetnek. Abból, hogy egy anyának és gyermekének így alakul szülése-születése, nem következik egyenes úton, hogy rossz lesz kapcsolatuk vagy hogy a gyermek szerencsétlen lesz későbbi életében. Nem csak az optimális folyamatokból származnak jó, vagy akár egyenesen fantasztikus eredmények.Varga Kata_keret

A szülés-születés természetes rendjének követése “csak” egy óriási lehetőség, amelyet érdemes kihasználnunk, ha egészségügyileg nem ellenjavallott ez számunkra. Fontos ezért olyan szülész-nőgyógyászt és szülésznőt keresni, aki tisztában van mindezzel, és csak akkor avatkozik közbe, ha ez elkerülhetetlen.

“Javaslatokat lehet tenni, de amíg nincs szükség életmentő beavatkozásra, mindenről a szülő nő döntsön” – hangsúlyozta Varga Katalin.

Dr. Varga Katalint megkérdeztük, van-e olyan internetes oldal, amelyen az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Affektív Pszichológia Tanszékén közvetített tudást is figyelembe vevő szülész-nőgyógyászok nevére is bukkanhatunk. Szuggesztiós képzésüket ilyen szakemberek is elvégezték, az ő nevük a www.sas-ok.hu weboldalon megtalálható.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close