Kedves sorstársaim!

A z én történetem úgy kezdődött, hogy kb másfél évvel ezelőtt elestem és eltörött a bordám!Este volt már a férjem dolgozott a 6 hónapos kisfiam az ágyában szundikált!Nagyon rossz alvó volt egy éjszaka minimum 6-szor felkelt!Én nagyon jó alvó volam előtte bárhol,bármikor, bármennyit tudtam aludni!Azon a bizonyos éjszakán annyira megilyedtem, nem kaptam levegőt annyira fájt a törés!Eltelt kb 1.h ét ültem a számítógép előtt és a férjemmel egy kollegájáról beszéltünk, hogy őneki is eltört a bordája éslégmellett kapott!Abba a pillanatban érezte, hogy nem vagyok jól,szédülni kezdtem, lezsibbadtak a végtagjail,a nyelvem, a pulzusom megszámlálhatatlanul gyorsan vert és úgy éreztem, hogy rögtön meghalok!Kihívtuk a háziorvos és azt monda , hogy minden rendben van, másnapi EKG sem mutatott eltérést!Telte múltak a napok minden lefekvéskor csak ez a rosszullét járt a fejemben!A férjemnek sem mertem elmondani, hogy mennyi félek hogy megint olyan rosszul leszek,nehezen aludtam el amikor csak ketten voltunk a fiammal,félni kezdtem az egyedülléttől!Majgdnem egy év elteltével elmondtam a férjemnek,hogy milyen érzések kavarognak bennem!A kisfiam csak úgy aludt el hogyha eldajkáltam,éjszaka min 6 szori felkelés!Hónapokig csak pár órákat aludam!Egyszercsak jött a nagyon nemmvárt rosszullét!Persze megint éjszaka és akkor amikor csak ketten voltunk!Tüneteim: 1 hét alatt lefogytam 6 kg-ot,folyamatosan az egekben volt a pulzusom, hasmenésem volt, hányingerem,félelem, ájulásérzés!Amikor meg jött az igazi roham akkor , magas vérnyomás,pulzus emelkedés,hasmenés,hidegrázás,halálfélelem!Ügyeletre, sűrgösségire jártunk folyamatosan!Persze semmit nem találtak!Karácsony után elmentem laborba és ott nagyon magas gyulladást mutotott ki a vérem!Kihúzták a fogamat,mára már lement az érték a normális szintre!Kaptam pulzus csökkentőt és Frontint 3*1 0.25-et!Kb egy hónapja urcsa érzésem volt a szívem tályá de már nem mertem orvoshoz menni mert úgyis hülyének néznek!Hát kiderült, hogy exresystoléim vannak mindig egy plusz beütés!Voltam terheléses vizsgálaton és ott minden rendben volt,az uh sem mutatatott semmi eltérést,a pajzsmirigyem jól működik, cukorterhels tökéletes,hasi Uh semmutatoot semmit,mellkasi RTG is negatív!DE TÜNETEIM VISZONT VANNAK!Folyamatosan azt figyelem,hogy hogyan ver a szívem,mellkasi nyomásérzésem van sokszor a ball vállamba is kisugárzika fájdalom,fáj a hátam,gyengeségérzet,halál és betegségtől való félelem,ájulásérzet,hangulatingadozás, fülzúgás, belső feszültségérzés,olyan mintha sokszor remegnék belülről!!

Ha nem vagyok beteg miért érzrm ezt?

Nagyon félek, félek attól hogy nem láto felnőni a fiama, félek attól hogy biztosan van valami bajom csak az orvosok nem veszik észre!

Mit tegyek,sokszor úgyérzem hogy megőrülök már!

Sziasztok!

Két évvel ezelőtt kezdődött.A munkahelyemen délelőtt alig kaptam levegőt,fájt a szívem,szorított,  féltem - nem tudom mitől.A munkatársaim ott voltak mellettem , segítettek túl lenni egy - ma már tudom - gyenge rohamon.A kolléganőm azonnal mondta, hogy mi ez . Ő is hasonlókat élt át.Orvostól orvosig jártam , a szokásos kivizsgálások.Fizikailag egészségesnek találtak.Közben a  rohamok jöttek-mentek. Ekkor jött a "lelki doki".Diagnózis: ez bizony pánikbetegség.Sertralin Sandozt kellett szednem.A harmadik nap után kezdett hatni, onnantól kezdve semilyen tünetem nem volt.Közben eljártam kineziológushoz . Nem tudom 100%-ban  azt kijelenteni, hogy semmit sem használt.De amikor fizikailag "szenvedsz", nem sokat ér.

Tavaly áprilisban úgy döntöttem elhagyom a "dilibogyómat".Sikerült.....novemberig.A gyógyszermentes idő alatt két nagyobb idegi terhelés ért.A második után, amikor minden lenyugodott körülöttem, én is elengedtem magam - egy akkora rohamom volt, hogy....... A mellkasom elkezdett égni, majd lassan a végtagjaim és végül a hasam alja, reszkettem , féltem, kapkodtam a levegőt.Mentőt hívtunk, de nem jöttek ki, hiszen míg beszéltünk- Ők nagyon okosan- megnyugtattak.Elmagyarázta, hogy ez ennél a betegségnél " természetes" jelenség....fejben dől el minden.

Próbáltam a meditációt , a relaxálást, a jógát.Biztosan kitartóbbnak kellene lennem, de nekem nem igazán használ-használt egyik sem.Most szedem a dilibogyómat illetve a B- vitamin komplexet.Ráadásként érzékeny lettem a frontokra, ami most még plussz kínoz.

Mindezekre biztosan van megoldás, keresem tovább.Olvaslak Titeket, de Ti tudjátok nehéz......nagyon.

Móni

Sziasztok!

Szeretném veletek megosztani a pánikbetesége(i)m történetét, hátha valaki erőt, hasznos infót meríthet belőle.

Abban szerintem mindannyian egyetérthetünk, hogy ez egy nagyon alattomos nyavaja, úgy jön mint derült égből villámcsapás, legalábbis nálam először ez volt.

Még suliba jártam egyetemista voltam 6 évvel ezelőtt. Sajnos nem sikerült a félévem, ez sokként ért, de ez még előző én szept-ben volt, aztán márciusban meghalt valakim, aki rengeteget jelentett számomra. Ez méginkább megviselt.

De a csapás áprilisban jött. Semmi jele nem volt, semmi! Előző nap évfolyamtársammal egész nap könyvtáraztunk, vizsgákra gyűjtöttünk anyagot, kellemes nap volt, szép idő, egész nap jól elszórakoztunk. Másnap (kedden) elmentem suliba, délután a lakótársam megkínált naranccsal. Ettem belőle egy kicsit, és aztán valahogy nem volt jó a gyomrom, kissé hányingerem lett, de semmi vészes. Aztán a másik lakótársam javasolta mennyünk be a városba igyunk meg valahol egy capuccinót. Nekivágtunk az útnak, felszálltunk a buszra (5 perces az egész út, 2 megálló). Alig hagytuk el az első megállót és lecsapott. Úgy elkapott a hányinger, hogy hirtelen azt se tudtam mit csináljak (felálljak, leüljek), és egyáltalán mi a franc ez az egész. Iszonyat volt. Szerencsére 2 perc múlva leszálltunk, akkor kicsit jobb lett, úgyhogy csak beültünk a kávézóba. Kb 5 perc múlva jött a következő - ezt csak az tudhatja, aki már átélte - hogy menekülnöm kell onnan, el kell onnan mennem. Szóval elég gyorsan távoztunk. Ettől a naptól kezdve kb 4 hónapig nem szálltam buszra. Hazafelé is gyalog mentünk. Iszonyatos éjszaka volt, szorongás és pánikroham. Én akkor még nem is ismertem a pánikbetegséget, csak egyszer hallottam, hogy két évfolyamtársam beszélget róla. De akkor éjjel végig az dübörgött a fejemben,hogy "pánik, pánik, pánik'. Másnap muszáj volt bemennem az egyetemre, összeszedtem minden erőmet és begyalogoltam (busz semmiképpen sem), úgy kb. 3-4 km. Aztán hazautaztam vidékre a szüleimhez (hát a vonat sem volt egy leányálom) és elmondtam, hogy baj van. Írány háziorvos, ahol elmondtam, hogy állandó hányingerem van (a pánikról nem beszéltem). Írt valami gyomorgyógyszert és kész. De persze nem itt volt a baj. Otthon nagyjából megnyugodtam, de aztán el kellett mennem boltba. És kitört a frász! Percekig keringtem a bolt körül és nem mertem bemenni. Nonsense, de tényleg van ilyen. Na ekkora már lelkileg is kezdtem összeomlani, a háziorvosom azt mondta ez már túlnő rajta, irány a pszichiátria (SZTK). Hát erről a pár hónapról annyit, hogy kétszer nem találta el a kedves doktornő a kezelést. Valahogy leraktam a vizsgáimat, anyukám szállított mindenhová autóval. Gyakorlatilag nyilvános helyekre képtelen voltam bemenni, vagy ha be is mentem pár perc után menekülés. A nyár azzal telt, hogy depresszió, sírás. Egész nap csak fekvés, nézek magam elé, sírok. És az állandó hányinger. 12 kilót fogytam. Már azon gondolkoztam, hogy valahogy ki kellene ebből az egészből "lépni". Aztán anyukám megelégelte és szerzett egy jó nevű magánpszichiátert. Meghallgatott, változtatott a gyógyszereken. Szeptemberben kerültem ide, januárra teljesen tünetmentes voltam. Tudtam folytatni a sulit, és még részmelót is vállaltam, ahová busszal jártam :) Nálam az RR volt hatásos (Rexetin-Rivotril), a rivotrilt már hamarabb elhagytam, a rexetint 2 évig szedtem, de teljesen szépen leálltam róla, semmi gond nem volt. Eddig a sikersztori.

2011 decemberében újból lecsapott. Nem mondom baromi egy stresszes év volt, végülis nem csodálkozom. Egyik nap megtudtam, hogy bizonyos eü-i problémáim vannak (semmi vészes), de engem sokkolt. És következő héten - naná, hogy kedden - jött az első pánik. Metrón voltam, pár perc alatt elmúlt, de aztán nem volt megállás. Rohamom nem sok volt a következő 2 hétben, inkább csak szorongás, egyszer éjszaka felébredés, szapora szívdobogás, izzadás, kézzsibbadás, úristen meg fogok őrülni stb. Aztán kicsit jobb lett, már majdnem azt hittem, na javulok, mikor két hete, találjátok ki melyik napon - telitalálat: kedd - megérkezett az újabb. Éppen ettem, mikor úgy éreztem nem tudom lenyelni a falatot, megállt a nyelés, úgy éreztem megáll a kaja a torkomban és meg fogok fulladni. Úgy elkapott a pánik, hogy azóta gyakorlatilag nem eszem. Pánik fog el az evéstől - hát nem szánalmas? Legszívesebben leköpném magamat, hogy lehetek ekkora nyomoronc. Általában az önutálat és az önsajnálat között ingadozom, időnként enyhe pánikkal, hogy lassan nyelni se fogok tudni, inni se, enni se és meghalok. Pedig ez nem olyan brutál pánikbetegség, mint az előző volt, amikor egy telefonfülkébe nem mertem bemenni. Pénteken visszamentem a doktornőhöz, átbeszéltük, elkezdtük a terápiát, és reménykedem, hogy most is legyőzöm ezt a sz*rt, mint a múltkor.

Gyűlölöm ezt a betegséget, hirtelen lecsap, megragad és nem akar elengedni. Összezúzza az embert, mert megfoghatalan, nem mutatja ki a röntgen, nem szedsz rá 3 napig gyógyszert és elfelejted. És ami a legrosszabb a legtöbb ember nem is veszi komolyan: "Pánikbetegség? Mi? Ugyanmár, hiszti, szedd már össze magadat." Vagy úgy néznek rád, hogy húha valami "dilinyója" van. Pedig csak arról van szó, hogy mi, ilyen emberek régóta küzdünk már, és már elfáradtunk.

Én bízom a gyógyulásban, hiszem már személyesen megtapasztaltam, hogy igenis ki lehet belőle jönni. Sajnos akit ez egyszer elér, annak élete során trauma vagy hosszantartó stressz miatt 1-2szer visszajöhet. Remélem ennél többször tényleg nem.

Mindenkinek KITARTÁST és JOBBULÁST!