Kedvcsináló a következő alkalomra: Parkinson Tudástár képekben

Téma címkék:
2016.02.17. 11:28
Weintraut Rita_pszichologus_pecs_parkinson625x400

Ismét megtelt a pécsi Vasutas Művelődési Ház nagyterme a „Parkinson Tudástár” második előadására kíváncsi érintettekkel, hozzátartozókkal,érdeklődőkkel, 2016. január 30-án, szombaton délelőtt.

A köszöntő után  Weintraut Rita pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán az Elméleti Orvostudományok Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója tartott vetített képes előadást a Parkinson kórral együtt járó általános és speciális pszichológiai problémákról, ezek lehetséges kezeléséről, gyógyításáról. Előadásából és a sokszínű hozzászólásokból, kérdésekből is kiderült, hogy a lelki baj is valós betegség, amely egyáltalán nem biztos, hogy magányosan, szakember segítsége nélkül is leküzdhető.

A szünetet követően Golobné Wassenszky Rita, a pécsi Parkinson Betegek Egyesületének elnöke beszélt az Egyesület céljairól, feladatairól, szervezetéről, programjairól, életéről. Kiemelte – amit egy korábbi felmérés, és a pszichológus előadása is megerősített-, hogy hasonló problémával küzdő közösségben – jelen esetben a Parkinson Betegek Egyesületében – sokkal könnyebb elviselni mind a testi, mind a lelki bajokat.

GolobneWassenszkyRita_pecsParkinson

Az első, tavaly novemberi rendezvényhez hasonlóan ismét információkban gazdag, sokak számára segítséget is nyújtó előadásokon vehettek részt az érdeklődők.

Következő előadás időpontja

A “Parkinson Tudástár” következő programja 2016. február 27-én, ismét szombaton lesz, melynek során a betegek speciális életvitelének, a mozgásnak, gyógytornának fontosságát járják körül.

Ha eddig bizonytalan voltál, vagy nem merted megtenni az első lépést, hogy sorstárs közösség segítségét kérd vagy társaságát keresd, itt a kínálkozó alkalom. Kedvcsinálóként következzen még néhány fotó a január végi rendezvényről.

resztvevok3

resztvevok1

resztvevok2

resztvevok4

rezstvevok5

Forrás: Parkinson Betegek Egyesülete – Pécs

rozsakertes
#22731 rozsakertes hozzászólása: 2016.02.17. 19:14

Zárt kapukat döngetek, süket füleket találok, mit lehetne még csinálni? Ki tudja ,megmondani? Eddig vidéken laktam, most is, de már Budapesttől 30 km-re. Eddig azt hittem, a vidéki távolság gátol meg abban, hogy egy parkinsonos közösséghez tartozzak. Most rájöttem arra, hogy a közelség sem hoz megoldást. Irigylem a pécsieket, úgy tűnik, ott egy működő csapat van. Azt gondoltam, Budapesten is fellelhető ez a fajta összetartás. Elvégre van valamilyen DELTA egyesület, van valamilyen Fogomakezed Alapítvány, van valamilyen Neurológiai Klinika, vannak szakorvosok, szakemberek, emberek. Ezeknek van honlapjuk, teljesen friss. Ezen a friss honlapon találtam én egy érdekes programot, Parkinson Iskola Haladóknak. Mivel nagyon érdekesek a témák, szerettem volna eljutni hozzájuk. Jelentkeztem a megadott email címen, de még csak válaszra sem méltattak. Szerintetek hogy lehet kapcsolatba kerülni más betegekkel? Hogy lehet részt venni érdekes előadásokon? Menjek el hívatlanul, bejelentkezés nélkül? Bezárt kapukat döngetek. Süket fülekbe kiáltok! Héj, emberek! Halljátok?

varoszoba
#22738 varoszoba hozzászólása: 2016.02.18. 15:27

Kedves Rozsakertes!
A Delta Parkinson Egyesület honlapján meghirdetett Parkinson Iskola Haladóknak 2016. rendezvénysorozat az egyesületi tagok és családtagjaik számára szerveződött.
További tagok jelentkezését is szívesen veszik, sok közös programot szerveznek, ezekben a belépést követően te is részt vehetsz. A csatlakozásban Kiss Mária áll rendelkezésedre, akivel egyeztettünk telefonon is. (Az e-mailedet ma délelőtt olvasta – ha te vagy az, akit korábban Miskolcon/környékén(?) kezeltek. :-)
Keresd őt a 06 30 443 9324-es telefonszámon és segítségedre lesz.
Üdv: Várószoba

Nyuszoka
#23429 Nyuszoka hozzászólása: 2016.06.15. 00:39

Kdves Rózsakertes!
Figyelmedbe ajánlom a a facebook-on működő “Dystoniás és parkinsonos betegek, DS-műtöttek” csoportot..
Önsegítő csoportként működnek. A betegségükkel, ill. a műtétükkel kapcsolatos személyes tapasztalataikat osztják meg és nyújtanak pszichés támogatást egymásnak, így segítve életminőségük javítását.

#22729 jobbagy imre hozzászólása: 2016.02.17. 15:31

Tisztelt Betegtársaim! Olyan kérésem lenne , hogyha lehetséges és voltatok a Parkinzon Betegek Egyesülete-Pécsi előadásán és videó felvételt tudna küldeni! Én legalább 400 Km-re lakok. Elküldeném az email, vagy a skype címem. Köszönöm Imre.

varoszoba
#22737 varoszoba hozzászólása: 2016.02.18. 15:14

Kedves Jobbágy Imre!
Információink szerint videófelvétel sajnos nem készült az előadásokról. A kérést továbbítjuk az Egyesület felé. Ha lesz rá lehetőségük, biztosan megvalósítják az ötletet.
Üdvözlettel: Várószoba

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close