VUR

Téma címkék: vur , vesemedence-gyulladás  

"A vesicoureteralis reflux (VUR) alatt azt az kóros eltérést értjük, amelynél a húgyvezetékek húgyhólyagba való belépésénél lévő záró mechanizmus működése elégtelen. Ilyen esetben a hólyag összehúzódásakor a vizelet nem csak külvilágba ürül, hanem egy része visszaáramlik a húgyvezetékbe, sőt a vesemedencébe és vesekelyhekbe is."

Az ember egy betegség specialistájává lesz, amikor az bekerül a családjába. Mi kislányunk által ismerkedtünk meg ezzel a rendellenességgel.
Három hónaposan lázas lett. Egy hétig antibiotikumot adtunk neki és úgy tűnt minden rendben, de a láz ismét visszatért. Orvosunk ekkor kezdett gyanakodni. Egy vizeletvizsgálat alapján azonnal beküldött az I-es számú Gyerekklinikára. Közölték, hogy kislányunknak vesemedence-gyulladása van és bennt kell maradni a kórházban. Azonnal kanült tettek a fejébe. Mint anyát, nagyon megrázott a dolog. Az adatait sem tudtam végigmondani, már kitört belőlem a sírás. Nehéz volt először szembesülni a helyzettel, a tehetetlenséggel. Kis idő után össze tudtam magam szedni.

Ismét kellett volna vizeletminta, de a betegség miatt ez fájdalommal járt, így várnunk kellett. Már pedzegették a katéterezést, de végül összejött.
Az ultrahang nem mutatott szervi elváltozást. Kislányunk vénásan kapta a gyógyszereket és csak ezeket vette zokon. A gyógyszer gyorsan hatott, hamar elmúltak a fájdalmai.
Másnap hazamehettünk, csak a vénás injekcióért kellett visszajárnunk még két napig.

Megkaptuk a zárójelentéssel az utasításokat: három hónapig naponta antibiotikum, ez idő leteltével pedig egy hólyagfeltöltéses vizsgálatot csinálnak.
A gyógyszert szívesen ette kislányunk. Háziorvosunk a Normaflore-t javasolta még, hogy az antibiotikum kellemetlen hatásait csillapítsuk.

Eljött a vizsgálat ideje. Mi végig bent lehettünk és elterelhettük kislányunk figyelmét, aki ismét hős volt és egy kicsit sem sírt. Egy vékony katéteren keresztül vezettek fel folyadékot a hólyagjába és közben röntgenen figyalték a folyadék útját. Közölték a rossz hírt: a vizelet visszafolyik, nem működik jól egy záróizom. A nővérke próbálta mondani, hogy ez nem olyan nagy baj, valószínű helyrejön, vannak ennél súlyosabb betegségek is, de ettől nem lettem nyugodtabb.

Egy évig tovább szedtük naponta az antibiotikumot a Normaflorral.
Az Interneten utánaolvastunk, és kiderült a legtöbb esetben magától helyrejön, nem kell műteni. Hála Istennek, mi is ide tartozunk. Egy év után ismét megcsinálták a hólyagfeltöltést, amit már kislányunk nem viselt olyan jól. Közölték a jó hírt: helyrejött, vége a gyógyszerezésnek. :)

Azóta eltelt három év és nem tapasztaltuk még a sok antibiotikum rossz hatását és még az orvosktól sincs félelme kislányunknak.
Azért osztom meg történetemet, hogy tudd: szembenézni a betegséggel sokkoló, benne lenni drága, de túl leszel rajta és véget fog érni.

 

2008.11.23 21:16 | rdia
Kapcsolódó történetek: Hiszek az emberbe

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb hozzászólások