Szülésem története

Téma címkék:
2011.01.31. 11:23

2011. 01. 13 – án szültem és életem legszebb élménye volt. Egészségügyi szakdolgozóként azt mondanám saját szülésemre, hogy zökkenőmentes volt elejétől a végéig. De számomra kedves emlék, ezért megosztom mindenkivel.

Szerda éjszaka kezdett fájdogálni a hasam, miután vége lett a CSI: Miami helyszínelőknek, ugyanis azt néztem még 22:00- ig. Éjfél előtt már fent voltam, tehát aludtam kb. 1- 1, 5 órát. Éjféltől rendszeres 5 perces fájások követték egymást, ekkor felébredt a férjem, hogy ülök az ágyon és folyton világít a telefonom, mivel azon nézegettem az időket. Felhívtuk a szülész orvost és azt mondta, indulhatunk a kórházba. Itt még nagyon jó kedvem volt, örültem, hogy nemsokára “megszabadulok” a súlytól és annyira nem is fájt még. Könnyű volt végig poénkodnom az utat Tatától a szőnyi kórházig. 01:30- ra értünk oda, megvizsgált az ügyeletes orvos, feszült a burok de nem akart elfolyni a víz. Nem csináltak semmit, megvártuk a reggel 07:15- öt, addig vajúdgattam, míg megérkezett a Főorvos Úr, aki a fogadott orvosom volt. Ő ekkor burkot repesztett, a szülésznő punctionált rajtam egy vénát, bekötötte az infusiot, bele Oxitocin és bementünk a szülőszobára. 10:00 – re lett meg a kisfiam, de az a 2- 2, 5 óra igen fájdalmas volt. Nem volt őszinte a mosolyom, az az igazság! Kitolási szakhoz érve, hallgattam az orvosra és a szülésznőre, akármennyire is szörnyen fájt, erőt vettem magamon és második nekifutásra meglett a szépséges kisfiam.

Azt gondolom, hogy a személyzet kedvessége és szakmai maximális felkészültségének köszönhetem 50%- ban, hogy ennyire “egyszerű” és komplikációmentes volt ez a csodálatos élmény.

Aki még nem szült vagy épp kismama, csak azt tudom mondani, hogy élete legszebb csodája felé közeledik és nem kell félni tőle!

#4131 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.02.01. 09:07

Nagyon szívesen, ne köszönd !

Ez így igaz, nem késő átképeznünk magunkat :)

Baráti üdvözletem Neked, és sok puszi a babának:* :* :*

 

 

#4130 agnes104 hozzászólása: 2011.02.01. 09:01

Szia!

Köszönjük szépen!

Azt gondolom én is szülésznő lennék, ha újból kezdeném a pályát, bár talán még nem késő egyikünknek sem. :)))

#4129 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.02.01. 07:51

Kedves agnes !

Gratulálok Neked, jó egészséget kívánok mindannyiatoknak !

Öröm volt olvasni a történeted, mert az emberi lét legfőbb célja a gyermek.

Én ha újra megszületnék, szülésznő lennék :)))).

Üdvözlettel:XY.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close