Elmélkedés:)

Téma címkék:
2011.03.14. 20:32

Azon gondolkodtam már régóta,- illetve amióta, kevert szorongásos depressziós zavart állapítottak meg nálam,- hogy olyan különös, de mintha kivülről szemlélném a világot. Olyan mintha kivülálló lennék. Minden más, minden olyan távolinak tűnik. Az emberek akiket ismerek, nem is tudják, hogy mi van Velem. Anyumékon kivül persze. Aztán meg, az az érzés kerített hatalmába, mintha semmi sem lenne ugyanaz. Talán én nem látom jól. Azóta, hogy hangulatingadózásaim is vannak, és van amikor padlón vagyok sokat gondolkodik az ember az életről. Hogyan éljen, mit csináljon máskép, és a gyógyuláshoz vezető utat fürkészi.

Egy azonban biztos,- asszem Rabbi írta,- semmi sem lesz olyan mint előtte. Azonban, ha így van, remélem, hogy csakis jó írányt vesz az életem, életünk:)Megváltozik minden, és más leszel. Egy útra léptem, léptünk, ami nagyon nehéz, de magunknak megtalálnunk, hogy vajon mi az amit ebből fel tudunk használni a rossz “helyzetből”, a későbbiekben.

Én többek között abban reménykedem, hogy rendbe tudom majd tenni az életemet. Kézbe tudom venni, a sorsomat, és a újra tudok nyitni a világ felé. Ehhez még sok idő, és türelem kell, mert ez egy betegség, és nem hiszti, vagy bármi más…..

Köszönöm, hogy Ti itt vagytok, és támaszkodhatok Rátok:)

Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban, másként nem. Ha nem tanul meg repülni, akkor a róka felzabálja.(Csernus Imre)

#5247 Kisprucsok hozzászólása: 2011.03.16. 06:47

Kedves Gigi!

Köszönöm a bíztatást! Sok erőt adtok nekem mindannyian!

Csernusról annyit, hogy én bírta amikor még a tv-ben volt és odamondogatott,

Most éppen a Drogma című könyvét vettem ki a könyvtárból, mert csak ez volt bent sajnos, illetve egy másikat is, de az inkább más tészta és nem ő írta egyedül hanem volt még 2 szerzőpáros melette.

Szép napot!

#5246 Gigi30 hozzászólása: 2011.03.15. 20:35

Oké Abigél!:))Menjük, gondolom, ha lenne rá lehetőség sokan csatlakoznának:)

Igen, marad kapaszkodó, többek között Csernus doki:)

Jó éjt:)

#5245 abigel hozzászólása: 2011.03.15. 20:33

Gigi,

menjünk együtt!!! Karib-tenger egy évre:))…napfény, tenger, pálmafák, úszás, olvasás, napozás, kaja, koktélok, jó pasik, semmittevés, szórakozás…hmmmmmmmmm?…mi bajunk lenne?

De addig is marad nekünk Dr Csernus:)))

Jó éjt neked:)))

A

#5244 Gigi30 hozzászólása: 2011.03.15. 20:24

Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat:) Nagyon aranyosak vagytok, és nekem sokat jelentenek:)

Igyekszem gyógyulni, és remélem Ti is:) Néha jó lenne, egy- egy hétre elvonulni valahová, ahol az ember gyógyulhat. Most azonban, a mi kezünkben van a gyógyulás lehetősége..

Kisprucsok, fel a fejjel!Hinned kell, hogy sikerülni fog a kilábalás!

Abigél, én köszönöm Neked!Remélem én is, hogy ezután is:)

Dr. Csernus…Igyekszem majd elolvasni valamelyik könyvét.:)

#5243 abigel hozzászólása: 2011.03.15. 20:11

Szia Gigi:)))

te megtanulsz repülni, hiszem és tudom…másképp nem is lehet…szeretem Csernust…szeretem, mert csak úgy odavágja…szeretem az egyenes embereket, az őszinte és kritikus embereket, akik szemtől-szemben mondják…még ha fáj is…de ettől fogunk felállni…ha ezen elgondolkodsz, az őszinte mondatokon, még ha abban a percben vérig is sért…de ez visz előre…ha belegondolunk, hogy igaza van…ebben a pár sorban benne van…hogy igaza van, ha nem jutunk túl a nehézségeken, mi saját magunk, akkor más nem fog tudni segíteni, és beleesünk abba, ahova nem szeretnénk…

Az őszinteség köszönnivaló…köszönöm neked…mindent idáig, és remélem ezután is:))) az érett személyiség képes elviselni, és saját hasznára fordítani a kritikát…aki nem, ott bibi van:)))…kívánom mindenkinek, hogy egyszer el tudjon beszélgetni Dr. Csernussal…nem egyszerű, de kifizetődő…addig is Gigi, írj csak ilyen sorokat, idézeteket, mert szükség van rá…rád:))

Szép estét,

Abigél

#5242 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.15. 17:21

Csernus Imre gondolom úgy vélekedik mint sokan mások és én:

Azt edd ami jó maradt, a többit a dögmadarak.

#5241 Ikszypszilon hozzászólása: 2011.03.15. 14:31

Nagyon szépen köszönjük ezt a történeted neked. Minden és mindenki benne volt.

A hobbi és újabb célok segíthetnek, bármilyen aprók is. Sikerélménnyel ajándékoznak meg:)

#5240 Kisprucsok hozzászólása: 2011.03.15. 08:01

Szia Gigi!

Ez a Csernus Imre féle idézet nagyon tetszett, sok igazság van benne.

Én is szeretném rendbe tenni az életemet, csak az a gond, hogy ami megtörtént azt már nem lehet, legalábbis van olyan amit nem. Mondjuk tudom, hogy nem szabad hátranézni csak előre.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close