A bürokrácia gyilkol, nem csak a daganat?

2016.10.05. 10:20
toltotoll_toll_level_625x400

A Betegszervezetek Országos Szövetségének nyílt levele Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez

 

 

 

 

Az elmúlt időszakban több alkalommal is foglakozott már a média is azzal, hogy még 2016 július 15-én egy egészségügyi rendelettervezetben az Emberi Erőforrások Minisztere előterjesztette négy priorizált terápiás területen (melanoma, prosztatadaganat, onkohematológia, tüdődaganat) 15 új, innovatív gyógyszer támogatásba történő befogadását. Azaz e 15 gyógyszer így végre valóban elérhetővé válna a rászoruló betegeknek.

E gyógyszerek támogatásának pontos szabályait az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) közösen kialakította az orvos szakma, és abban is teljes egyetértés volt, hogy szakmailag indokolt e készítmények hozzáférhetőségének megteremtése. A rendelettervezet szerint a pénzügyi forrás a hatóanyagok befogadására rendelkezésre áll, azt a Nemzetgazdasági Minisztérium is jóváhagyta.

Ezen gyógyszerkészítmények finanszírozása szoros elszámolással, az úgynevezett tételes finanszírozással történik (azaz minden egyes felhasznált adaggal egyesével el kell számolni), és beszerzése is központilag, közbeszerzéssel történik.

Tehát a szakmai konszenzus megszületett, a szükséges pénz rendelkezésre állt már több mint 2 hónappal ezelőtt is…

A jelenlegi kormányzati struktúrában ahhoz, hogy a szóban forgó rendelet kihirdetésre kerüljön a Miniszterelnökség jóváhagyása szükséges, mint ahogy az ilyen közbeszerzések meginduláshoz is a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárságának hozzájárulása szükséges.

Mivel itt minden egyes hónap késlekedés az érintett betegek halálát jelenti, az egészségügyi ágazat szereplői próbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy ezen utolsó lépés is megtörténhessen. A hozzánk eljutott hírek szerint viszont e lépéssel az illetékesek meg akarják várni az egészségügyi saláta törvény kihirdetését, ami beláthatatlanul elhúzhatja a folyamatot akár jövő év első negyedévéig, miközben a betegeknek és családjaiknak tényleg nincs több hónapjuk az új gyógyszerre várni.

Információink szerint, ha megindulhatna a közbeszerzés a hatóanyagok mintegy felénél a rászoruló betegek akár már november 1-től megkaphatnák állami támogatással az új onkológiai terápiákat, a másik felénél pedig december 1-től válnának elérhetővé az új gyógyszerek.

Könnyen lehet tehát, hogy a beteg, akin november 1-én még segítene az új terápia, menthetetlen lesz mire a határidő nélküli adminisztratív lépések megtörténnek, nekünk pedig tehetetlenül kell szemlélni mindezt és számolgatni a napokat. Vajon most már tényleg csak azon múlik az érintett betegek 2016-os gyógyulási esélye, hogy pl. egy nagyon magas szintű vezetői döntés gordiuszi csomóként átvágja-e a bürokráciát? Számíthatnak-e a betegek az állami vezetők enyhítő gondoskodására, hogy új reményhez jussanak?

Aláíró szervezetek:
Betegszervezetek Országos Szövetsége (BEMOSZ)
Magyar Rákellenes Liga

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close