“Hogy a családbarát ellátás ne csak szlogen legyen a koraszülött osztályokon”

2015.09.24. 19:14
Melletted a helyem_Dr Nador Csaba_625x400

Magyarországon 9 % körüli a koraszülések aránya, ami nagyon magasnak számít Európában. A megelőzés, valamint a koraszülött babák egészségének biztosítása olyan feladat, amelyért van még mit tennünk. Ezt felismerve Melletted a helyem Egyesület néven civil szervezet alakult szakorvosok, érintett anyák, szakápolók összefogásával. Múlthéten tartották Budapesten első sajtótájékoztatójukat.

Az Egyesület neve konkrétan utal az alapítók egyik legfontosabb üzenetére: akár a nap huszonnégy órájában a koraszülött gyermekkel lehet és kell lenni. Ez a szülők törvényadta joga, egyben fontos eszköz is a baba fejlődésének elősegítésére. A szülő érintése és a minél előbb megkezdett anyatejes táplálás ma már egyértelmű, hogy rengeteget számít a korán érkezett újszülött fejlődésében – mondta Dr. Nádor Csaba neonatológus főorvos, az MH EK (Honvédkórház) Perinatális Intenzív Centrumának vezetője. Ezután felsorolta az Egyesület tíz alapítójának nevét, akik között szép számmal akadnak orvosok, nővérek, bábák és szakpszichológusok.

A sokszínűség pedig nem véletlen, ugyanis valamennyien a szakmák, a döntéshozók, az érintettek és a társadalom egészének összefogását sürgetik, mert – mint Prof. dr. Ertl Tibor neonatológus, egyetemi tanár, szak-és továbbképzésért felelős dékáni megbízott (PTE ÁOK) hangsúlyozta – az országban elérhető 24 db koraszülött intenzív osztály (PIC) technikai felszereltsége kitűnő, ám a szakember kevés és a mentalitás sem mindenhol megfelelő.

Dr. Pusztai Zsófia, a WHO Magyarországi irodájának vezetője videóüzenetben üdvözölte az Egyesület megalakítását. Mint elmondta, a WHO és még számos nemzetközi szervezet tartja rendkívül fontosnak a koraszülött ellátás ilyetén fejlesztését és megközelítését, erről különböző ajánlásokat is rendszeresen kiadnak. A felsorolt szempontok közül Pusztai Zsófia kiemelte az anyatejes táplálás és a kenguru módszer elősegítésének jelentőségét.

A koraszülött ellátás eszköztárában van egy gyógyszer – hívta fel a figyelmet dr. Szabó Miklósszintén alapító tag, neonatológus, egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője – ez pedig az édesanya és édesapa teste, melyet a legtöbb koraszülött baba sajnos Magyarországon nem kap meg. A II. Világháború óta nem volt olyan összefüggő 5 év, mikor ne nőtt volna az első életévüket túlélő koraszülött babák száma, azonban 2008 óta nem mozdult a mutató – ez pedig azt tükrözi, hogy komoly el nem végzett feladatunk van – hangsúlyozta a szakértő. Minden ezer koraszülött gyermekből öten nem élik meg az első születésnapjukat – az így elveszített babák mintegy kétharmada 1500 g alatt jön világra. (Az 1500 g feletti súllyal született gyerekek 95 %-a egészségben életben marad.) “Cél, hogy legalább 20 %-kal javuljon a helyzet, és a 9 %-os csecsemőhalálozást 8 % alá tudjuk vinni” – tájékoztatott a szakember.

A nehézségeket le kell küzdeni

Nagy Lívia, az Európai Alapítvány az Újszülött Gyerekek Ellátásáért Szülői Tanácsadói Testületének tagja irodalmi igényességgel megírt személyes történetét osztotta meg hallgatóságával. Abban az időszakban, míg kisfia inkubátorban volt, ő még csupán kétszer 20 percet tölthetett gyermekével, amit érthető módon iszonyatosan nehezen élt meg. Minden koraszülő nőnek azt tanácsolja: álljon ki jogaiért és küzdjön meg azokkal a speciális lelki nehézségekkel, amelyeket ez a probléma az ember életébe hoz.
Egy felmérés szerint a koraszülő nők 90 %-nak tönkremegy a házassága – tudtuk meg többek között Nagy Líviától. Náluk is adódtak nehézségek, ő ugyanis rettegett gyermeke életéért, férje pedig inkább az apró pozitív hírekre igyekezett koncentrálni. A nehéz helyzetben nem megértettnek lenni falakat emelhet a párkapcsolatban is –

Nagy Líviáék azonban nem hagyták, hogy az ilyen nehézségek tönkretegyék házasságukat, és végül minden rendbe jött: az akkor kétgyerekessé váló család azóta további két gyermekkel bővült.

Az Egyesület deklarált céljai

Nádor Csaba összefoglalta az Egyesület működésére vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Így megtudtuk, hogy deklarált céljaik között szerepel a koraszülés megelőzése, a csecsemőhalálozás csökkentése, továbbá a koraszülöttek korai fejlesztésén alapuló gondozás szakmai támogatása annak érdekében, hogy az idő előtt érkező gyermekek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a lehető legtöbb időt töltve szüleikkel, családtagjaikkal.
Az Egyesület elsőként egy átfogó hazai, azon belül a családközpontú eljárásokat kiemelten kezelő felmérés elkészítését szorgalmazza, amely elősegítheti a későbbiekben a szakmapolitikai ajánlásokat, és a további szakmai tevékenységek koordinációját.
Az Egyesülethez minden olyan cég illetve magánszemély csatlakozhat, aki egyetért céljaikkal, ám ennek feltétele, hogy az új tag konkrét tevékenységet ajánljon fel a célok megvalósítása érdekében. Az egyesületről bővebb információ és tevékenységük nyomon követése a weboldalukon keresztül lehetséges.

Elengedhetetlen a szülők bevonása az ápolásba

A legfontosabb üzenetként Nádor Csaba hangsúlyozta: „Az édesanya jelenléte elengedhetetlen az anyatej-termelés beindulásához és mindkét szülő kell a család formálódásához, hisz csak így válhatnak kompetens szülővé. A koraszülött lét elfogadása, a hosszú távú pszichés zavarok megakadályozása csak így lehetséges. A szülők bevonása az ápolásba, rendszeres edukációjuk is része az intenzív osztályos ápolásnak. A koraszülött-, és újszülött osztályokon az anyukáknak gyerekük mellett van a helyük. Hogy a családbarát ellátás ne csak egy szlogen legyen.”

(RA)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close