Idén 10 éves a kutatók éjszakája – egészségügyi pragramok

2015.09.16. 12:12
kutatók éjszakája625x400

2015-ben is több ezer középiskolást és egyetemistát vár a Semmelweis Egyetem a Kutatók Éjszakáján. Idén a korábbi évek legérdekesebb programjaival várják az egyetem önkéntesei a látogatókat.

Az intézeti programok közül évek óta a legnépszerűbbek a bonctermi látogatások és a sebészeti, robotsebészeti gyakorlatok, vagy akár az interaktív lézer bemutató. Ezen az éjszakán a nagyközönség előtt egész évben zárt laborokba is bejuthatnak, van ahonnan például hazavihetik a DNS-üket, a máshol pedig több ezer éves múmiákat csomagolhatnak ki virtuálisan.

Nem marad el idén sem a gyerekek számára tartott videó-endoszkópos sebészet, és érdekes orvosi kémiai és biokémiai kísérleteket láthatnak az Orvosi Vegytani Intézetben, sőt a vállalkozó kedvűek maguk is bekapcsolódhatnak a kísérletekbe. Azokat a lányokat, hölgyeket is várja a Semmelweis Egyetem, akik tudni szeretnék milyen egy csecsemőt karban tartani, öltöztetni, pelenkázni, fürdetni – ezen az éjszakán ezt is megtehetik élethű demonstrációs babákkal.

Idősebbeknek ajánljuk

Természetesen az idősebbeket érdeklő programokkal is készül a Semmelweis Egyetem, például a halláskárosodásról, infarktusról szóló előadásokon is részt vehetnek, az Egészségtudományi Karon akár gerincproblémákkal kapcsolatban személyes tanácsadást is kaphatnak.

Fejnyaki daganatok szűrésén is részt vehetnek a látogatók Fül-­Orr-­Gégészeti és Fej-­Nyaksebészeti Klinikán, vagy a „plakk” vizsgálatról tudhatnak meg többet az ország egyik legmodernebb szív-CT készülékének segítségével a  Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

Érdekesnek ígérkező tárgyalás

A gyógyítási, kutatási programokon túl a betegjogok iránt érdeklődők a Sok sebből vérzik a tárgyalóterem című előadáson egy fiktív betegjogi perben vehetnek részt, pozíciójuknak megfelelően érvelhetnek is, a tárgyalás végén a bíró ítéletet is hirdet.

Letölthető program

A Semmelweis Egyetem letölthető programlap ide kattintva tekinthető meg,  illetve megtalálható a Kutatók Éjszakája 2015 oldalán.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)

(Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close