Segíteni szeretnénk Eszternek

2015.07.29. 11:47
Dobi Eszter es Anna350x460

Dobi Eszter még kislány, de sajnos nem játszhat a kortársaival. Egyedül ugyanis szinte semmire nem képes. 2006-ban egy áramütés következtében oxigénhiányos állapot lépett fel nála, lélegeztető gépre került.
A kislányt a családja 8 éve otthon ápolja.
Egy készülék beszerzése sokat segítené Eszter fejlődését, ebben kérjük olvasóink segítségét is.

 

 

 

 

Anna levele

Eszterre a Facebookon bukkantunk rá, ahol testvére, Anna kezdett kampányba “Neki is kell a Segítség, Segítsünk Esztinek, hogy újra kommunikálhasson” címmel.
Innen jutottunk el a www.tegyjot.hu oldalra, itt vagy ugyanis lehetőség segíteni számukra és itt olvasható a történetük is, amit Anna foglalt össze levelében:

“A rengeteg segítségnek, fejlesztésnek köszönhetően Eszter állapota javult, kijött a kómából, és most már ott tartunk, hogy egyre jobban tudunk vele kommunikálni, de beszélni még sajnos nem tud. A kommunikációban egy óriási előre lépési lehetőségünk van, mivel idén januárban Magyarországra is beérkezett az úgynevezett „szemegér“, amit néhány héttel ezelőtt ki is próbálhattunk. Ezzel az eszközzel még jobban fejlődne a kommunikációs képessége, és jelezni tudná, ha valami fáj neki, éhes vagy játszani szeretne.”

Eszter kipróbálta a szemegeret

A kislány 8 év után először tudott játszani egyedül, a szemegér segítségével. Felvétel is készült róla, amit ide kattintva tudtok megnézni.

1798 ember, fejenként 500 Forint

A szemegér ára igen borsos és a hozzá tartozó programokról még nem is beszéltünk. A szükséges 1.000.000 Ft-ból 101.000 Ft már összegyűlt.
Amennyiben szívesen segítenél, A Tégy Jót oldalán 500 Ft-os kupon megvásárlásával van lehetőséged támogatni a családot, hogy mielőbb megvásárolhassák a készüléket. Egy ember több kupont is vásárolhat.

Fontos tudnivaló, hogy a A Tégy Jót!® nem von le jutalékot a gyűjtésekből.
A támogatás összege közvetlenül a támogatott számlájára kerül.

Köszönjük, ha velünk együtt segítesz.

Eszter játszik

Eszter játszik

A Tégy Jót (www.tegyjot.hu) oldala kizárólag jótékonysági ügyeket jelenít meg és támogatást gyűjt rászorulóknak. Az oldalt két magánszemély, Ganyi Károly, és Pásztor Marianna, a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány egyik kuratóriumi tagja üzemelteti. Közülük az oldal készítője és ötletgazdája maga is súlyosan mozgáskorlátozott.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close