Új genetikai teszt segít a szervezet biológiai korát kimutatni

2015.09.10. 11:02
kerteszkedes_idos holgy_kislany625x400

A londoni King’s College kutatói szerint hasznosabb a biológiai életkort megállapítani, mint a születési dátumból kiindulni. Az új teszt segíthet előre jelezni, mikorra várható a halál vagy mekkora az időskori elbutulás, azaz a demencia kialakulásának kockázata – olvasható a Genome Biology című szaklapban megjelent tanulmányban.

A kutatók több ezer emberi szövetmintát elemeztek, megvizsgálták a vér-, agy- és izomszövetek 150 génjének aktiválódását 65 éves korban. Ezzel elkészítették az “egészséges öregedés” képletét, amelyhez viszonyítva megállapítható, ki milyen ütemben öregszik a vele egykorúakhoz képest.

Jamie Timmons, a King’s College professzora a BBC-nek elmondta, minden emberi szövetnek megvan a közös, egészséges öregedési képlete, ehhez viszonyítva – úgy tűnik – sok minden megjósolható, egyebek között az élettartam és a mentális képességek hanyatlásának esélye is. A kutatócsoport szerint az egészség és az életkor két különálló dolog: árthat az egészségének, aki úgy dönt, egész nap tétlenül hever a díványon, ám úgy látszik, a biológiai kort ez nem befolyásolja. A tudósok szerint pontosabb képet akkor kaphatnak, ha az életmód jellemzőit és a biológiai kort együtt vizsgálják.

Tervezik, hogy szervdonációs tesztet is fejlesztenek az új eljárással, hogy megvizsgálják, az életkoruk alapján ugyan idős, de biológiailag mégis fiatal emberek alkalmasak-e a biztonságos donációra.
Timmons szerint a genetikai teszt a demenciakockázat felmérésének is “hasznos eszköze” lehet, segíthet előre jelezni, az életkorral összefüggő betegségek esetében milyen egészségügyi ellátásra, megelőzésre lesz szüksége egy-egy páciensnek a jövőben.
http://www.bbc.com/news/health-34153135

(Forrás: MTI)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close