Tündérhegy szanatóriumában beszélgettünk egy alkalommal a kiválló pszichológusommal (Isten áldja meg Gabriellát!) arról, hogy milyen folytogató helyzetbe kerültem: 1.Szeretett hivatásomat, a zenetanítást el kellett hagynom a nevetségesen alacsony fizetés miatt, és segédmunkásként voltam kénytelen keresni 3 gyermekem megélhetéséért. 2.Mivel munkám heti 6x 10 órát, +6x3 óra utazást igényelt, családommal csupán ritkán találkoztam, s feleségem -jogosan igényelve a gyengédséget- másnal talált romantikát. 3. Kedvesem számára azután én mar csupán boldogsága akadálya lettem, s a váláshoz minden áron ragaszkodott. Így elszakadtam 3 drága gyermekemtől is. 4.Munkám helyi adottsága és az órabér miatt két választásom maradt: vagy együtt vagyok 2 hetenként másfél napot gyermekeimmel, vagy nem látom őket és fizetem a gyerektartást és lakhatásom költségeit. 5.Egyházamban betöltött szolgálataim (hitoktatás, kórusvezetés, missziós csoportvezetés, lelkészi szolgálat reménye) mind-mind szertefoszlott, mert nálunk egy elvált ember még ajtónállónak sem felel meg. Minden, ami számomra fontos és értékes volt semmivé vált. Az életem kilátástalanná vált....

Aznap, -a beszélgetés után- haza utaztam szüleimhez és egy átbeszélgetett este után nyugovóra tértem. Mellkasom milliónyi hólyagocskája azonban átalakult egy dudazenekarrá és elvett minden erőt és álmot rólam. A januári friss éjszakai levegőn a sétálás reményt adott az erőrekapásra, a zenekar lecsillapítására. Végül 2 órás séta után rájöttem, hogy az nem fog menni. Irány az ügyelet! Ott egykori osztálytársam oldotta meg a problémát egy jó adag injekcióval. Másnap templom, hátam mögött összesuttogó emberek, görbe tekintetek, régi barátaim sajnálkozó kérdései. A hosszú hétvége után beszámoló az ügyeleten viselt dolgaimról. Már allergiám tünetei, az asztma fulladásai a több, mint egy hónapos pszichiátriai kezelés nyomán megszűnni látszottak. Miért ez a súlyos visszaesés?! Gabriella keveset beszélt,és kérdezett. "Mit érzett,amikor fulladt? Volt már hasonló érzése más szituációban" -"Igen, amikor egy alkalommal szereltem R21-esem kipufogórendszerét, és az emelő megbillent és  az autó rám ereszkedett. Az autó súlya kipréselté belőllem a maradék levegőt és beszorultam. Se ki, se be. Sem én, sem a levegő. Hosszú és kétségbeesett próbálkozás után szabadultam meg az autó szorításából. Ugyan azt az érzést éltem meg a hétvégén." -"Emlékszik miről beszéltük pénteken?" -"Természetesen! Életem kilátástalanul szorult helyzetéről." -"Tudja már miről muzsikált a dudazenekar a mellkasából a hét végén?" -Asztmácskám mélyen elszégyelte magát és elhagyott az allergiámmal együtt egy hosszú időre. Amikor New York egyik raktárépületének belső építészetét bontottam, betegesen kéjes érzessél  szívtam magamba a vastag port, hogy másnap reggel a fürdőszobámban szabaduljak meg attól." NINCS TÖBBE ASZTMA! NINCS TÖBBE ALLERGIA!" ujjongtam.

Közben az élet átsodort Kaliforniába, ahol új feléségemmel házát vettünk hitelre. 3 évi szorgos ezermesterkedésemmel, mindig időben fizettük a részleteket, azonban munkám a 2008 szeptemberi gazdasági válság miatt decemberre elfogyott. Piciny javítgatásokon kívül nem volt komoly fizetőkepés kereslet szolgáltatásomra 4 hónapon keresztül, és azóta sem lendült vissza az üzlet. Jövedelmem csupán megélhetésünkre elegendő,és a házunk részleteit többé nem tudtam fizetni. Hogyan,és hova tovább?! Az elmúlt héten egy mexikói árvaház felújjitásán dolgoztam bőséges fizetségért: SZERETETÉRT. Szörnyű port vertünk a munka előkészítésekor. Már az első éjszakára megjelentek a dudások és tudom ismét éktelen sípolásba kezdett. Eszembe juttatta a visszatérő asztmácskám a vicces történetet: Szent Péter szunyókál a Mennyeknek országa kapujában a portás fülkében. Kicsi a forgalom. Egyszercsak kopogtatnak. Leakassza a kulcsot és megforgatja azt a rozsdás zárban. Kinyitja az ajtót, de nem lát senkit odakint. Visszazárja gondosan az ajtót és visszaül kényelmes foteljébe azzal a gondolattal, hogy biztosan vágyálmát hallotta kopogásnak, de amint visszaszunyókált, ismét kopognak. Kulcs, ajtónyitás, kinéz, de ismét senki sincs odakint. A bosszúság nem hagyja aludni, míg ismét kopognak.Tüstént kinyitja az ajtót, hogy ráförmedjen a szórakozó gézengúzra, de atyafinkat találja ott. "Hát te meg mit szórakoztál  velem már 3-szor is? -Nem én szórakoztam, hanem azok ott lent a defibrilátorral." Nos én a 3-szori befulladásom után magamtól jöttém vissza az ájulásból a szolgálatba. Nem volt jó érzés! No nem a fulladás, mert az 1mp sem volt, hanam a visszatérés. Előttem a feladat, hogy -mostmár kivalló pszichológus nélkül -ismét megszabaduljak lelkem fojtogatójától és a gyógyszerektől.