Tizenkét évvel ezelőtt lettem “hivatalosan” depressziós. 92-ben nyugdijba menekültem a rendszerváltás elől ( filozófia-történelem szakos tanár vagyok, marxizmust tanítottam egy főiskolán). Nyugdíjas éveim egy méh és petefészek eltávolitó műtéttel kezdődtek. Rosszabbodott a családi örökségben kapott   II. diabeteszem.Különféle bajok törtek rám: fülzúgás, pajzsmirigy tultengés, majd, később aTSH magasabb. Állandó hólyaghurut (amiről 2005-ben derült ki, hogy egy végbél fissura (repedés) okozza, ekkor befoltozták) Mint utóbb kiderült, már ekkor jelentkeztek azok a tünetek, (rengeteg bélgörcs, puffadás, felfuvódás, szél, hasmenés és székrekedés váltakozása), amiről 2003-ban kiderült, hogy lisztérzékenység. A 90-es évek végén rettenetes volt a közérzetem, mindenem fájt, alig mertem az utcára kimenni, mert 10 perc séta után rohannom kellett a WC-re. A környék összes presszójában, nyilvános WC-jében ismertek már. Amikor megint bekerültem a kórházba, diab kezelőorvosom elküldött a pszichiátriára. Át akart venni a doktornő, mert nagyon rossz lelkiállapotban talált. Nem mentem, mert a pszichiátria zsúfolt és csúf volt. Egy darabig átjártam hozzá a belgyógyászatról, ahol feküdtem, majd kikerülve a kórházból a  kerületi pszichiáterhez jártam . Gyógyszert kaptam, volt néhány beszélgetés, kicsit javult a közérzetem. Unokahúgom, aki belgyógyász-kardiológus szakorvos, kórházával együtt a közelembe került, igy átmentem hozzá, illetve az általa ajánlott kiváló diabetológushoz (Az elkőző diabetesz szakorvos is kiváló, országszerte híres szakorvos volt, de a kórházat nem szerettem.).

Pszichiátriai kezelésem is más kezekbe került, lényegében felírták a gyógyszert, és kész. 2003-ban, testileg igen leromlott állapotban kerültem az új kórházamba (ami már nem volt új, 3 éve jártam már ide) Kiderült a lisztérzékenység, gyomorfekélyem és gyomorvérzésem volt, a colonoskópiát nem lehetett elvégezni, mert a sygmabélben egy olyan hajtűkanyar van, ami nem engedi át a műszert). Ekkor átállitottak inzulinra,, elkezdtem a nagyon szigorú lisztérzékeny és laktózérzékeny diétát (tojásérzékenységemről már gyerekkorom óta tudok), rettentő rossz anyagi helyzetem miatt leszoktam a dohányzásról. Ez a három tényező, + az antidepresszánsok, + a műtét hormonális hatása azt eredményezte, hogy hirtelen 25 kg-ot híztam. Mostmár a kövérség (100 kg vagyok 162 centi)is hozzájárul azokhoz a keresztcsont menti fájdalmakhoz, ami miatt sem állni, sem járni nem tudok. Szerintem a vastagbelem fáj, legalább is a fájdalom összefüggése a széklet bajokkal erre mutat.

Egyedül élek, átlagos jövedelem alatti nyugdijból egy kis garzonban. Ezek után csak azt szoktam kérdezni: Mi volt előbb, mi minek a következménye? A testi bajoktól a lelki bajokig, vagy fordítva, ?  Háromféle gyógyszert szedek a depresszióra, és ezzel egész jó a helyzet. De rengeteg testi bajom és fájdalmam nagyon nehézzé teszi az életet. Ha depresszióm romlik, annak mindíg a testi tünetek romlása áll a hátterében.  Egyszer, szép fokozatosan abbahagytam az antidepresszánsokat. Rémes lett a világ, testileg-lelkileg egyaránt, tehát gyorsan visszaálltam.. Mostmár ez így is marad.