Azt sem tudom hol kezdjem.Gyerekkorom nem volt a legfényesebb,a párkapcsolataim katasztrófák voltak.Barátaim is csak akkor voltak,ha épp mellettük álltam,amúgy észre se vették,hogy létezem.Aztán 15-16 évesen kezdődött el az iskola problémám is.Kezdetben még csak néha lógtam,később már be se tudtam menni,mert fulladtam és szorított a mellkasom.Az érettségit sikerült letenni, hála osztályfőnököm támogatásának,de utána…3év semmibe veszett egy […]
Megírom a történetem.

“Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent…”

“Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent…” Ezt mára már elfelejtették az emberek. Ezért nincs helyed sehol. Megértelek, habár, az öngyilkossággal való játszadozás, az rám nem jellemző. Ha megteszem, az végleges lesz, készülök rá lélekben. Most még nem vagyok elég bátor. Szeretnék szépen, és méltósággal távozni, a lehető leg kevesebb gusztustalan nyomot hátrahagyva leköszönni. […]
Én és a pánikom

21 éves vagyok,és pánikbeteg,nehezemre esik beismerni,mert az ember ezt valahol szégyellni való dolognak gondolja,főképp ha erőseb ,magabiztosabb embernek tűnik,úgy még nehezebb…. Nekem ebben egy film segített. Néhány hetet vetítették az én és a pánikom című filmet. Rájöttem, hogy tagadhatom, szedhetem a xanaxot, ami nem segít, csak a memóriámat teszi tönkre… Meg akarok gyógyulni! Bármilyen megoldást, […]
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- A nagy “sárkányfű”-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - nora51 2023.07.15.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - nora51 2023.06.19.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - klmaan 2023.06.18.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - nora51 2023.06.18.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - Vadnefelejcs 2023.06.17.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - klmaan 2023.06.16.
- Fibroscan - Boy123 2023.02.25.
- Pikkelysömör - klmaan 2023.02.24.
- Úgy érzem, nem bírom tovább - nora51 2023.02.23.
- Fibroscan - Makara_dr 2023.02.22.
Legfrissebb történetek
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
- Fibroscan - 2022.10.22.
- cellebralis attaxia vagy kisagysorvadással - 2022.06.11.
- Hepa B - 2022.05.30.
- Meghívó május 7-re VIMOR-rendezvényre - 2022.05.03.
- Légcső szűkület - 2022.04.12.
- Bentlakásos otthon munkalehetöséggel pszichiátriai betegeknek - 2022.01.08.
Legfrissebb cikkek
- Januárban is vár a VIMOR Klub! - 2020.01.20.
- November 29. VIMOR Klub! - 2019.11.27.
- Augusztus utolsó péntekén várunk benneteket szeretettel! - 2019.08.27.
- Ha június, akkor Vimor Klub! - 2019.06.11.
- Vimor klub meghívó - 2019.04.02.
- Hepa B-s és C-s betegek figyelmébe ajánljuk – Meghívó - 2019.03.05.
- A február a VIMORRAl indul - 2019.01.24.
- Ünnepi hangolódás a VIMORRAL - 2018.12.04.
- Most kaptuk! Meghívó: 15 éves a VIMOR! - 2018.11.15.
- Ráérsz október 19-én? Várunk! - 2018.10.10.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek

RSS 2.0 Kommentek
