Bppv leírása

A benignus paroxizmális pozicionális vertigo (jóindulatú helyzeti szédülés) BPPV gyakori betegség. Ilyenkor a vertigót a fej helyzetének a megváltozása váltja ki. Jellegzetes módon lefekvéskor, felkeléskor, ágyban forgolódáskor, illetve a fej hátrahajtásakor, például feltekintéskor következik be. Akkor jelentkezik a betegség, amikor a belső fülben található kálcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a belső fül kis félkörös ívjárataiba (csatornáiba) bejut. Ezek a kis darabkák mozgásuk során ingerlik a belső fül érzékelőit, ezáltal heves forgó jellegű szédülést hoznak létre. A vertigónak ez a típusa ijesztő lehet, de ártalmatlan jelenség.

Bppv tünetei

Rohamszerűen kialakuló forgó szédülés, amely általában 10-20 másodpercig tart, és jellegzetesen bizonyos fejhelyzetben jelentkezik. Vertigóval járó időszak rendszerint heteken belül magától rendeződik, de általában kezelés szükséges. Arra is van példa, hogy hónapokig fennállva a hányinger és hányás révén kiszáradáshoz vezet. Halláscsökkenés és fülzúgás (tinnitus) nem fordul elő.

Bppv kezelése

A panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítják a belső fület ingerlő helyről. A cél az, hogy olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ezt az Epley manőver segítségével érhetjük el, amit a beteg megtanulhat és azonnali javulás érhető el gyógyszerek nélkül is. Az eljárás sikeressége 90-95 százalék is lehet, előfordulhat azonban, hogy az eljárást időről-időre meg kell ismételni, mert egyes esetekben a verigó újra visszatér. A vertigót provokáló helyzetek elkerülése jó hatású lehet. Ajánlott még a Semont féle repozíciós manőver vagy a vestibularis manőver.

BPPV nálam is beköszöntött sajnos

2009.06.03. 19:54
Téma címkék:
Sajnos nekem is elkezdödött 30 évesen ez a fránya BPPV szindróma. Elöszőr sírtam megijedtem sőt volt, hogy eldőltem annyira rosszul voltam, majd elmentem neurologushoz aki azt mondta Bppv ...
Teljes történet »

Labyrint torna bppv-re

2009.05.06. 05:17
Téma címkék:
Jónapot minden sorstársnak! Sajnos nekem is BPPV- van. Ha valaki pontosan le tudná írni a labyrint torna gyakorlatokat nagyon megköszönném. Vagy hogy honnan tudnám le tölteni? üdv.
Teljes történet »

Sziasztok sorstársak a szédülésben!

2008.10.09. 05:26
Téma címkék:
Engem kb. 19 éves korom óta vettek elő ilyen éjszakai borzalmas rohamok. Akkor kb. három havonta. (most 43 vagyok) Mondhatom, rendesen rányomta a bélyegét az életemre. a dolog a félelemmel, hogy ...
Teljes történet »

Hogyan lettem úrrá a Vertigo-n, bppv-n?

2008.09.07. 12:54
Kedves, elkeseredett Sorstársaim! 1.) Kívánjuk annak, aki ezt a tünetegyüttest "jóindulatúnak" nevezte, hogy kóstoljon bele! Avagy miféle jóindulat az, mely az embert megfosztja ...
Teljes történet »

Az a félelmetes BPPV – Van, aki végleg kigyógyult ebből és mennyi idő alatt???

2008.07.07. 16:16
Sziasztok! Sajnos én is "összeszedtem" ezt a BPPV-t. Nagyon megijedtem. Ráadásul régen pánikbeteg is voltam. Nálam egy hónapja, államvizsga időszakában kezdődött (beijedtem a ...
Teljes történet »

Jóindulatú helyzeti szédülés – bppv

2008.02.10. 18:09
Téma címkék:
Épp a 34. születésnapom reggelén arra ébredtem, hogy forog velem a világ. Most biztosan azt gondolhatja minden olvasó, hogy nem kellett volna annyira "ünnepelni" előző este. Bármennyire is ...
Teljes történet »
1 14 15 16

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close