Bppv leírása

A benignus paroxizmális pozicionális vertigo (jóindulatú helyzeti szédülés) BPPV gyakori betegség. Ilyenkor a vertigót a fej helyzetének a megváltozása váltja ki. Jellegzetes módon lefekvéskor, felkeléskor, ágyban forgolódáskor, illetve a fej hátrahajtásakor, például feltekintéskor következik be. Akkor jelentkezik a betegség, amikor a belső fülben található kálcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a belső fül kis félkörös ívjárataiba (csatornáiba) bejut. Ezek a kis darabkák mozgásuk során ingerlik a belső fül érzékelőit, ezáltal heves forgó jellegű szédülést hoznak létre. A vertigónak ez a típusa ijesztő lehet, de ártalmatlan jelenség.

Bppv tünetei

Rohamszerűen kialakuló forgó szédülés, amely általában 10-20 másodpercig tart, és jellegzetesen bizonyos fejhelyzetben jelentkezik. Vertigóval járó időszak rendszerint heteken belül magától rendeződik, de általában kezelés szükséges. Arra is van példa, hogy hónapokig fennállva a hányinger és hányás révén kiszáradáshoz vezet. Halláscsökkenés és fülzúgás (tinnitus) nem fordul elő.

Bppv kezelése

A panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítják a belső fület ingerlő helyről. A cél az, hogy olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ezt az Epley manőver segítségével érhetjük el, amit a beteg megtanulhat és azonnali javulás érhető el gyógyszerek nélkül is. Az eljárás sikeressége 90-95 százalék is lehet, előfordulhat azonban, hogy az eljárást időről-időre meg kell ismételni, mert egyes esetekben a verigó újra visszatér. A vertigót provokáló helyzetek elkerülése jó hatású lehet. Ajánlott még a Semont féle repozíciós manőver vagy a vestibularis manőver.

Elszigetelve a világtól – Bppv?

2010.10.19. 17:29
30 éves, reményvesztett kisgyerekes apuka vagyok.Történetem réges-régen kezdődik, legalábbis ahogyan próbálom összeszedni az apró szilánkokat amelyek a jelen állapotig vezettek. Úgy 14-15 ...
Teljes történet »

Bizonytalan szédülés hónapokig

2010.08.05. 10:17
35 éves kétgyerekes anyuka vagyok. 2009 októberének végén kezdődött, bizonytalan jellegű szédüléssel, először csak napi néhány órát, aztán folyamatosan. Annyira, hogy metrólépcsőre nem mertem ...
Teljes történet »

Egy cipőben járunk

2010.07.26. 12:24
Téma címkék:
hello mindenki, 2008 karácsony napján kezdődött minden. Ültem a számítógép előtt és megszédültem. Akkor azt gondoltam a sok ülés a monitor előtt az oka. Másnap vacsora közben ...
Teljes történet »

Folyamatos szédüles és hányinger

2010.07.18. 07:32
Sziasztok, szerencsémre sikerült szembe szállni a pánikbetegséggel, és többnyire nem figyelek oda rájuk és pozitív is vagyok, s nagyon sok mindenben elkezdtem változtatni. Az életmben is ennek ...
Teljes történet »

BPPV betegség

2010.07.09. 09:11
Sziasztok. Melinda vagyok zalából. Én is BPPV-vel szenvedek már egy éve, sajnos.Tíz honapig voltam táppénzen. 36 éves vagyok, de ilyen betegséggel nem találkoztam még. Voltam kórházban, Zalában és ...
Teljes történet »

BPPV

2010.06.16. 10:33
Téma címkék:
Sziasztok! Nálam is a BPPV betegséget diagnosztizálták. Szeretném megtanulni a tornát, de egyedül félek belevágni. Ha tud valaki nekem abban segiteni, hogy hol találok olyan ...
Teljes történet »

BPPV?

2010.05.31. 16:18
Téma címkék:
Sziasztok! Adrienn vagyok, 25 éves. Nekem csak 1 napja kezdődött a szédülésem, de már rengeteg kérdés merült fel bennem. Este egy hasról hátra fordulást követően fordult meg velem a világ. ...
Teljes történet »

Szédüléses betegség

2010.05.18. 15:13
Téma címkék:
Timi vagyok 33 éves. Kb. 3 éve van nélam szédülés hányingerrel vegyitve, na meg rosszullét. Nagyon nehezen tanultam meg kezelni a dolgot. Depis voltam és saját magamat gyógyitottam meg. Nem mondom ...
Teljes történet »

BPPV kezelése

2010.04.15. 18:41
Téma címkék:
Sziasztok, Nekem kb. 2 éve van BPPV. Régebben csak rohamokban tört rám a szédülés és pár nap, vagy hét múlva el is múlt. Márciusban volt egy nagy rohamom, és azóta nem egyhül a szédülésem. ...
Teljes történet »

Bppv-Félek folyt.

2010.03.25. 18:55
Téma címkék:
Köszönöm Nektek a hozzászólásotokat , nagyon aranyosak vagytok, hogy válaszoltatok nekem. Kétségbeesésemben már az az első ha ráérek, megnézem ezt az oldalt. Tegnap már nem szédültem ...
Teljes történet »
1 10 11 12 13 14 16

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close