Bppv leírása

A benignus paroxizmális pozicionális vertigo (jóindulatú helyzeti szédülés) BPPV gyakori betegség. Ilyenkor a vertigót a fej helyzetének a megváltozása váltja ki. Jellegzetes módon lefekvéskor, felkeléskor, ágyban forgolódáskor, illetve a fej hátrahajtásakor, például feltekintéskor következik be. Akkor jelentkezik a betegség, amikor a belső fülben található kálcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a belső fül kis félkörös ívjárataiba (csatornáiba) bejut. Ezek a kis darabkák mozgásuk során ingerlik a belső fül érzékelőit, ezáltal heves forgó jellegű szédülést hoznak létre. A vertigónak ez a típusa ijesztő lehet, de ártalmatlan jelenség.

Bppv tünetei

Rohamszerűen kialakuló forgó szédülés, amely általában 10-20 másodpercig tart, és jellegzetesen bizonyos fejhelyzetben jelentkezik. Vertigóval járó időszak rendszerint heteken belül magától rendeződik, de általában kezelés szükséges. Arra is van példa, hogy hónapokig fennállva a hányinger és hányás révén kiszáradáshoz vezet. Halláscsökkenés és fülzúgás (tinnitus) nem fordul elő.

Bppv kezelése

A panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítják a belső fület ingerlő helyről. A cél az, hogy olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ezt az Epley manőver segítségével érhetjük el, amit a beteg megtanulhat és azonnali javulás érhető el gyógyszerek nélkül is. Az eljárás sikeressége 90-95 százalék is lehet, előfordulhat azonban, hogy az eljárást időről-időre meg kell ismételni, mert egyes esetekben a verigó újra visszatér. A vertigót provokáló helyzetek elkerülése jó hatású lehet. Ajánlott még a Semont féle repozíciós manőver vagy a vestibularis manőver.

Kezdet a bppv-el

2011.08.08. 11:28
Téma címkék:
Sziasztok! üdvözlök mindenkit! Először is örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. 32 éves, két gyermekes anyuka vagyok, aki még csak most kezdi a tortúrát és a harcot ezzel a ...
Teljes történet »

BPPV, sclerosis multiplex

2011.08.02. 13:02
Téma címkék:
Sziasztok! Tina vagyok, már írtam áprilisban is azthiszem.Nos két hónapja látóideg gyulladásom volt, és kiderült, hogy Sclerosis multiplexes vagyok. És a BPPV is már egy állapotromlás ...
Teljes történet »

Jobban vagyok

2011.08.01. 14:06
Téma címkék:
Üdv mindenkinek! Pizsu vagyok. 2011.07.01.-jén írtam meg a történetem "Forgó világ" címmel ide a bppv közösségbe. Azóta sok minden történt velem. Jelentem jobban vagyok! Több mint valószínű, a ...
Teljes történet »

A diagnózis: BPPV!

2011.07.28. 18:23
Téma címkék:
Sziasztok! Nálam négy hetes rosszullét után három napja állapították meg a BPPV-t. Több heti keresgélés, vizsgálat, várótermi ücsörgés, kétségbebsesett netes kutatás után derült ki pontosan ...
Teljes történet »

Segítség – segítség…. BPPV

2011.07.19. 16:14
Téma címkék:
Kedves Sorstársaim! Nekem két éve kezdődött a kálváriám, arra ébredtem hogy szédülök, de annyira, hogy nem tudtam még felülni sem. Kórházba kerültem, ahol diagnosztizálták a BPPV-t. 10 ...
Teljes történet »

Help! Bppv

2011.07.08. 12:38
Téma címkék:
Üdvözlök Mindenkit! Az én sztorim Kb. 2 hónapja kezdődött, először egy forgó jellegű szédüléssel. A neurológus közölte, hogy ez csak valami jóindulatú szédülgetés lehet, szedjek ergotopot ...
Teljes történet »

BPPV, szédülés

2011.07.02. 06:39
Sziasztok. Nekem 8 éve kezdődött a rosszullétem. A párommal sétáltunk az utcán egy szép nyári nap és egyszer csak a semmiből előtört egy isszonyatos sötétség és a vele járó szédülés ...
Teljes történet »

Forgó világ

2011.07.01. 16:04
Téma címkék:
Üdvözlök mindenkit! Az én problémám kb. fél éve kezdődött, sajnos a mai napig nem tudom, mi okozza. Februárban épp a szülinapi tortáját készítettem a lányomnak feldíszíteni, mikor ...
Teljes történet »

BPPV

2011.06.22. 14:01
Téma címkék:
Sziasztok ! Meglepődtem mennyi hasonló történetet olvastam erről a betegségről. Nekem két hónapja kezdődött, de akkor szolidabb kivitelben, nekem fülzúgással kezdődött, kaptam ...
Teljes történet »

Bppv vagy nem?

2011.06.03. 17:44
Sziasztok ! Olvasgatom egy ideje a történeteiteket, és arra a következtetésre jutottam, hogy nekem nem is biztos, hogy BPPV-m van. A diagnózis szerint igen, viszont nekem soha nincsen ...
Teljes történet »
1 8 9 10 11 12 16

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close