Bppv leírása

A benignus paroxizmális pozicionális vertigo (jóindulatú helyzeti szédülés) BPPV gyakori betegség. Ilyenkor a vertigót a fej helyzetének a megváltozása váltja ki. Jellegzetes módon lefekvéskor, felkeléskor, ágyban forgolódáskor, illetve a fej hátrahajtásakor, például feltekintéskor következik be. Akkor jelentkezik a betegség, amikor a belső fülben található kálcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a belső fül kis félkörös ívjárataiba (csatornáiba) bejut. Ezek a kis darabkák mozgásuk során ingerlik a belső fül érzékelőit, ezáltal heves forgó jellegű szédülést hoznak létre. A vertigónak ez a típusa ijesztő lehet, de ártalmatlan jelenség.

Bppv tünetei

Rohamszerűen kialakuló forgó szédülés, amely általában 10-20 másodpercig tart, és jellegzetesen bizonyos fejhelyzetben jelentkezik. Vertigóval járó időszak rendszerint heteken belül magától rendeződik, de általában kezelés szükséges. Arra is van példa, hogy hónapokig fennállva a hányinger és hányás révén kiszáradáshoz vezet. Halláscsökkenés és fülzúgás (tinnitus) nem fordul elő.

Bppv kezelése

A panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítják a belső fület ingerlő helyről. A cél az, hogy olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ezt az Epley manőver segítségével érhetjük el, amit a beteg megtanulhat és azonnali javulás érhető el gyógyszerek nélkül is. Az eljárás sikeressége 90-95 százalék is lehet, előfordulhat azonban, hogy az eljárást időről-időre meg kell ismételni, mert egyes esetekben a verigó újra visszatér. A vertigót provokáló helyzetek elkerülése jó hatású lehet. Ajánlott még a Semont féle repozíciós manőver vagy a vestibularis manőver.

Szédülés

2017.09.05. 18:35
Téma címkék:
Az én kálváriám 2017. március 24-én kezdődött. Minden előjel nélkül úgy elkapott a forgószédülés, hogy összehánytam magam. Kórházban kötöttem ki, ahol Notropil és B6 infúziót kaptam. Akkor azt ...
Teljes történet »

BPPV

2017.08.23. 12:58
Téma címkék:
Szeretnék mindenkitől elnézést kérni aki segítséget kért tőlem és nem reagáltam rá.Ugyanis évek óta nem voltam ezen az oldalon.Mikor már jól voltam teljesen pszichésen is rossz volt olvasni a ...
Teljes történet »

BPPV

2017.08.22. 19:38
Téma címkék:
Kedves fórumozók! Több vizsgálat után megállapították, hogy Bppv-m van. Már több mint egy éve áll fenn. A kérdésem az lenne, hogy akinek hasonlóan BPPV-t állapítottak meg a kalciumkristályok ...
Teljes történet »

Merj gyógyulni 2. rész

2017.04.10. 17:01
Bő egy év kihagyás után, itt vagyok újra, folytatom a "Merj gyógyulni" sorozatomat, hogy minél több emberkének segítsek. Bár kicsit a felhők felett járok ami már a mentális betegségeket ...
Teljes történet »

Szédülés, fülzúgás, stressz?

2017.01.23. 12:48
Kedves fórumtársak. Szeretném a történetem megosztani Veletek, mert hátha valaki hasonló cipőben jár és segíthetünk egymásnak. Kezdjük ott hogy aggódós szorongós, önbizalom hiányos gyerekből szorongó ...
Teljes történet »

Szédülés

2016.08.20. 13:30
Téma címkék:
Pár napja iszonyatosan szédültem, alig bírtam felkelni. A vérnyomásom mindig jó szokott lenni, most 150 volt a pulzus 101. Hideg vizet nyakamra, ittam vizet ,lement 138 ra. Sajnos du, a helyettesítő ...
Teljes történet »

Neuronitis vestibularis

2016.08.18. 08:56
Kedves hasonló cipőben járó olvasó! 2016 április végén kaptam el egy hányás-hasmenés vírust, ami alatt egyre inkább elkezdtem szédülni. Mivel néhány nap alatt elég rosszul lettem, így hétvégén az ...
Teljes történet »

BPPV- egy “jóindulatú” gonosz betegség

2016.07.06. 18:26
Téma címkék:
Kedves szenvedő sorstársaim, aki megélte a BPPV tüneteit, ismeri a poklot. Nem volt halálfélelmem, halál-tudatom volt, tudtam, hogy ha nem múlik el villámgyorsan, ahogy jött, ez a vég. Egy ájulás ...
Teljes történet »

BPPV – van gyogyszer!

2016.02.15. 16:29
Téma címkék:
Sziasztok, nekem rövid idő elteltével kétszer jelentkezett. Jó kérdéseket tett fel az orvos, és azonnal diagnosztizálta. Neurológia, Epley-manőver. DE! Találtam gyógyszert, Franciaországban. Nem ...
Teljes történet »

Segitségkérés!

2016.01.08. 07:58
67 éves férfi vagyok és 5 éve szédülök és ne tudom,hogy mitől. Ha fekszem akkor nem, és ha ülök kevésbé. Nem tudom, mitől lehet. Valakinek volt már ilyen?A jövő héten megyek MR-re, nem tudom, hogy ...
Teljes történet »
1 2 3 4 5 16

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close