Bppv leírása

A benignus paroxizmális pozicionális vertigo (jóindulatú helyzeti szédülés) BPPV gyakori betegség. Ilyenkor a vertigót a fej helyzetének a megváltozása váltja ki. Jellegzetes módon lefekvéskor, felkeléskor, ágyban forgolódáskor, illetve a fej hátrahajtásakor, például feltekintéskor következik be. Akkor jelentkezik a betegség, amikor a belső fülben található kálcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a belső fül kis félkörös ívjárataiba (csatornáiba) bejut. Ezek a kis darabkák mozgásuk során ingerlik a belső fül érzékelőit, ezáltal heves forgó jellegű szédülést hoznak létre. A vertigónak ez a típusa ijesztő lehet, de ártalmatlan jelenség.

Bppv tünetei

Rohamszerűen kialakuló forgó szédülés, amely általában 10-20 másodpercig tart, és jellegzetesen bizonyos fejhelyzetben jelentkezik. Vertigóval járó időszak rendszerint heteken belül magától rendeződik, de általában kezelés szükséges. Arra is van példa, hogy hónapokig fennállva a hányinger és hányás révén kiszáradáshoz vezet. Halláscsökkenés és fülzúgás (tinnitus) nem fordul elő.

Bppv kezelése

A panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítják a belső fület ingerlő helyről. A cél az, hogy olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ezt az Epley manőver segítségével érhetjük el, amit a beteg megtanulhat és azonnali javulás érhető el gyógyszerek nélkül is. Az eljárás sikeressége 90-95 százalék is lehet, előfordulhat azonban, hogy az eljárást időről-időre meg kell ismételni, mert egyes esetekben a verigó újra visszatér. A vertigót provokáló helyzetek elkerülése jó hatású lehet. Ajánlott még a Semont féle repozíciós manőver vagy a vestibularis manőver.

Szédülés, fülzúgás

2015.12.19. 17:23
Téma címkék:
Kedves Olvasó Embertársaim! Amit vártam én is már rögtön a történet olvasása közbe, hogy írja már le végre valaki, hogy rajta mi segített. Én ezzel kezdtem! Hagyd abba a cigarettázást! Nekem sokat ...
Teljes történet »

Bppv

2015.10.09. 16:54
Sziasztok! Most talaltam erre az oldalra es igy fedeztem fel, hogy nekem is tutira bppv-m van. Nekem 5 eve volt eloszor, ejszaka, egyik oldalrol masikra fordultam, akkor jelentkezett.eros, forgo ...
Teljes történet »

Forgó jellegű szédülés

2015.09.24. 02:22
Téma címkék:
2014 októberében vitt be a mentő ezzel a forgó jellegű szédüléssel a sürgősségire!! Ahol Notropil infuziót kaptam, de megzavart! Amikor nem vizsgáltak akkor kaptam és nem emlékeztem vissza semmire ...
Teljes történet »

BPPV

2015.07.25. 21:18
Téma címkék:
Sziasztok !Nekem áprilisban volt az első rohamom. Szerencsére jó orvoshoz kerültem,egy hétig voltam korházban.Sajnos azóta már kétszer voltam roszul. Akkor is szédülök ha a kristályok rendeződnek.
Teljes történet »

fűl zugás

15:01
Téma címkék:
zsol12
nevem rezes zsolt 2 honnappal ezelőtt volt egy zsirmirigy ahomlokomon 24 milim amit sikeresen el távolitottak csak aza problémám hogy azotta fojamatosan zug a fűlem a bal voltam orvosnál magas ...
Teljes történet »

meniere sindroma

2015.07.23. 09:40
Téma címkék:
Sziasztok! Nekem 13 evvel ezelott volt az elso rohamon. Akkor azt hittem meg fogok halni, annyra rossz volt. Kivizsgaltak es az eredmeny meniere sindroma lett. Röviden írok majd erről a betegségről.
Teljes történet »

szèdülès

2015.03.02. 22:23
Helló! Jó lenne tudni hogy ki lehet-e gyógyulni ebből a szédülésből. Ha valaki tudja mit kel csinálni, hogy elmúljon, azt megköszönném. Mert én olyan rosszul szoktam lenni hogy csak na, még a ...
Teljes történet »

BPPV

2015.02.11. 19:04
Téma címkék:
Sziasztok! Kb.:3 éve nálam is megjelent ez az "állapot", igen csak erős intenzitással. Előbb csak általános émelygéssel, szédüléssel kezdődött. Haza mentem a munkahelyemről és lefeküdtem. Aludtam egy ...
Teljes történet »

Szédülés! bppv

2015.01.24. 08:30
Téma címkék:
Sziasztok! Sajnos pár napja én is megtapasztaltam ennek a betegségnek a tüneteit! Ugy kezdődött hogy reggel és este lefekvésnél, felkelésnél, vagy átfordulásnál forgójellegű erős szédülésem volt pár ...
Teljes történet »

Forgó szédülés – beavatkozás?

2015.01.09. 10:21
Téma címkék:
2010-ben egy éjszaka hirtelen majd leestem az ágyról a jobb oldalamra fordulva. Ekkor teljes kivizsgáláson vettem rész, koponya CT, 2 független egymástól lévő ideggyógyászati vizsgálat, stb. ...
Teljes történet »
1 2 3 4 5 6 16

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close